Közélet

Emmi: a kormány bővítette a rezidenstámogatási programot

Emmi: a kormány bővítette a rezidenstámogatási programot

2016. január 19., kedd
Emmi: a kormány bővítette a rezidenstámogatási programot

A kormány a betegellátás színvonalának javítása, az egészségügyi hiányszakmák helyzetének javítása és az orvosok itthon tartása érdekében bővítette a rezidenstámogatási programot, amelyre február 3-ig lehet pályázni - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Egészségügyért Felelős Államtitkársága kedden az MTI-vel.

Utaltak arra, az ösztöndíjasok szakmai területtől függően havi 100-200 ezer forintban részesülhetnek. A kormány a programra eddig csaknem 5 milliárd forint költségvetési forrást biztosított. Felidézték: a szakorvosképzés tavaly júliusban hatályba lépett rendszere a szakképzésüket azután megkezdőknek bevezette a szakorvosjelöltek hiányszakmás ösztöndíját, amely nettó 150 ezer forint támogatást nyújt a sikeresen pályázóknak. Az ösztöndíjra minden olyan szakorvos- és fogszakorvosjelölt pályázhat, aki a miniszteri tájékoztatóban meghatározott hiányszakmás képzések valamelyikében részt vesz vagy részt fog venni. Felhívták a figyelmet arra, hogy az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK) honlapján már elérhető a pályázati felhívás, és ismét pályázhatnak a szakorvosjelöltek a Markusovszky Lajos-ösztöndíjra, a csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvosjelöltek a Méhes Károly-ösztöndíjra, az oxyológia és sürgősségi orvostan szakorvosjelöltek a Gábor Aurél-ösztöndíjra, a szakgyógyszerészjelöltek pedig a Than Károly-ösztöndíjra. A közlemény szerint az ösztöndíjas szakorvos- és szakgyógyszerészjelöltek havonta nettó 100 ezer forint, az üres házi gyermekorvosi körzetek betöltését szolgáló Méhes Károly-ösztöndíjat elnyerő gyermekszakorvos-jelöltek, valamint a Gábor Aurél-ösztöndíjas sürgősségi szakorvosjelöltek havi 200 ezer forint ösztöndíjat kaphatnak. Az egészségügyi államtitkárság azt írta: az idei költségvetésben biztosított csaknem 1,8 milliárd forintos keretösszeg lehetővé teszi, hogy minden, előző évben végzett fiatal orvos részesülhessen a támogatásban, ha vállalja a pályázati kiírásban meghirdetett feltételeket. A részletes pályázati feltételek megtalálhatók az

ENKK honlapján

. A pályázatokat február 3-áig lehet benyújtani. Emlékeztettek arra, hogy az ösztöndíjakat eddig csaknem 2500 fiatal orvos vette igénybe. A kormány a fiatal orvosok itthon tartása érdekében meghirdetett ösztöndíjpályázatra csaknem 3 milliárd forintot fordított a korábbi években.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.