Andrásfalvy Bertalan Szegeden: Vissza kell térni az emberközeli gazdálkodáshoz + FOTÓK

Az Antall-kormány művelődési minisztere szerint a természeti környezetben az ember sokkal több értéket tudott teremteni, mint most, mikor profittermelő eszközként tekint a földre.

A honfoglalást követően hazánk három-négy évszázados felemelkedésének mindenki a csodájára járt, a magyarság utolérte Európát mind gazdasági, katonai erőben és műveltségben egyaránt. Később mégis megroppant a nemzet, és megtörve, a nagyhatalmak csapásaitól sújtva érkezett el a 20/21. századba. Milyen okok vezettek ide, mi okozta a magyarság meggyengülését? – ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kereste a választ a napokban Szegeden tartott izgalmas és tanulságos előadásában

Andrásfalvy Bertalan

, az Antall-kormány művelődési és közoktatási minisztere. A Széchenyi-díjas néprajztudós szerint

Bemutatta, milyen veszélyekkel jár, ha a földre profittermelő eszközként tekintünk (a föld kifejezés alatt ez esetben nemcsak a termőföldet értette, hanem összefoglalóan a természeti környezetet, melyben meg kell találnunk szükségleteink fedezését), illetve mennyiben járult hozzá a magyarság és a természeti környezet viszonyának (két nagy töréspontra visszavezethető) drámai romlása a nemzet fejlődésének megakadásához. Andrásfalvy Bertalan kijelentette: a magyarság folyamatos gyarapodását biztosító földhasználati harmóniában a 13. század során figyelhetjük meg az első nagy törést, ami az európai árutermelési vágy begyűrűzésével függött össze. „A Kárpát-medencei körülmények között kialakult csodálatos állattenyésztési – szürkemarha-tartási – kultúra kereteit a feudális anarchia kezdte feszegetni, a kiskirályok között kíméletlen, gyilkos harc robbant ki a legelőterületekért, az azokkal összefüggő gazdasági haszonért. Ekkoriban az állatokkal való kereskedelem számított meghatározónak, hisz az állatokat lábon el lehetett hajtani akár a La Manche-csatornáig.

Az új településszerkezetben néhány mezőváros maradt csak fenn, például Debrecen, mely harminc falu határát olvasztotta magába” – mondta. Hozzátette: az Alföld elpusztásodása nem csupán azt vonta maga után, hogy a rengeteg kicsi falu helyett a környezettől sokkal jobban elszakadó mezővárosok jöttek létre, hanem oda is vezetett, hogy a biodiverzitásban gazdag tájból fátlan legelő, steppe alakult ki (igaz, hogy ez ma tulajdonképpen egyfajta hungarikum, csodájára járnak a turisták).

A második jelentős törést a 18. századból tudjuk kimutatni, és

Mária Terézia

úrbéri rendeleteihez köthetjük: ekkor alakult ki a torz nagybirtokrendszer, és ekkor vették el a jobbágyok, a nép életterét. Ugyan nincsenek teljesen pontos információink arról, hogyan kezelte korábban a közösség az erdőt, az árteret, a falu határának közös területeit (csak Erdélyből maradt fenn néhány konkrét adat), ám az egyértelmű és világos, hogy míg a földesúr ki nem űzte a jobbágyokat, addig mindenki használhatta a közös területeket, javakat, és végső soron

„Az állatkereskedelem után a gabonaexport vette át a döntő szerepet, a földesuraknak kevés lett a jobbágyok által szolgáltatott tized, a kezükbe akarták venni a termelést, hogy minél több haszonra tehessenek szert – itt lépett előtérbe az a szemlélet, hogy a föld profittermelő eszköz. Az uraságoknak földre volt szükségük, hogy gazdagodhassanak, de a magyar törvények szerint a jobbágyoktól nem vehették azt el. Honnan lehetett tehát földet szerezni? Erdőirtásokkal, az árterek lecsapolásával, amit a 18. század közepe táján indítottak meg Mária Terézia törvényeire építve” – magyarázta a néprajztudós. Az erdőnek olyan komoly jelentősége volt a nép életében, hogy az emberek a legtöbb helyen ellenálltak, az uraknak sok esetben katonaságot kellett hívniuk.

„A közös használatú erdőben az állatokat lombtakarmánnyal etették elődeink. Ez a szokás Skandináviában és az Alpokban egészen a 20. századig fennmaradt, és nem is véletlenül, hisz például a szederfalevélben két és félszer annyi tápanyag található, mint a lucernában. Az erdőkben magasodtak a nagyra becsült oltott gyümölcsfák is, melyeken az ezekben az évszázadokban Európa-szerte híresnek számító magyar gyümölcs (alma, körte, szilva, berkenye) termett. Az árterekben pedig csodálatos szimbiózis született, a szürkemarha, parlagi ló és a bakonyi sertés is áttelelt itt mindenféle takarmányozás nélkül. A nyári időszakban ezek a kis szárazföldek néhány hétig víz alá kerültek, ahol a halak és más élőlények gyorsan fejlődtek – a téli trágya gyorsította és elősegítette a növekedést –, hazánk halválasztéka és halbősége párját ritkította a kontinensen. Mária Terézia tette lehetővé, hogy a földesurak rátegyék kezüket az árterekre és az erdőkre, az embereket kitiltották innen. Az állattartás, a gyümölcs, a hal sokkal nagyobb értéket jelentett a társadalomnak, mint a szántóföld, annak hasznát a földesúr fölözte le, miközben korábban olyan demokratikus módon használta nép, hogy nem élte fel a jövőt” – magyarázta a professzor.

Úgy fogalmazott, az 1767-es úrbéri rendezéssel megszülető magyar nagybirtok Európa egyik legtorzabb birtokszerkezete lett, mely csak 1945-ben oldódott csak fel egy kis időre. A 20. század második felében sem javult a helyzet, az 1945-ös földreformot követően nem tudott a parasztság felemelkedni, a rossz emlékű téeszrendszert követően pedig ismét a nagybirtok nyert teret: jelenleg a földek mintegy 80 százaléka a birtokosok 10 százalékának kezében van, a maradék 90 százaléknyi gazdának pedig 20 százaléknyi rész jut. Sajnos nemcsak a nyugati világban, de hazánkban is sokan profittermelő eszközként tekintenek a földre, pedig nem az, sőt: a nagyüzemek kialakulása a természeti, társadalmi és egyéni emberi egészséget is károsította, károsítja. Ennek konkrét példáit is ismertette Andrásfalvy Bertalan. Napjainkban – ismertette – a mezőgazdaságban a fajták tudatos választása lett az elsődleges, mely ugyancsak a profittermeléssel áll összefüggésben. Míg korábban a parasztság vetésforgóval, trágyázással és egyéb eszközökkel igyekezett növelni a föld termelőerejét, óvatosan bánt a földdel, addig a nagybirtok gépesített, az emberi munkaerőt csak korlátozott mértékben veszi igénybe, csak a haszonra törekszik. Jelenleg a világban a mezőgazdasági művelésre alkalmas területek 70 százalékán nem emberi fogyasztásra alkalmas termékeket termelnek, hanem nyersanyagot, takarmányt, az emberiség pedig sajnos nem tudja, mit eszik. Minél kisebb befektetéssel a minél jelentősebb profitot hajszolva világszerte olyan fajtákat alakítottak, kísérleteztek ki (például búzából, kukoricából), melyek alkalmazkodóak, többet teremnek,

A nagyüzemi termelés révén a zöldségek, gyümölcsök, húsok beltartalma töredéke a korábbinak (jellemző módon leginkább az USA-ban!), az alapvető élelmiszernek számító burgonya vastartalma mindösszesen 5 százalékra csökkent, de jóval kevesebb táplálékainkban a mész is, ami az emelkedő időskori mészhiányos csontritkulások kiváltó oka – és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a különböző rovarölő, gyomirtó, gombaölő szerek, kemikáliák, adalékanyagok milyen mértékben járulnak hozzá olyan népegészségügyi problémákhoz, mint az elhízás vagy éppen az allergia...

Ugyanez érvényes a magyarság esetében. Szakemberek kiszámolták például, ha újra vizes gazdálkodást alkalmaznánk az árterekben, ötször nagyobb lenne haszon. Korábban a tavaszi árvizekkel bejövő csapadék meggazdagította a földeket, most nincs elég csapadék, a vizet (és a sok ezer tonna humuszt) átkergetjük a Fekete-tengerbe, és azt emeljük ki, hány négyzetkilométert mentettünk meg az árvíztől. Közben az árvizeket felváltotta a még komolyabb károkat okozó, még nagyobb területeket pusztító belvíz, és folyamatosan magasíthatjuk a megépített gátakat is. Nincs más út: vissza kellene térni egy olyan gazdálkodáshoz, ahol az ember gondoskodik a jövendőről, és nem arra összpontosít, hogy mit tud most 'lekaszálni,' hanem hogy tudja a jövendőt szolgálni. Vissza kell térni az emberközeli gazdálkodáshoz, az emberközeli termeléshez, melyet először a 13. században, majd Mária Terézia törvényeivel tönkretettünk!” – összegzett. Andrásfalvy Bertalan a Magyar Egészségügyi Társaság és az EDUVITAL Egészségnevelési Társaság „Egészségtan mindenkinek. Egészségtudatos önismeret és betegségmegelőzés” című közös szabadegyeteme második szemeszterének záróestjén vendégeskedett Szegeden. A rendezvényen előadást tartott még

Barcs István

(Semmelweis Egyetem Epidemiológiai Tanszék) is „Értjük-e a fertőzést és gyógyítását? Segítsen a történelem!” címmel. Az egyik szervező, a Magyar Egészségügyi Társaság nevében

Gyurkovits Kálmán

alelnök vázolta: társaságuk küldetése az egészségtan oktatásának terjesztése, ennek keretében kiemelt figyelmet fordítanak a Kárpát-medence magyarságának életbiztonságára, a népszaporulat alakulásának kérdéseire, a gyermekvédelemre. Az emberi egészséget mint olyat felfogásuk szerint nem lehet elválasztani a társadalmi és természeti környezetünk védelmétől. A magyar egészségtan-oktatás kiindulópontja a test és a lélek, a hit és a tudomány elválaszthatatlan egysége. A test és a lélek, a hit, a tudás és gondolkodás szétválasztása elkerülhetetlenül tragédiákhoz vezet a világban – beszélt hitvallásukról, melynek jegyében a következő szemeszterekben is megszervezik szabadegyetemi előadásaikat Szeged városában.