Közélet

Rossz időben jó gépkocsival

Rossz időben jó gépkocsival

2015. november 10., kedd
Rossz időben jó gépkocsival

November 11-13. között a “Téli átállás″ akció keretében közúti ellenőrzést és a gépjárműveknél ingyenes műszaki állapotfelmérést végez a Csongrád Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya. A három napos, országos akció célja a gépjárművezetők fokozott figyelemfelhívása az útviszonyok, ezáltal pedig a téli időjárásnak is megfelelő műszaki feltételek biztosítására. A közúti vizsgálatok fókuszában elsősorban a gumiabroncsok, a fagyálló folyadék és a világító- és jelzőberendezések – ellenőrzése lesz.

Az ellenőrzési akció pénteki napján – nyílt nap keretében – a járművek hatósági műszaki vizsgálóállomásokon történő, ingyenes műszaki állapotfelmérése kerül sor. A járművek műszaki állapotának megvizsgálása után, szükség esetén felhívják a járművezetők figyelmét a gumiabroncsok, az ablaktörlő lapátok vagy más alkatrészek cseréjére, javítására, valamint azok állapotának közlekedésbiztonságra gyakorolt hatásaira. A téli felkészülés jegyében a hatóság a Kereskedő köz 3-5. szám alatt található műszaki vizsgáló állomása ezúttal is áll a gépjármű tulajdonosok rendelkezésére november 13-án, pénteken, 8.00-tól 12.00 óráig. A nyílt nap keretében a hatósági ellenőrzéseknél használt berendezésekkel ingyenesen vizsgálják meg azokat a gépjárműveket, amelyek tulajdonosai tudni szeretnék, hogy a téli időszakra kész műszaki állapotban van-e a járművük? Az általános felülvizsgálat érinti a futóművek, a fékek, és a világítás ellenőrzését is. Az átvizsgálás mellett az autók téli felkészítésével kapcsolatban is hasznos információkkal látják el az érdeklődőket. Az ingyenes járművizsgálat után, megfelelő műszaki állapot esetén – vizsgadíj befizetése mellett – a műszaki vizsga azonnali lehetősége is biztosított. Részletek

ITT

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.