Mórahalmon is sikeres volt a megyei üzleti képzés + FOTÓK



Kedd délután Mórahalmon, az Aranyszöm Rendezvényházban folytatódott a Csongrád Megyei Vállalkozásfejlesztési Program, újabb mikro-, kis- és közepes vállalkozások kaphattak ingyenesen felkészítést a 2014-2020-as uniós pályázati ciklusra. A Csongrád Megyei Önkormányzat a tavaszi üzleti szeminárium sikerét és pozitív tapasztalatait látva, valamint a vállalkozók igényeit felmérve döntött úgy, nemcsak folytatja a gyakorlatorientált vállalkozásfejlesztési képzést Szegeden, de ki is bővíti azt három másik megyei városban, köztük Mórahalmon.
Hogy miben segített a vállalkozóknak ez a képzés? A résztvevők szerint lényegében abban, hogy más szemmel nézzenek saját cégükre, a nehézségek, az esetleges negatív tapasztalatok ellenére jobban fókuszáljanak az előttük álló üzleti lehetőségekre és kihívásokra. A megyei vállalkozásoknak felkészülteknek kell lenniük és ebben ez a képzés, valamint az abban részt vevő szakemberek sokat tudnak segíteni. A képzési program fővédnöke
Kakas Béla
, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke az eseményen elmondta, hogy ő maga is a vállalkozói szektorból érkezett, ezért pontosan tudja, milyen sokat jelenthet egy vállalkozás életében, ha megfelelő ismeretekkel és naprakész információkkal felvértezve indul meg a cég felépítése és menedzselése. Mindez annak tükrében is fontos, hogy a Széchenyi 2020 program keretében hamarosan még több pályázati forrás nyílik meg a kkv-szektor előtt, és okosan kell kihasználni ezeket a lehetőségeket. A Csongrád Megyei Közgyűlés elnökeként szívügyének tekinti a helyi munkahelyteremtést és gazdaságfejlesztést, amihez partnerséget kínál mindenki számára. A Csongrád Megyei Vállalkozásfejlesztési Program keretében megtartott előadásnapok a mórahalmi eseménnyel véget értek. Az üzleti szeminárium-sorozat keddenként Szegeden folytatódik.