1956: Fegyvertelenül gyalogolva a szovjet tankok előtt

Fekete Pál aktív részese volt Békéscsaba 1956-os eseményeinek. A Forradalmi Bizottság vezetőjeként, legtöbbet szónokló tagjaként sokat tett a forradalom sikeréért. Többször tárgyalt a szovjet csapatokkal, végül ő maga vonult a tankok előtt, s garantálta, ha a várost megkímélik, akkor nem lesznek összecsapások. A szovjet alezredes azt ígérte, ha mégsem így történik az életével fizet Fekete Pál. A bírósági tárgyaláson is, csak egy hajszálon múlt az élete. Az 1963-as amnesztiát követően Szegedre költözött, 87 évesen még ma is aktív, sorra írja könyveit.

Fekete Pál

ma is büszke a sárospataki iskolában éveire, hosszasan ecsetelte interjúnk előtt, hogy mennyi mindent tanult szakmai és emberi értelemben tanáraitól. A gimnáziumot elvégezve tanító lett, azonban az '50-es évek eleji egykori ludovikás repülőtisztek elleni perekhez kapcsolódó okok miatt áthelyezték egy szegedi határőr alakulathoz. Az itt szerzett betegsége után a katonaorvos a kérésére nem küldte vissza, így a laktanyaparancsnokot készítette fel az érettségire, s egyben megkezdhette a pedagógiai főiskolán tanulmányait.

Békés megye Pali bácsija

„Békéscsabára kinevezéssel kerültem a szegedi katonai és főiskolai éveket követően. A tanítás utáni szabadidőmben rengeteget kutattam a térség múltja, története iránt, egyik házból a másik házba ajánlottak.

- mesélte Fekete Pál arról, hogyan ismerte meg a szomszédos megyében élők nehéz helyzetét. Úgy tapasztalta, Békés megye volt az a terület, ahol a legkegyetlenebbül bántak a politikai elítéltekkel 1945 után. Különböző okokból rendszeresen bevittek embereket, mert kuláknak minősültek, szervezkedtek, nem teljesítették a beadási kötelezettséget, vagy rosszat szóltak a kocsmában. „Négy év után, 1956-ra már mindenki Pali bácsiként ismert Békés megyében, habár fiatalember voltam…”

Ti hozzátok a szabadságot?

„Ekkoriban Békéscsabán hadtestparancsnokság volt, hozzá tartozott többek között Karcag, Hódmezővásárhely, Szentes. A Forradalmi Bizottságban is csupán egy-két civil volt, a tagság többsége főtisztként szolgált a Néphadseregben” - folytatta. Ezeket az információkat tudták az ún. „tadók”, azaz szovjet katonai tanácsadók is, akiket a magyar katonai alakulatok mellé osztottak be, így nem maradt semmi rejtve az oroszok előtt. A városi pártbizottság és a közigazgatás tagjai elmenekültek Temesvárra, az összes iratot magukkal vitték. Békéscsabára fáziskéséssel érkezett a forradalom, három-négy nap után

Hrabovszki László

egyetemista hozta a hírt, hogy több helyen sortüzek dördültek el, ez megmozgatta a várost, a tömeg énekelte a himnuszt és más dalokat. Mikor a szovjet csapatok megérkeztek, a flottán kívül minden fegyvernem megjelent, korszerű T-54-es harckocsik érkeztek. Egy páncélos bejött a városba, s mondták, hogy Karcagnál levált egy oszlop, amely Budapest irányába halad. Kimentem megkérdeztem őket:

- emlékezett vissza az 59 évvel ezelőtti eseményekre. Négyszer ment át a várost övező gyűrűn, hogy tárgyaljon az oroszokkal. A lakosság és a Forradalmi Bizottság úgy döntött, hogy meg kell állítani a szovjeteket, ezért felszedték a síneket. A harckocsik azonban vasút nélkül is jöttek. „A Forradalmi Bizottságban már egyedüli civil voltam, a katonák hűségesen kitartottak, egyedül

Kálozi József

alezredes árult el bennünket, ő adta az oroszoknak a védelem térképeit. Elmondta a szovjeteknek, ha az egyik épület tűzfalát kilövik az egész „banda”, azaz a Forradalmi Bizottság meghal” - mondta a forradalom békéscsabai vezetőiről.

Életével felelt, hogy ne történjenek összecsapások

Még az utolsó nap is győzködte az oroszokat, de azok hajthatatlanok voltak. Szerencsére egy szovjet kiskatona segítségével minden lépésükről értesült: „Korán jövünk három órakor, készüljetek fel!” Még utoljára átment beszélni az alezredesükhöz, akkor ivott életében először és utoljára vodkát. A tiszt kicsit részeg volt, de őszinte:

„Mondtam, hogy lőjenek, de ne az alvó várost. Akármennyi cserepet lelőhetnek, be is mutathatják fényképeken. Ezt részint betartották, részint nem, mert az Andrássy út (akkor Sztálin út – szerk.) házaira lőttek, betörtek és kirabolták azokat” - említette még most is keserűséggel.

Egy szóra a halálos ítélettől

Elmondta, kérték, hogy hívják oda az orosz tiszti kar azon tagjait, akik bizonyítani tudják, hogy ez nem így történt. Két nap múlva a KGB letartóztatta őket, 25 éves börtönbüntetésekkel sújtották a Szovjet Hadsereg érintett tagjait. „Én is kaptam büntetést, de utána visszaadtak a magyar hatóságoknak, ezután következett tíz hónap kínvallatás. Szétszórták a családomat, elvették a lakásunkat, feleségem az utcára került két kisgyermekkel. Több helyen töltöttem a börtönbüntetésemet, mindig magánzárkában helyeztek el” - számolt be arról, hogy a forradalmárok családtagjai is legalább annyira megszenvedték ezeket az éveket, mint a bebörtönzöttek. „Szegeden állítottak a bíróság elé az Igazságnak címzett palotában. Az egyik tanú azt mondta, kitüntetést érdemelnének a vádlottak, mert ők mentették meg a várost a halottak tömegétől. Erre a bíró azt válaszolta, hogy üljön a sor végére, így lett a 16. vádlott

Nyúl Ferenc

, aki két év börtönt kapott lázításért” - számolt be arról, hogyan értelmezték a korszak bírái az „igazságot”. „Végül

első fokon

életfogytiglant kaptam 1957 decemberében, habár az ügyész halált kért. Akit halálra ítéltek azt pár perc alatt összekötözték, majd vitték is kivégezni, mert rendkívül katonai statáriális bíróság volt.

Nyilas Sándor

hadbíró főhadnagy is köztünk volt, mint vádlott.”

- mesélte arról, hogyan menekült meg szinte csodával felérő módon. „Ezzel azonban nem úsztuk meg, egy év múlva jött a felülvizsgálat. Ez minden ítéletre kiterjedt, öt év börtönbüntetésből is lett halálos ítélet, másfél évig őrlődtünk. A cellatársam négyévi börtönbüntetésével is ezt történt, elvitték, majd két óra múlva azt mondta a börtönőr, hogy már hideg a cellatársa” - folytatta. „Sopronkőhidán helyeztek el minket hideg cellákban, még a meleg vizes csöveket is kiszerelték, amelyek a cellák mellett futottak. Patkányok jártak éjszakánként, egy rossz lópokrócba takaróztunk. Márianosztrán, Gyulán, a gyűjtőben és a kisfogházban is voltam, ahol már 1849-ben is hajtottak végre halálos ítéleteket” - sorolta a börtön éveinek helyszíneit és jellemzőit.

A szénlapátolástól a díszpolgári címig

„Nagyon rossz volt, hogy mikor kijöttem senki nem ismert meg, a barátaim elkerültek. Szegeden a Tüzépnek dolgoztam, szenet hordtam ki. Egyedül a francia professzorom,

Madácsy László

(1959 és 1978 között a Francia Tanszék vezetője – szerk.) ismert meg, meglátott, elsírta magát, s egy csomó pénzt tömött a zsebembe, s nem engedte, hogy műszak után magam vigyem le a pincébe a szenet” - mondta még most is elérzékenyülve. Csak a rendszerváltozást követően változott a helyzete. Ő lett 1992-ben az újraalapított díszpolgári cím első kitüntetettje, szinte mindenki őt javasolta a lakosságból. „Nem panaszkodom, nagyon sok kitüntetést kaptam, pénzre sosem vágytam, viszont nagyon jól esik, hogy még most is sokan köszönnek nekem a békéscsabai utcákon. Készítettem egy múzeumot is Békéscsabán, nagyon szeretem a várost, mindegyik polgármester kedves volt velem az évek során párttól függetlenül.” Fekete Pál 87 évesen is aktív, sorra jelennek meg munkái, jelenleg is új kötetén dolgozik, 70 pap tragikus haláláról ír, rádióban hallhatóak történelmi témákról szóló előadásai.