Közélet

Debütált az utolsó Windows – kinek lesz ingyenes?

Debütált az utolsó Windows – kinek lesz ingyenes?

2015. augusztus 11., kedd
Debütált az utolsó Windows – kinek lesz ingyenes?
windows10_rg

Alig két héttel ezelőtt debütált az új Windows 10, amely az ígéretek szerint az utolsó operációs rendszer a Microsoftnál, a jövőben ez frissül folyamatosan. A Windows 7 és Windows 8 felhasználók többsége számára ingyenes lesz az új Windows 10, de meg is vásárolható a hét változatban, 111 nyelven megjelenő rendszer. Ruzsinszki Gábort, a SZISZSZI Déri Miksa Tagintézménynek tanárát, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar oktatóját kérdeztük az új operációs rendszerről szerzett tapasztalatairól, annak előnyeiről, hátrányairól, telepítésének módjairól.

Folyamatosan frissülnek a Windows 10 rendszerkomponensei

„Nem tudjuk egyelőre, mit jelent az számunkra, hogy nem lesz több új Windows operációs rendszer, ugyanis a Microsoft elég szűkszavúan nyilatkozott eddig a témáról. Úgy gondolom, hogy ez reagálás gyorsuló világunk gyorsuló kihívásaira” - vélekedett

Ruzsinszki Gábor

, aki szerint manapság nem fontos már böngészők esetében sem, hogy melyik változatot használjuk, így a Chrome-nál is minden fejlesztés azonnal publikus lesz, beépül a programba. Úgy gondolja, valószínűleg ún. „rolling release” kerül bevezetésre a Windows 10-nél, ami azt jelenti, hogy a rendszerkomponensek folyamatosan fognak frissülni.

Milliós mennyiségű alkalmazást kellett volna javítani, ha Windows 9-re keresztelik

„A hivatalos verzió szerint azért nincs Windows 9, mert az új operációs rendszer annyira jól sikerült, hogy egyből két verziónyi ugrásnak számít” – ismertette a Microsoft álláspontját Ruzsinszki Gábor, de rögtön meg is cáfolta azt. „Az informatikus változat viszont az, hogy a korábbi évszám alapú számozás (Windows 95, 98) az oka ennek.

A Windowsban ugyanis található egy beépített függvény, ami visszaadja a nevét. Ha Windows 9-cel kezdődött volna, akkor fennállt volna a veszély egy rosszul megírt alkalmazás esetében, hogy ha Windows 9 kezdetű szövegek alapján keres, akkor automatikusan azt feltételezi, ez a Windows 95, vagy 98. Egyszerűbb volt átnevezni a projektet, mint javítani két-hárommillió alkalmazást, amely esetleg érintett lehet ebben a problémában” – mutatta be, hogyan spóroltak munkát saját maguknak

Bill Gates

beosztottjai.

Ötvözi az új Start menü a csempés megjelenés és a régi rendszer előnyeit

„Az átlagfelhasználó számára a legérdekesebb változás a Start menü lesz. Ez felhasználói nyomásra került vissza, de ez már nem az a megszokott menü, amit a Windows 7-ből vagy a korábbi verziókból ismerünk, hanem a kezdőképernyőnek és a régi Start menünek az előnyeit kombinálja. A csempés elrendezést nem kedvelték a felhasználók, pedig bevezetése jogos volt, hiszen ma nem tíz-húsz alkalmazást használnak a felhasználók, hanem ötvenet-hatvanat” – mondta megváltozott számítógépezési szokásainkról az informatikatanár, aki szerint a régi Start menüben kész rémálom volt navigálni.

windows10_asztalvalto_rg

„A másik újdonság a több virtuális asztal támogatása. Ez csak a Windows felhasználók számára ismeretlen, a Linuxon már tizenkét éve alapfunkció. A „gamerek” és részben minden használó számára fontos, hogy még gyorsabban indul a rendszer, illetve megjelenik a következő generációs játékok támogatása is” – emelte ki az egyetemi oktató. Természetesen nemcsak az új operációs rendszer előnyeiről, hanem hátrányairól is megkérdeztük a Déri tanárát. „Problémákról még nincsenek információk, de úgy gondolom, nehézséget okozhat, hogy minden frissítést telepít a rendszer, s nincs opció ennek megváltoztatására. Ez a felhasználóknak jó, viszont vállalati szempontból nézve egy kicsit hátrányos, de eldugott módon át lehet állítani, így valószínűleg a rendszergazdáknak ez sem fog megoldhatatlan feladatot jelenteni” – vélekedett a programfejlesztő.

windows10_edge_rg

Az Internet Explorer a múlté, jön az Edge

Új böngészőt készített a Microsoft, az Explorer helyett az új alapokról felépített Edge az alapértelmezett. Az erről szerzett tapasztalatairól is beszélt Ruzsinszki Gábor.

„A böngésző választás olyan, mint egy vallási kérdés, aki megrögzött Chrome-felhasználó, az úgysem fog változtatni a hitén. Szakmai szemmel nézve viszont az Edge határozott előrelépés a korábbi Internet Explorerhez képest.

A Microsoftnál rájöttek végre, hogy az Internet Explorer, mint márkanév, halott, hiába változtatnak bármit, a netes pletykákon nem tudnak felülkerekedni. Pedig a 6-os verzió óta a fejlesztők mindent megtettek, hogy használható böngészőt csináljanak belőle, s meglepő módon ez sikerült is” – magyarázta a lecserélt programról a szakértő. „Az Edge azonban nemcsak névváltoztatást jelent, kukába dobták az Explorer kódjait, s szinte a nulláról építettek egy új böngészőt. Ebből adódóan kicsit lemaradásban van a modern böngészőkkel szemben, de úgy vélem, ez egy-két hónapon belül drasztikusan meg fog változni. A tapasztalataim szerint gyorsan töltenek be az oldalak, s kevés memóriával működik a program. Az, hogy az Edge valóban javítja-e a Microsoft helyzetét a böngészők terén, az csak fél év múlva derül ki” – osztotta meg véleményét Ruzsinszki Gábor.

Mit kell tennünk, ha Windows 10-est szeretnénk?

Hogyan tudunk frissíteni Windows 7-ről, vagy 8-ról 10-esre? „Először is az összes frissítést telepítsük fel számítógépünkre” – tanácsolta az oktató.

„Már megjelent, vagy meg fog jelenni a tálca alján egy kis logó, amelyre ráklikkelve csak követni kell az utasításokat. Név, e-mail cím megadása szükséges, majd küld a Microsoft egy értesítést az elkövetkező egy éven belül, hogy mikor lehet frissíteni. Erre azért van szükség, mert nem létezik olyan szerver, amely elbírná azt, hogy csak Európából egyszerre több millióan frissítsék gépeiket” – magyarázta Ruzsinszki.

Ha frissítés opciót választjuk, akkor az alkalmazások, beállítások megmaradnak. Pendrive-ra letöltés esetén pedig ugyanúgy működik, mint egy Windows-telepítés.

windows10_nevjegy_rg

Egyelőre még csak az asztali gépeken érhető el, október vége körül várható a mobiltelefonokra szánt változat. Amelyik tableteken Windows 8 van, ott sem lehet probléma a frissítés.

A többség számára ingyenes, de a Pro verzióért mélyen zsebbe kell nyúlni

„A felhasználók többsége számára ingyenes lesz a frissítés, de adott típuson belül, így például Windows 7 Home Windows 10 Home változatra lesz frissítve.

A Business verzió az üzleti ügyfelek részére készült, de kiemelném, hogy elsősorban a nagyvállalatok látják hasznát, olyan helyeken, ahol húsz-harminc gépet kell egyszerre kezelni. A Pro változat pedig a Home és a Business előnyeit kombinálja, ebben benne van minden, de ez az árszabásában is megmutatkozik, 199 dollárba, mintegy 56 ezer forintba kerül” – tudtuk meg Ruzsinszki Gábortól. Azonban lehetőség van elsők között is értesülni a legújabb fejlesztésekről, habár ez nem feltétlenül jár csak előnyökkel. „Az Insider programhoz bárki csatlakozhat, akinek Windows 10-ese van, ez azt jelenti, hogy az összes rendszerbétát, frissítést megkapja a csatlakozó. Hátránya viszont az, hogy nem mindig stabilak ezek, így inkább a fejlesztőknek érdemes telepíteni, hogy felkészülhessenek a legújabb módosításokra” – vélekedett a Déri tanára.

A Windows 10 az utolsó lesz a Windows rendszerek sorában? KLIKK: http://szegedma.hu/?p=557718

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. augusztus 11.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.