75 éves a magyar revíziós politika legnagyobb sikere

1940. augusztus harmincadikán írták alá a második bécsi döntést, amely ismét Magyarországhoz csatolta Észak-Erdélyt, 43 104 négyzetkilométernyi területet és több mint kétmillió főnyi lakosságot. A területszerzés sajnos csak ideiglenes állt fent, a második világháború viharai ismét elszakították hazánktól a visszacsatolt részeket.

„1920. június negyedikén a trianoni békediktátum következtében Magyarország elvesztette területének és lakosságának mintegy kétharmadát. Ennek következtében Magyarország kül- és belpolitikájában kiemelkedő szerepet játszott az elveszett területek visszaszerzése, a revízió.” – mondta el hírportálunknak

Kiss Gábor Ferenc

történész. Az 1920-as és ’30-as évek folyamán a revíziós külpolitika meghatározta azt, hogy az ország olyan szövetségeseket próbált keresni, akik ezta törekvést támogatják. Ezen tekintetben egyértelműen két nagyhatalom jöhetett számításba, Olaszország és Németország, mivel mindkét ország elégedetlen volt az első világháborút lezáró békerendszerrel. A békeszerződést garantáló országok közül az Egyesült Királyság és Franciaország befolyása az1930-as években a gazdasági világválság miatt is csökkent, ennek következtében Németország - főként, miután

Adolf Hitler

hatalomra került - egyértelműen egyre erősödő befolyást gyakorolt a térség külpolitikájára. Az érdekek egymásra találásával következett be az, hogy 1938 után a magyar külpolitika egymás után aratta a külpolitikai sikereket. 1938-ban a Felvidék, 1939 márciusában Kárpátalja tért vissza az anyaországhoz. 1940-ben, amikor már dúlt a második világháború, egy sajátos helyzet alakul ki:

Ennek következtében Románia és Németország is különleges helyzetbe kerül, mert Németország eljátszhatta a döntőbíró szerepét Magyarország és Románia között, vagyis egy "oszd meg és uralkodj" jellegű politikával nem teljesítette teljes mértékben Magyarország követeléseit és Romániának is megtartja az elcsatolt területek egy részét. A második bécsi döntés esetében nem voltak várhatóak meglepetések, ugyanis mindkét ország stratégiailag kulcsfontosságú jelentőséggel bírt Németország számára, Románia az olaj miatt, Magyarország pedig a Balkánra és Romániába vezető összeköttetési útvonalak miatt, tehát a Harmadik Birodalom egyiket sem veszíthette el,mint szövetségest. „Először arra próbálta rávenni a magyarokat és a románokat, hogy egyezzenek meg tárgyaláson, azonban az 1940 augusztusában lezajló Turnu Severin-i tárgyalások eleve kudarcra voltak ítélve: a románok szerint a magyarok akartak túl sokat, a magyarok szerint pedig a románok nem akartak engedni semmit sem” – fejtette ki a történész. Ekkor közbelépett Németország, egyrészt ezzel a lépéssel óriási külpolitikai tőkére tett szert, másrészt pedig megtartotta mindkét szövetségesét.Magyarországot azzal, hogy a további területgyarapodás annak a függvénye, hogy milyen kapcsolatokat ápol a Birodalommal, Romániával szemben pedig az volt az aduja Németországnak, hogy újabb területek juttatott neki a Szovjetunióból, illetve, hogy a második bécsi döntés felülírható. Ennek következménye, hogy 1940. augusztus harmincadikán aláírták a második bécsi döntést, Magyarországnak negyvenháromezer négyzetkilométernyi területet juttatva vissza, magyar népszámlálás szerint ötven százalékban magyar lakossággal.

A magyar és a román fél elszántságát jól jelzi, hogy 1940 nyarán,miközben Románia és Magyarország között a helyzet kezdett elmérgesedni, és ennek az lett az eredménye, hogy a két fél mozgósításba kezdett, és a magyar haderő félmillió emberrel felsorakozott a román határon, a románok is mozgósították a csapataikat- A két szomszédos ország a háború szélére sodródott, de mint láttuk, az élesedő helyzetet Németország közbelépésével sikerült megoldani. „A második bécsi döntésnek abban volt fontos a szerepe, hogy Románia felvállalta 1944 augusztusában, hogy átáll a szovjet oldalra.Egyrészt mert lehetősége volt rá, mivel a Vörös Hadsereg elérte a Romániát, másrészt a háborúból való kilépésben szerepet játszott az is, hogy a román politikát mindig is motiválta a területek visszaszerzése” – fogalmazott Kiss Gábor Ferenc. Ennek lett a következménye, hogy Románia visszakapta a második bécsi döntés által Magyarországhoz csatolt területeket. Ez azért is lényeges, mert a Szovjetunió nem adta vissza Romániának az 1940 nyarán elcsatolt Besszarábiát, ami az 1940-es helyzethez hasonlóan újra szovjet fennhatóság alá került.

Ekkor a szovjetek úgy gondolkodnak, hogy Közép-kelet Európa az övék lesz, és próbáltak valamilyen függőségi rendszert kialakítani. Ezzel az aktussal visszaállították a trianoni határokat. De hogyan tekintett a nyugat a közép-kelet európai határmozgásokra? 1940-ben a nyugati szövetségesek szempontjából más volt a helyzet, mint az első bécsi döntés esetében, mert az első bécsi döntést nyugati szövetségesek is elfogadták. Nagy-Britannia egyértelműen elfogadta azzal az indokkal, hogy Hitler éhségét ki kell elégíteni, s az első bécsi döntés párhuzamosan történt a müncheni egyezménnyel. A második bécsi döntésnél más volt a helyzet. Ekkor már két, nyilvánvalóan ellenséges hatalom vett részt a viták rendezésében, Németország és Olaszország, ekkor ezek az országok már ellenséges hadviselő felek a nyugat számára. A második bécsi döntés idején már egyedül Anglia tiltakozott, mivel a franciákra vereséget mértek 1940 május-júniusában, a szovjetek inkább kooperáltak a németekkel, az Egyesült Államok pedig még nem volt hadviselő fél.

Virágeső és megtorlás

Az adott pillanatban a magyarok számára rendkívül pozitív hozadékai voltak a második bécsi döntésnek, a magyar katonák virágesőben vonultak be a visszacsatolt városokba, a magyar lakosság részéről mindenütt kitörő lelkesedés fogadta őket. A katonáknak sokszor nem is volt szükségük saját ellátmányukra, mert mindenhol lakoma fogadta őket. A román lakosság esetében egészen más helyzet állt fent, sok román elmenekült.

„Kétségtelen, hogy ez az utódállamok számára a területi revízió bosszúra adott alkalmat” - emelte ki Kiss Gábor Ferenc. Hozzátette: „Miután érvénytelenné váltak az 1938-1941 közötti határváltozások, megindultak a megtorlások, melyek ugyanúgy érintették az ottmaradt magyar elitet (papok, tanítók, tisztviselők), mint az egyszerű lakosságot. Sokak életét lehetetlenítették el, de tömegesnek számítottak a kivégzések, s a lágerekbe való elhurcolás is. Ezekre mindenütt találunk példákat, akár említhetjük a Vasgárda tevékenységét Romániában, vagy Benes-dekrétumokat Csehszlovákiában, s ide sorolható az 1944-ben Délvidéken lezajlott embertelenségek is.”.