Közélet

Egészségügyi dolgozókat ünnepeltek Mórahalmon

Egészségügyi dolgozókat ünnepeltek Mórahalmon

2015. július 1., szerda
Egészségügyi dolgozókat ünnepeltek Mórahalmon
_DSC0047

Minden év július elseje a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe, Semmelweis Nap. Ezen a napon született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője, s tiszteletére ilyenkor Mórahalom is megemlékezik egészségügyi dolgozóiról.

Bobár Gabriella

, a Móra-Vitál Kft. ügyvezetője hagyományt szeretne teremteni az ünnepből, ezért már második alkalommal invitáltak meg mindenkit egy kötetlen beszélgetős estre, aki Mórahalmon az egészségügy bármely területén dolgozik.

Nógrádi Zoltán

polgármester is köszöntötte a megjelenteket, s háláját fejezte ki az egészségügyi dolgozók munkájáért, akik az olykor kilátástalannak tűnő helyzetben is hivatásuknak élnek. A polgármester ezen a napon adta át a város három védőnőjének azt a kitűzőt, mely a Hungarikummá nyilvánított 100 éves védőnői szolgálat elismeréséül és emlékéül szolgál. Az est további részében a megtelt Aranyszöm Rendezvényház nagytermében vacsora és kötetlen beszélgetés várt a megjelentekre. Bobár Gabriella ezzel a

Röhrig Gézától

(a Saul fia című film főszereplője) származó idézettel köszöntötte kollégáit: „Egyszer apám elvitt kirándulni. Ötéves ha lehettem. Szólt, hogy készítsem össze a hátizsákomat, de ne legyen túl nehéz, mert hosszú és meredek lesz az út. Ügyesen, takarékosan pakoltam. Minek vigyem az egész térképet, gondoltam, az is csak nehezék. Ollót ragadtam, és kivágtam az útvonalat, amerre a túrát terveztük. Másnap úgy a túra felénél kéri apám a térképet, mire én az imakönyvből elővettem az ujjnyi, kanyargó papírcérnát, tessék, íme a térkép. De már akkor is én sejtettem, hogy nem lesz ez így jó. A térképnek nemcsak a megteendő útvonalat kell ábrázolnia, hanem az eltévedés összes lehetőségét is, hisz azok viszonypontként szolgálnak a helyes iránytartáshoz. Ne ijedjünk meg tehát, ha nem értjük az Írást egészen. A Szentírás nem súlyfölösleg, a Szentírás térkép. Nem kell benne mindenhol járnunk. Ám ahhoz, hogy az utat el ne vétsük, mindig az egészet magunkkal kell vinnünk.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.