Közélet

Az Invitel és a Csodalámpa Alapítvány ismét közösen teljesített egy kívánságot – ezúttal Jászladányon

Az Invitel és a Csodalámpa Alapítvány ismét közösen teljesített egy kívánságot – ezúttal Jászladányon

2015. július 16., csütörtök
Az Invitel és a Csodalámpa Alapítvány ismét közösen teljesített egy kívánságot – ezúttal Jászladányon

Összesen négymillió forintot adományozott az Invitel a beteg gyermekek álmainak megvalósítására.

Az Invitel és a Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány Tegyünk egy kis csodát együtt! elnevezésű kezdeményezésének lezárultával a vállalat összesen négymillió forintot adományozott a szervezetnek, hogy beteg gyermekek álmait váltsa valóra. A támogatási összegből a kampányban érintett, az Invitel szolgáltatási területén lévő húsz város közül ezúttal egy jászladányi kívánságot teljesített az alapítvány. Egy örökmozgó, nagyon barátságos tizennégy éves fiú örülhetett az átadott ajándéknak. Az Invitel adományának és a húsz településen élők aktivitásának köszönhetően Gyula, Salgótarján és Jászladány után a következő időszakban újabb kívánságok válhatnak valóra szerte az országban. Az Invitel és a Csodalámpa képviselői közösen látogattak el a tizennégy éves Dávidhoz. A fiú amellett, hogy szereti a nyüzsgő, mozgalmas életet, kedvenc hobbija a horgászat. Dávidnak rengeteg barátja van, ezért egy laptopra vágyott, hogy könnyebben tudja tartani a kapcsolatot szeretteivel, iskolatársaival. „Fontos számunkra, hogy az előfizetőink kényelmét növelő szolgáltatásainkon túl is minél többet tegyünk a helyi közösségekért. Örülünk, hogy a Csodalámpa Alapítvánnyal közösen Gyula és Salgótarján után immár Jászladányon is örömöt csempészhettünk egy beteg gyermek életébe. Jó érzéssel tölt el bennünket, hogy további településeken is hasonló meglepetéseket szerezhetünk az elkövetkező időszakban. Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki részt vett az akcióban, illetve annak népszerűsítésében elősegítve ezzel az álmok teljesítését” – fogalmazott

Iski István

, az Invitel lakossági marketing igazgatója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.