Szabó Pál Csaba Trianon üzenetéről: Egyetlen magyart, egyetlen magyar emléket sem fogunk odahagyni

95 éve írták alá a trianoni békediktátumot, amely nemcsak hatalmas etnikai, gazdasági veszteséggel járt hazánk számára, hanem Szegedet is határvárossá tette. Az országot és a várost ért tragédiáról, a Nemzeti Összetartozás Napjának aktuális üzenetéről kérdeztük Szabó Pál Csaba történészt, a Szegedi Tudományegyetem oktatóját és a várpalotai Trianon Múzeum vezetőjét.

- Tavaly volt az I. világháború kitörésének 100. évfordulója. Mikor érezte meg Szeged, hogy ez a háború elveszett?

- Szeged ekkoriban is egy hullámhosszon rezgett az országgal. Szeged az 1910-es években magyar nagyvárosnak számít (lélekszámát tekintve Budapest után a történelmi Magyarország második legnagyobb városa), a változatos sajtótermékek és a nyilvánosság egyéb színterei, a kávéházak, az egyesületek, a kaszinók, a piacok strukturáltan és nagy számban álltak a szegedi polgár rendelkezésére. Ennek következtében a háborús helyzet alakulásáról a szegediek naprakész információkkal rendelkeztek. Az első biztos jel, ami az utolsó felvonás megkezdését jelezte az egész országban és Szegeden is,

gróf Tisza István

volt miniszterelnök 1918. október 17-én elhangzott katartikus képviselőházi bejelentése volt: „Ezt a háborút elvesztettük”.

- Hogyan érezhetett az országrészek elcsatolását látva egy átlag szögedi polgár?

- Ebből a szempontból Szeged „tűzvonalban” volt, hiszen a háború befejezését követően a történelmi Magyarország ellen indított agresszió 1918. november 5-én Magyarország déli határainak átlépésével vette kezdetét. Ettől számítva néhány nap alatt a Szegedtől délre található jelentős magyar városokat, Újvidéket, Zentát, Szabadkát a szerb csapatok elfoglalták és megszállták. A feszültség szó szerint tapintható volt, utcán, villamoson, vasútállomáson és laktanyában egyaránt.

- Milyen korábbi gazdasági egységek bomlottak fel a térségben? Mit jelentett ez a szegedi mezőgazdaság és ipar számára?

- Szeged három gazdasági nagytáj, a Nagy-Alföld, a Bácska és a Bánság találkozásánál, az ország egyik legfontosabb mezőgazdasági, közlekedési és kulturális központja volt. A Szegeden keresztülfutó vasúti vonalak a belső-magyarországi piacot kötötték össze Dél-Magyarországgal, Szerbiával és a Balkánnal, valamint az Alföld-fiumei vasút kiépítésével, a magyar tengerparttal. Nem véletlen, hogy a több, mint egy évtizedig tartó nemes versengésben a Budapest és Kolozsvár mellett megnyitni tervezett harmadik magyarországi tudományegyetem létesítésének kérdésében a legélesebb rivalizálás éppen Szeged, Temesvár és Arad között alakult ki. 1918 végén ez a kapcsolatrendszer, erő és lehetőség egy pillanat alatt a semmivé lett.

- Szeged az ország közepén fekvő településből határvárossá vált, s egyben a kolozsvári egyetem is ide költözött. Járt-e pozitívumokkal a város számára e szomorú esemény?

- A Magyarországot 1918-20-ban megbénító legnagyobb közösségi tragédiával kapcsolatban a szóba jöhető előnyöknek még a felvetése sem fogadható el. Olyan totális gazdasági, menekültügyi, lélektani krízis szakadt az országra, hogy ez alól egyetlen település sem lehetett kivétel. Ezzel együtt nyilván Szeged speciális helyzetéből adódóan (a csanádi püspökség átköltözése, a kolozsvári egyetem menekülése, ellenforradalmi kultuszhely, stb.) az új határ kétségkívül új helyzetet is teremtett és kínált a városnak esélyeket is.

- Hol és hogyan emlékeztek meg a trianoni gyászról a szegediek? Hogyan jelent meg a revizionizmus a két háború közötti mindennapokban?

- 1918 novemberét követően Szegedre is több ezer, elsősorban a Délvidékről menekült magyar középosztálybeli: tisztviselők, bírák, földbirtokosok, vasutasok, rendőrök érkeztek. A szegedieket is sokkolták a szinte hihetetlennek tűnő területi döntések Magyarországgal szemben. Amikor pedig Újszegeden megjelentek a szerb megszállók, Szegeden pedig a francia gyarmati csapatok, akkor mindez kézzel fogható valóság lett. Sorra alakultak a revíziós és menekült szervezetek szegedi egyesületei, amelyek ápolták az összetartozást és a visszatérés reményét.

- Milyen aktuális üzenetet hordoz ön szerint a Nemzeti Összetartozás Napja?

- 1920. június negyedikének a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánításáról a Magyar Országgyűlés 2010-ben hozott döntést. Úgy gondolom, hogy azóta sokakban felmerülhetett, hogy a 21. század elején talán ez lesz Magyarország legfontosabb emléknapja. Én magam is közéjük tartozom. Június negyedike fontos, de nehéz ünnep. Nehéz, mert az emléknap kettős kötődését kell felismerni, vállalni és hitelesen megjeleníteni. Az emlékezés dimenzióját, amelyben lelkiismeretesen számba kell venni a magyarságot ért példátlan nemzeti katasztrófa minden előzményét, helyszínét, mártírját, menekültjét és tanulságát. Nem tudjuk megúszni, az együvé tartozás örömét leíró világoskék szövegekkel és rózsaszín dallamokkal. Kizárólag a tragédia legmélyén sejlik fel az emléknap másik dimenziója, a nemzeti közösség mélyrétegeiben húzódó összeköttetések, észrevétlen kapcsolódások és a kimeríthetetlen hagyomány, amely egyedül képes a gyógyításra. Emlékezet és összetartozás ennek a napnak a két vezércsillaga. Minden magyarnak felelősséget kell vállalnia minden magyarért és minden magyar ügyért. A mai nap üzenete világos: egyetlen magyart, egyetlen magyar vonatkozást, verset, emléket, temetőt sem fogunk odahagyni.