Regina új esélyt kapott – Beültették a 400-ik cochleáris implantátumot Szegeden + FOTÓK



A kétoldali súlyos hallássérüléssel született, jelenleg 14 hónapos Reginának minden esélye megvan arra, hogy elsajátítsa a hallás és a beszéd képességét. Rajta hajtották végre a 400-ik cochleáris implantátum műtétet Szegeden, ahol húsz éve végeznek ilyen beavatkozásokat, elsősorban gyermekeken.
Mivel édesapja is halláskárosodott, ezért már
Regina
születésekor külön kérték, hogy vizsgálják meg a hallását. Már akkor kiderült, hogy kétoldali hallássérüléssel jött a világra, majd négy hónapos korában egy altatásban végzett objektív vizsgálat is bizonyította, hogy 80-90 decibel a hallásküszöbe a kislánynak. „Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy MiG 29-es hajtóművének a beindítását közelről meghallaná Regina, vagy épp egy diszkóban a hangfal mellett közvetlenül érzékelné a zenét” – szemléltette
Szilágyi Gábor
lánya hallássérülésének mértékét. A gyermek édesanyja,
Szilágyiné Dér Nóra
portálunknak elmondta, kaptak hallókészüléket, amit igaz többször állítgatni kellett, de hétről hétre örömmel tapasztalták, hogy a kicsi hallja az egyre halkabb hangokat is. „A legnagyobb döbbenet számunkra az volt, hogy nem hallotta és így nem is ismerte fel a hangunkat, de az bearanyozta az életünket és nagy erőt adott, amikor már megismert bennünket a hangunk alapján” – fogalmazott. A műtét után körülbelül egy hónapig tart a seb gyógyulása, addig sem hallókészüléket nem használhat Regina, és a beszédprocesszort sem. A operálást végző
Rovó László
tanszékvezető egyetemi tanár arról tájékoztatott, hogy jól sikerült a beavatkozás, és tulajdonképpen Reginán hajtották végre a 401-ik beültetést is, ugyanis kétoldali műtétet végeztek. „Ma már elmondhatjuk, hogy ez egy rutinszerűen elvégezhető műtét, a mai legmodernebb implantátumok úgymond sebész barátak, úgy vannak kiképezve, hogy ebben a fiatal életkorban a lehető legegyszerűbben lehessen behelyezni. Maga a műtéti idő 30 perc volt, míg régebben 2-4 órát is igénybe vett az operáció” – tájékoztatott Rovó László professzor.
20 év alatt 400 műtét Szegeden
Az utóbbi években hazánkban a Szegedi Klinikán végezték el a legtöbb cochleáris implantációt, azaz itt segítettek a legtöbbet abban, hogy a siketen vagy súlyos-nagyfokú hallásproblémával született kisgyermekek megkapják az esélyt arra, hogy hasonló módon halljanak, mint az ép hallással rendelkezők.
Kiss József Géza
, az SZTE Fül-orr-gégészeti és Fej-nyaksebészeti Klinika tudományos tanácsadója portálunknak elmondta, hazánkban 1985-ben végezték az első ilyen beültetést, míg Szegeden 1995-ben indult a program, és már a kezdetektől gyermekeket operáltak a Tisza-parti városban. Igaz, az első évtizedben évente csak néhány beültetést végeztek, de 1997 óta, mióta a TB finanszírozza a műtétet és a készüléket, egyre több műtétet hajtanak végre. A technológia is sokat fejlődött az utóbbi időszakban, így a külső egységeket cserélni szokták, ezt a TB hétévente biztosítja a páciensek számára. Az SZTE Fül-orr-gégészeti és Fej-nyaksebészeti Klinika tudományos tanácsadójától megtudtuk, a legidősebb betegük nyolcvanéves, míg a legfiatalabb egy év körüli gyermek volt.

„Ez az implantátum a belső fülből eredő halláskárosodásokat tudja korrigálni. A belső fülben működő szőrsejteket pótoljuk gyakorlatilag, ezért szőrsejtprotézisnek is hívják, s ezzel a szerkezettel elektromos impulzusokat azokat az idegsejteket ingereljük, amelyek a hallóideghez továbbítják a jeleket, és innentől kezdve, ha a hallópályán végigfut az inger, akkor hallásélménye lesz a betegnek” – részletezte Kiss József Géza. Hangsúlyozta, minden egyes beavatkozást komoly vizsgálatok előznek meg, hiszen nem mindenki alkalmas a műtétre, de amennyiben hallók közé kerül vissza a gyermek, akkor megtanul hallani és beszélni. Az implantáció után átlagosan 2-2,5 év telik el, mire eljut a gyerek arra a szintre, min ép hallású társai. Ezért is fontos, hogy minél hamarabb elvégezzék a beültetést, hiszen ha egyévesen megkapja az implantátumot, akkor hároméves korára, mire óvodás korú lesz, pont olyan kommunikációs képességei lesznek, mint az egészséges hallással születetteknek. Kiss József Géza a korai hallásszűrés fontosságát hangsúlyozta, amit a kormány és az egészségügyi államtitkárság is felismert, így 2016 januárjától a törvényi szabályozásoknak köszönhetően a megfelelő műszerrel történő, objektív hallásszűrés kötelező lesz a szülészeteken.
A 14 hónapos Reginán hajtották végre 400-ik cochleáris implantátum műtétet Szegeden - galériával!http://szegedma.hu/?p=544100
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 4.