Közélet

Ismét elutasították a helyi népszavazási kezdeményezést, bíróságra megy a Tisza Lajos Közéleti Egyesület

Ismét elutasították a helyi népszavazási kezdeményezést, bíróságra megy a Tisza Lajos Közéleti Egyesület

2015. május 19., kedd
Ismét elutasították a helyi népszavazási kezdeményezést, bíróságra megy a Tisza Lajos Közéleti Egyesület
tiszalajoskozeletiegyesulet

Tartalmi kifogásokra hivatkozva elutasította a Helyi Választási Iroda (HVI) a Tisza Lajos Közéleti Egyesület (TLKE) népszavazási kezdeményezését, mondván, az abban megfogalmazott négy kérdés mindegyike a város költségvetését érinti.

Mint azt

korábban megírtuk

, az egyesület még áprilisban nyújtotta be először kérelmét, amely az alábbi kérdések megválaszolását bízta volna a szegedi lakosságra:

1.

Egyetért-e Ön azzal, hogy Szeged Megyei Jogú Önkormányzat Közgyűlése által a Szolgáltatókkal kötött szerződésekben meghatározott, jelenleg érvényben lévő közösségi közlekedési díjakat Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése minimum 30%-kal csökkentse?

2.

Egyetért-e Ön azzal, hogy Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlési rendeletében meghatározott, jelenleg érvényben lévő bérleti díjakat, önkormányzati tulajdonban álló lakások esetében Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése minimum 30%-kal csökkentse?

3.

Egyetért-e Ön azzal, hogy Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlési rendeletben meghatározott, jelenleg érvényben lévő bérleti díjakat, önkormányzati tulajdonban álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek (üzleti célú helyiségek) esetében Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése minimum 30%-kal csökkentse?

4.

Egyetért-e Ön azzal, hogy Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlési rendeletében meghatározott, jelenleg érvényben lévő fizető parkolási díjakat Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése minimum 30%-kal csökkentse? A választási iroda az első kezdeményezést

formai okokra hivatkozva elutasította

, a TLKE azonban

május 5-én ismételten benyújtotta

népszavazási kérvényét, immár a jelzett hibák korrigálásával. A Helyi Választási Iroda illetékes bizottsága keddi nyilvános ülésén elhangzott, formai hibát ezúttal már nem találtak, ugyanakkor a testület álláspontja szerint mind a négy kérdés a város költségvetését érinti, egyszersmind a benne foglaltak megvalósulása bevételkiesést jelentene.

Herédi Edit

aljegyző rámutatott, a nem lakás célú városi ingatlanok bérleti díjánál az önkormányzatnak egyébként sincs szabályozási lehetősége, így azt módosítani semmiképpen nem tudja. Hozzátette azt is, a választási törvény szerint a kérdéseknek egyértelműnek kell lenniük, ők azonban a "minimum 30 százalékos" kifejezést az árcsökkentésre vonatkozóan nem találják e kategóriába illőnek. A bizottság végül mind a négy kérdést elutasította. "Elő fogjuk keresni a hasonló kérdésekben hozott legfelsőbb bírósági és egyéb, Kúria által korábban hozott határozatokat, majd visszük tovább az ügyet, megyünk vele a bírósághoz. Úgy gondoljuk, igazunk van, hiszen a kérdéseink nem a város költségvetését érintik, hanem gazdasági társaságokét. Az biztos, hogy az Alkotmánybíróságnak van régebbi állásfoglalása arról, hogy ez költségvetési tétel-e, vagy sem, hiszen ugyanez a problémakör a 300 forintos vizitdíjnál már előkerült. Mint tudjuk, a vizitdíj kérdése végül keresztülment egy népszavazáson. Majd a bíróság eldönti tehát, hogy az Alkotmánybíróságnak vagy a jegyzőnek van-e nagyobb jogi tapasztalata. Mindenképpen folytatni fogjuk, amit elkezdtünk, mert például Szeged lakossága nemcsak arról szavazhat, hogy milyen színű legyen a troli, amelyen utazik, hanem az is rátartozik az emberekre, hogy az a troli mitől rossz, vagy mennyiért üzemeltetik" - reagált a bizottság döntésére

Német Ferenc

, a Tisza Lajos Közéleti Egyesület elnöke. "A kezdettől fogva biztosak voltunk benne, hogy a helyi rezsim megpróbálja majd megakadályozni a kezdeményezést. Eddig minden "forgatókönyvszerűen" történik, sajnos! Az Alkotmánybíróság egyértelmű állsfogalást bocsájtott ki. E kérdésekben lehet népszavazást kiírni, lsd 300 Ft-os vizitdíj esete!! Tapintható a pánik, a félelem a Városháza körül. Nem értjük, miért kell ennyire félni a szegediek vélemény nyílvánításától!? Azonban az elutasítás indoklásának az a része ahol arra hivatkoznak, hogy a "minimum 30%-os csökkentés" nem egyértelmű sem az aláíróknak, sem a jogszabály alkotóknak (ti.: Botka László és a képviselő testület) az elképesztő!!! Az nem dolgunk megítélni miért feltételezi a SZMJV Közgyűléséről és a Polgármesterről a Helyi Választási Biztottság (azaz a Jegyző), hogy nem képes felfogni a mondat tartalmát! Az azonban bicskanyitogató arcátlanság, hogy a szegedieket ilyen mértékben lekezelik!!!!! Megyünk tovább a szegediek érdekében, folytatjuk a SARC HARC-ot!!! Rajta Szeged!!" - írja

Facebook-oldalán

az egyesület.

Másodjára is elutasította a Helyi Választási Iroda a Tisza Lajos Közélet Egyesület helyi népszavazási kezdeményezését - a bíróság dönthet az ügyben. Részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=539393

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. május 19.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.