Közélet

Csaknem 300 milliárd forint juthat jövőre a honvédelmi kiadásokra

Csaknem 300 milliárd forint juthat jövőre a honvédelmi kiadásokra

2015. május 13., szerda
Csaknem 300 milliárd forint juthat jövőre a honvédelmi kiadásokra

A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által szerdán benyújtott költségvetési javaslat szerint az ideihez képest mintegy 50 milliárd forinttal, csaknem 300 milliárd forintra emelnék a jövő évi honvédelmi kiadások keretét. Ez az összeg a jövőre jelzett 35 188 milliárd forintos GDP nagyjából 0,84 százalékának felel meg.

Hende Csaba

honvédelmi miniszter január 27-én az éves értékelő és feladatmegszabó vezetői értekezleten beszédében kiemelte, hogy Magyarország gazdasági helyzete évről évre erősödik, így a honvédelemre is több jut. Hende Csaba akkor arról is beszélt, hogy a katonai életpályamodell és az ahhoz kapcsolódó illetményfejlesztés nyomán idén júliustól a következő négy évben átlagosan 50 százalékkal növelik a katonai illetményeket. Most a parlament honlapjára felkerült dokumentum is rögzíti, hogy idén júliusban életbe lép a katonák és a rendvédelmi dolgozók életpályaprogramja, fizetésük átlagosan 30 százalékkal, majd 2019-ig évente 5-5 százalékkal nő. A most benyújtott javaslat szerint a honvédelmi illetményalap 2016. január elsejétől 40 140 forint. Ezzel együtt rögzítették: a honvédelmi illetményalapot évente a költségvetésről szóló törvény állapítja meg úgy, hogy az nem lehet alacsonyabb, mint az előző évi illetményalap. A javaslat szerint a honvédelmi tárca jövőre csaknem 4 milliárd forinttal járulna hozzá a NATO költségvetéséhez, ezen felül a NATO Biztonsági Beruházási Programjához való hozzájárulásként is több mint 2 milliárd 290 millió forintot biztosítanak. A NATO- és EU-felajánlás alapján kialakítandó készenléti alegységek alkalmazásának kiadásaira 100 millió forint, míg az EU védelmi célú közös finanszírozású védelmi alapjaihoz 368 millió forint hozzájárulást tartalmaz a honvédelmi költségvetés. A javaslat rögzíti, hogy a honvédelmi miniszter felhatalmazása az államháztartásért felelős miniszter előzetes egyetértésével a biztonsági környezetben bekövetkező változásokhoz és a NATO által megfogalmazott új elvárásokhoz való operatív alkalmazkodást biztosítja, továbbá lehetőséget teremt a személyi juttatások és azok járulékainak év közbeni növelésére, ami által a honvédelmi tárca biztosítani tudja a nemzetközi missziókban részt vevők devizajuttatásainak fedezetét. A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ a működési költségeken felül több mint 5 milliárd forintos támogatáshoz juthat a honvédelmi tárca keretéből. Mindezen felül a budapesti honvédkórház számára 215 millió forintos beruházási forrást is beterveztek a költségvetésbe. A Honvédelmi Minisztérium (HM) fenntartásában lévő oktatási intézmény, a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium több mint 272 millió forintos támogatást kap a honvédségi keretből. A javaslat szerint a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat több mint 13,5 milliárd forintos támogatásban részesül a honvédelmi költségvetésből. A honvédelmi célra feleslegessé vált hadfelszerelések, haditechnikai eszközök és anyagok értékesítéséből származó bevételt - ahogy korábban is - 2016-ban a Magyar Honvédség technikai modernizációjára, a technikai eszközök fenntartására és javítására, képesség- és hadfelszerelés-fejlesztésre, illetve az értékesítési eljárások során felvetődő kiadások fedezetére használhatja fel a honvédelmi miniszter. A honvédelmi tárca fejezetében az idei évhez hasonlóan jövőre is több mint 31,9 milliárd forintos bevétellel számolnak. A tavaly ősszel benyújtott költségvetési javaslatban az idei honvédelmi kiadásokra több mint 250 milliárd forintot terveztek be. Ehhez képest jövőre 298 milliárd 557 millió forintos keretet állapítottak meg. Ez az összeg a jövőre jelzett 35 188 milliárd forintos GDP nagyjából 0,84 százalékának felel meg. A magyar kormány még 2012-ben határozatban vállalta, hogy 2016-ig nominálértéken nem csökkenhet a honvédelmi költségvetés, majd 2016-tól kezdődően a GDP részarány évi legalább 0,1 százalékos növelésével 2022-re eléri a GDP nagyjából 1,4 százalékát. Az ukrán válság nyomán azonban ezt át kellett ütemeznie, fel kellett gyorsítania a magyar kormánynak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.