Pitti Katalin: Szívügyem, hogy énekemmel szeretetet közvetítsek

"Szolgálni a hazámat, minden itt élőnek szeretettel énekelni és erre megtanítani a szárnyaim alatt nevelkedő növendékeket." Pitti Katalinnak számos szívügye van, amelyek szerint alkot, éli mindennapjait. A Liszt Ferenc-díjas operaénekessel, érdemes művésszel Csongrád megyei díszpolgári kitüntetése kapcsán beszélgettünk családról, hitről és küldetésről.

- Szülővárosában, a szentesi Szent Anna-templom karzatán énekelhetett először. Meghatározó szerepet töltött be ez az élmény abban, hogy később az ének, az opera mellett kötelezte el magát?

- Az embernek nagyon fontos számba vennie, hogy honnan jött, milyen célok felé halad. Úton van-e, mit tartogat számára a jövő, s hogy mit ért el az őt hívó cél felé? Mint pecsét, amit Isten mozgatórugóként belénk kódolt egész életünkre meghatározza, hogy merre tartunk. Hol tartok most? – ezt a kérdést szinte naponta felteheti az ember pozitív vagy negatív élmények kapcsán. Szentes a szülővárosom akárcsak édes szüleinknek is, akik jót és rosszat, sőt - mondhatom minden túlzás nélkül -, hogy tragédiákat éltek meg a II. világháború ideje alatt, valamint az után is. Amikor a földijeimről hallok, megdobban a szívem. A szülőföld ösztönösen mocorog az ember lelkében, mondhatni alkotóeleme. A család fájdalmai és gyermekkori élményeimből adódóan óriási megfelelési vágy dúl bennem, úgy érzem, hogy a lelkemben lakozó szeretettel képes lennék akár hegyeket is megmozgatni. Olyan szépen szeretnék énekelni, mint még soha. Azt szeretném, ha hangomon át olyan sok szeretetet adhatnék magamból, hogy egész Csongrád megye beleremegjen úgy, ahogyan az én lelkem is reszket, amikor a családi emlékekre gondolok. Erről a számomra fontos helyről kaptam kitüntetést, díszpolgárrá és nem díszpinttyé szavazott a megyei testület. Díszpolgár lettem a szülőföldemen, ez nagyon nagy öröm és megható ajándék.

- A díjátadón Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója "az operaház állócsillagaként" aposztrofálta Önt. Liszt Ferenc-díj, Magyarország Érdemes Művésze és most a Csongrád megye díszpolgára cím - csak néhány a számos elismerés közül. Hol foglal helyet ezek között a március 14-én átvett cím? Mit jelent Önnek ez az elismerés?

- A legrangosabb helyen áll! Csongrád megyéből merítem az erőmet, amit mindenhová magammal viszek. A nagymamám hitét, a családom sorsát, a szentesi óvodában és zeneiskolában szerzett emlékeket, ahová drága szüleim járattak; a Szent Anna-templomot, ahol megkereszteltek és bérmáltak, mielőtt a fővárosba költöztünk. A ligeti uszoda, ahol oly’ sok nyáron át jártunk lubickolni, valahányszor visszatértünk húgommal drága atyai nagymamánkhoz. Emlékszem, amikor Japánban vendégszerepeltem a bécsi Volksoper társulatában Lehár Ferenc Víg özvegy című nagyoperettjében, mint címszereplő 1985-ben. Óriási sikerem volt, háromszor kellett elénekelnem a Vilja-dalt. Örvendezett a közönség, rengetegen vártak a művészbejárónál, hogy autogramot kérjenek, a bécsi társulat közben egy fogadáson várt rám. Belépve a pazar jégszobrokkal díszített terembe egy japán zongorista bécsi walzereket játszott, majd a hegedűs rázendített nagymamám kedvenc nótájára, a Kék nefelejcs című dalra. Arra az éjszakára virradóan a mamámmal álmodtam, még a könnyeim is kicsordultak, mert úgy éreztem, velem volt. Teendőim miatt kétséges volt, hogy részt tudok-e venni a díjátadón, de aznap reggel azzal az érzéssel ébredtem: ott a helyem. Óriási és tiszta öröm volt, ami Szegeden ért. Úgy éreztem, hogy a helyemen kezelnek, amit egyébként sokszor nem érez az ember, ezért elbizonytalanodik és felteszi magának a kérdést: vajon miért csinálom mégis? A visszajelzés viszont újra megerősít.

- "Mindig elfog a remegés, hogyha itt kell fellépnem, hisz oly' sok emlék köt ide. Sokat szeretnék adni az embereknek a művészettel, és igazán adni csak szívből jövő szeretettel lehet" - mondott köszönetet a méltatást követően szombaton. Milyen érzésekkel jön a Tisza-parti városba? Teendői mellett milyen gyakran tud látogatást tenni nálunk?

- Szeged számomra az unokatestvéreimet, a keresztanyámat jelentette. Később, amikor a Szegedi Szabadtéri Játékokon énekeltem

Puccini

Turando című operájában Liú szerepét, majd a Tolcsvay testvérek Magyar miséjének szoprán szólamát,

Léhár

Mosoly országa című nagyoperettjében léphettem színpadra, vagy

Strauss

Cigánybárójában és

Erkel Ferenc

Bánk bánjában - újabb emlékekkel gazdagodott számomra a város. Több koncertet is adtam a Tisza-parti városban: a katolikus templomban, zsinagógában és kultúrházakban is, valamint dal- és áriaestjeim is voltak. Sőt, a Korona Pódium vendégjátékaként a Matia Callas életéről szóló Áldozat vagy tigrisasszony című estemet is előadtam az egyik helyi művelődési házban. Kötelezettségeim mellett ritkán jutok el „csak úgy” szülőföldem bölcsőjére, Szentesre és Csongrád megyébe is. Akkor megyek, ha a dolgom úgy hozza. Sok, fizikailag és szellemileg is fárasztó tevékenységet végzek, nagy felelősség hárul rám.

- Tanít, koncerteket ad és szervez. Hogyan jut ideje önmagára? Mivel tölti szabadidejét?

Ügyelek rá, hogy ne csak az előző este összekészített dolgok, hanem én is összeszedett legyek. Van, hogy egy héten át városról városra utazom, olyankor pedig igencsak tele az autóm: számos program kottaanyaga, ruhák, a tanításhoz szükséges kottagyűjtemény és második éve már az opera nagyköveti munkával járó dolgok. Eddig több mint 100 iskolában tartottam előadást az opera műfajának szépségeiről, a szöveg és dallam kapcsolatáról – ehhez is külön bőröndnyi kelléket cipelek magammal. Hogy mit csinálok szabadidőmben? Olyan nagyon ritkán van, talán akkor, ha elmarad egy órám a szombathelyi Zenei Intézeti Tanszéken, a Budai Művészházban, vagy a tatai Menner Bernát Zeneiskolában. Ha mégis jut egy kis idő magamra, akkor tanulok, gyakorlok a legközelebbi koncertemre, elvégzem a felgyülemlett házimunkát, esetleg bekapcsolom a tévét és természetfilmeket nézek. Minden alkalommal, amikor unokámmal, Barnabással vagyok, odafigyeléssel és rácsodálkozással teli órák következnek. Nemes lélekkel megáldott kisfiú, kitűnő tanuló és a foci a mindene, de amellett úszni jár és teniszezni is viszi az apukája. Amikor csak tehetem, átmegyek édesanyámhoz és a húgomékhoz. Édesanyám vidámságával, kálvinista szigorával, olykor szomorúságával az arcán, amikor a családi múltra tekint vissza, a lehetetlent nem ismerő apámra emlékeztet. Édesapám munka mellett is szorgalmasan tanult, egészen addig, míg szakmájában mesterember nem lett. Keveset láttam őt mosolyogni, nagyon megtörte őt a háború és a fogság, az üldöztetés Szentesen. Ha még élne, biztosan nagyon büszke lenne dédunokájára, hiszen ő is nagy focista volt ifjú korában. A húgommal minket is sportra nevelt, testvérem kosarazott, én atletizáltam, majd a Vasas Szakosztályban vívtam. Ugyancsak a Vasas büszkesége volt édesapám öccse,

Piti Péter

birkózó, aki a római olimpián negyedik helyezést ért el. Sajnos egészségügyi kockázat miatt a tokiói olimpián már nem vehetett részt, ez hatalmas törést okozott az életében. Emlékszem, azt mondta nekem egyszer: „kívánom, hogy amit én nem érhettem el, te majd az énekléssel légy hazád büszkesége”. Igyekszem minden időmet hasznosan tölteni. Úgy vélem, arra nem lehet ideje egy teremtő energiákkal megáldott embernek, hogy unatkozzon. Hogyan lehet hasznosan megélni egy napot? – ez a kérdés. Katonás rendre kényszerítem magam, amit megtehetek, azt meg is teszem időben.

- Ha már a fellépés és a szervezés felmerült: több jótékonysági akció résztvevője, sőt, lebonyolítója. Miért tartja fontosnak, hogy az ilyen kezdeményezések mellé álljon? Mit tart szívügyének?

- Már a jótékonyság, mint kifejezés magában foglalja. Jónak lenni azt is jelenti, hogy jó cselekedetekkel segítesz másoknak, hogy ők is jobbak legyenek. Amikor nemes célért hívnak és a körülmények is megengedik, akkor megyek, hiszen úgy érzem, ott a helyem. Talán eddig két alkalommal kellett nemet mondanom ilyen felkérésnek, ez pedig a mai napig fáj, szégyellem. Volt olyan is, hogy én ajánlottam fel a részvételemet. A Mária Rádió első alföldi stúdiójának (Cegléd) létrejöttéért például gyűjtés szerveztünk egy, a helyi templomban adott koncert keretében, ahová növendékeim közül is magammal vittem hármat (

Gion Zsuzsanna, Kállai Erzsébet, Robozi Klaudia

). A templomban minden ülőhely foglalt volt, körben minden talpalatnyi helyen álltak az emberek. Emlékezetes este volt, 200 ezer forint gyűlt össze a rádió javára. Nemrégiben ugyancsak gyűjtésre hívta hallgatóit a Mária Rádió budapesti stúdiója – hallottam úton hazafelé az autóban. Felhívtam őket, majd Pesten, a Lehel téri templomban adtam koncertet

Kállai Erzsébet

és

Napsugár Anna

növendékeimmel, valamint

Hegedűs Valér

orgonaművésszel. Összesen 300 ezer forintnyi összegnek örvendezhetett a rádió. A szívügyem a színpadon, a tanításban, az ifjúság nevelésében keresendő. Szolgálni a hazámat, minden itt élőnek szeretettel énekelni és erre megtanítani a szárnyaim alatt nevelkedő növendékeket. Minden napba bele kell csempészni ami vagy, ahol tartasz. Az életem nem a kényelemről szól, egyszerű asszony vagyok. Az a fontos, hogy az alapvető dolgaim meglegyenek és tegyen a dolgomat, amivel Isten megbízott, aszerint, amit a lelkembe írt. Az én szívügyem, hogy szeretetet vigyek és mutassak, hogy rávilágítsak, miben vagyunk mi emberek egyformák. Jelmondatom, hogy akkor nem éltünk hiába, ha ki tudtuk teljesíteni, amit ránk bíztak.