Balczó András Szegeden: Én nem tudtam nem akarni! + FOTÓK

„Ez a rabság a teljes szabadságnak az átélése” – ezt jelenti a hit Balczó András öttusázó, háromszoros olimpiai bajnoknak, aki szegedi előadásán arról is beszélt, hogy a szülőknek tetteivel kell prédikálniuk, csak így fogadják be a gyerekek a keresztény hitet.

A Szegedi Görögkatolikus Egyházközség meghívására érkezett Szegedre

Balczó András

, aki a boldogságról, a sohasem keresett hitről és arról is beszélt hallgatóságának, hogy fontos, létezésünk egy területét az Isten foglalja el. A háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok, a Nemzet Sportolója immár évtizedek óta járja az országot, s mint elmondta, ha a teremben ülők közül egyetlen ember hazavisz magával egyetlen mondatot, akkor már nem hiába érkezett. Sportsikerei miatt sokan azt gondolják, hogy ez teszi boldoggá, de a versenysport befejezése után tíz évvel 1983-ban rádöbbent arra, hogy az az állapot, amit boldogságnak nevezünk, a sikerben nincsen meg. Addig arra várt, hogy az öttusában tevékenykedhessen, hogy kapjon egy felkérést, majd eldőlt benne, s örömmel vette tudomásul, hogy nem kíván foglalkozni semmilyen szinten a sportággal. „Azt is tapasztaltam, hogy a boldogságot, ezt az állapotot nem akkor kapjuk meg, amikor el tudjuk képzelni, hanem akkor, amikor az ember összetörik, csalódik önmagában” – fogalmazott. Kitért életének arra az időszakára is, amikor istentagadóként élt, azt gondolta, hogy idős emberek találták ki Istent. Mindez 1962-ben változott meg, amikor a Duna-parton várt valakire, aki helyett egy ismerős jött motorcsónakkal, s felkiabálta neki a partra, hogy meghalt evangélikus lelkész édesapja. Mint elmondta, először a hír hallatán ledermedt, majd egyfajta béke öntötte el, a világos és egyértelmű tudás arról, hogy Isten van.

Balczó András szerint téved, aki azt hiszi, hogy a hithez le kell mondani sok dologról, netán az embernek másnak kell látszódnia, mint amilyen valójában, és azokkal sem ért egyet, akik szerint a hit egyfajta rabság. „Úgy érzem, hogy olyan marionettfigura vagyok, akinek ez a rabság a teljes szabadságnak az átélése” – fogalmazott. Kritizálta azokat, akik megjátsszák magukat, hiszen aki többet mutat a hitéből, az egyszerűen hazudik. Ahogy fogalmazott, Isten mindent tud és lát, nem kell kimosakodni, s ezáltal szebbnek látszódni, hiszen bűneinkkel együtt lát minket. „Az a fontos, hogy a létezésünknek egy területét az Isten foglalja el. Ha autót vezetünk, akkor is tudunk beszélgetni az anyósülésen ülővel, arra sem kell figyelnünk, hogy levegőt vegyünk, és lehet úgy élni, hogy az ember az Istennel való kapcsolatát nem veszti el” – tette hozzá. A szeretetről szólva kifejtette, az nem olyan, mint amikor például a cserkészeknél egy nap egy jó cselekedet kell végrehajtani, hanem állapotszerűen kell benne lennie az emberben. Mint elmondta, sosem a siker csúcsán tapasztalja meg ezt senki, hanem akkor, amikor összetört, amikor csalódott önmagában, ekkor ugyanis kénytelen leszállni arról a trónról, ahol minden ember lelke mélyén pöffeszkedik, s az Isten ekkor foglalja el az őt megillető helyét. Megjegyezte, vissza is igazolja magát, s a fizetőeszköze az alkalmasság állapota. „Az Isten az életünkben csakis a dobogó legfelső fokát foglalhatja el, pontszerző hely ebben a kérdésben nincsen” – fűzte hozzá. A feleségével tizenkét gyermeket felnevelő Balczó András úgy látja, nehéz a gyerekeket keresztény hitre nevelni, szavakkal nem is lehet, az szülőnek tetteivel kell prédikálnia, mert szavakkal nem lehet őket megváltoztatni, csak jó példával. Úgy fogalmazott, elsődlegesen kereszténynek és magyarnak kell lennünk, és olyan felekezethez tartozni, ahol az ember érzi a szabadság levegőjét. Előadása végén a sportra visszatérve elmondta, nem volt tehetségesebb a többieknél, ő akarásból és szorgalomból kapott többet, s így egyszerűen nem tudott nem akarni.

A rendezvényen - ahol a jelenlévők kérdéseire is készségesen válaszolt Balczó András -

Kerek Marikának

pedig újra dedikálta 1976-ban megjelent kötetét is

Szaplonczay Miklós

szegedi görögkatolikus esperes elmondta, neki, mint papnak és közösségvetőnek feltétlenül szüksége van példaképekre, olyan emberekre, akik megmutatják bonyolult világunkban azt az utat, amelyen ők jártak, s amelyen Istenhez közelebb kerültek. Elmesélte, hogy Pannonhalmán középiskolás korában látta az 1976-ban Balczó Andrásról készült Küldetés című portréfilmet, ami arra motiválta, hogy elkezdjen futni, és kitartása révén kétszer az országos döntőig is eljutott. „Azóta is bevillan a küzdelmes pillanatokban Balczó András kedves beszéde, szívet megszólító tanúságtétele, mely évtizedekre utat mutatott életembe” – fogalmazott Szaplonczay Miklós.