A fájdalomban nincs különbség ember és ember között - emlékkonferencia a 20. századi európai népirtásokról + FOTÓK

Pénteken indult a 20. századi népirtások Európában és a keresztény- zsidó együttélés színterei ma című háromnapos konferencia, amelyet a Gál Ferenc Főiskolán, illetve a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumban tartanak meg.

"Szent István király óta becsüljük a nemzetiségeket Magyarországon, és ezt Európa 20. századi eseményeinek tükrében tudjuk igazán értékelni" - kezdte megnyitó beszédét

Deák Imre

, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. A politikus kiemelte, hogy a huszadik század a népirtások százada volt, a genocídiumok során több ember lelte halálát, mint a két világháborúban összesen. "A népirtások következményei nehezen felbecsülhetőek, ugyanis nem csak a fizikailag megsemmisítettek az áldozatok, hanem áldozatok a túlélők, a családok, a nemzetek - egész Európa áldozata a népirtásoknak" - fejtette ki a helyettes államtitkár. Hangsúlyozta, hogy a fájdalomban nincs különbség ember és ember között, és ma is el kell ítélnünk a népirtásokat, bárki kövesse el bárki ellen, az újabb tragédiák megakadályozásából mindenki kiveheti a részét, aki emberekkel dolgozik, papok, tanárok, szülők, minden állampolgár a megfelelő nevelés által. "Tudatosítanunk kell mindenkiben, hogy nincs különbség ember és ember között, és hogy ne azt tartsuk szem előtt, ami szétválaszt, hanem azt, ami összeköt" - mondta.

Népirtások és nemzetközi jog

"A nemzetközi jog válasza a népirtásokra lassú és töredékes" - fejtette ki

Kardos Gábor

jogász, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezetője „Népirtások és a nemzetközi jog fejlődése” című előadásán. A jogász kiemelte a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló 1948-ban elfogadott ENSZ-egyezmény jelentőségét, amely meghatározza a népirtás fogalmát, miszerint valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges kiirtása céljából a csoport tagjait megölése, a csoport tagjainak, a csoporthoz tartozása miatt súlyos testi vagy lelki sérelem okozása, a csoport olyan életfeltételek közé kényszerítése, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik, olyan intézkedés meghozása, amelynek célja a csoporton belül a születések meggátolása, vagy a csoporthoz tartozó gyermekeket más csoportba elhurcolása minősül népirtásnak.

"Fordulatot jelentett a jogban az államok felelősségének kiemelése a megelőzésben és a büntetésben" - hangsúlyozta a Kardos Gábor. Hiányosságként említette azt, hogy nem minősül népirtásnak a más népek kultúrájának eltörlésére irányuló tevékenység, valamint a politikai csoportok sem védettek, tehát az sem népirtás, ha politikai meggyőződésük miatt ölnek meg szisztematikusan embereket. További gondként emelte ki, hogy bár a II. világháború lezárását követően egy nemzetközi bíróságon felelősségre vonták a háborús bűnösöket, azonban az államok nem voltak képesek állandó nemzetközi ítélőszék felállítására. Ez az 1990-es évek elején változott az újabb tragédiák, a délszláv háborúk és a ruandai népirtások hatására létrejött a Nemzetközi Törvényszék, majd 2002-ben megalapították a Nemzetközi Büntetőbíróságot, ám azóta se döccenő-mentesek ezek a folyamatok.