Költözik a járási hivatal Makón



Két héten belül már a Városháza épületében érhetik el az állami és az önkormányzati szolgáltatásokat a makói és a környékbeli polgárok.
A Hollósy Kornélia utcából ugyanis odaköltözik a Járási Hivatal, így a két közigazgatási szerv hamarosan együtt szolgálja a helyi közösséget, és az ügyfeleket. Jelenleg a városháza épületének belső takarítása, tisztasági festése folyik, e nélkül ugyanis alkalmatlan lett volna az ügyintézés befogadására. Ezzel együtt a Makóra tervezett Kormányablak helyszíne is megváltozik: az okmányirodai feladatok ellátásra is alkalmas ügyfélszolgálatot szintén a Városházán alakítják majd ki. A város, a járás és a megye érdekeinek is az felel meg leginkább, ha Makón ismét egy épületben lesznek elérhetők az állami és önkormányzati szolgáltatások, ezért
Farkas Éva
polgármester,
Lázár János
, a térség országgyűlési képviselője és
Juhász Tünde
megyei kormánymegbízott arra a közös elhatározásra jutottak, hogy összeköltöztetik a két különböző feladatot végző hivatalt. Így végre pontot lehet tenni a Járási Hivatalnak jelenleg otthont adó épület használatával kapcsolatos ügy végére. Mint ismeretes, a Hollósy Kornélia utcai ingatlan önkormányzati tulajdonban van, amely EU-s forrásból épült és így 15 éves elidegenítési tilalom alatt áll. Az épület sajnos szűkösnek bizonyult az állami feladatot ellátó hatóságok befogadására és sajnos a helyszűkét orvosló ingatlancserére sincs jogszabályi lehetőség. A mostani döntés arról szól, hogy a Makói Járási Hivatal átköltözik a Városháza épületébe (Makó, Széchenyi tér 22.). Ennek nem csupán az lesz az előnye, hogy egy helyen lesz elérhető mindkét hivatal, hanem tovább fog bővülni a Városháza által nyújtott szolgáltatások száma azáltal, hogy az épületben helyet kapó okmányiroda hamarosan Kormányablakká alakul. Az erre használható, TIOP-3.3.1/A-12/2-2013-0017, kódszámú uniós forrásból megvalósuló fejlesztés keretében 2 fotófülke kerül a makói Városháza épületébe valamint 12 új típusú munkaállomás létesül, amelynél nem csak okmányirodai ügyeket lehet majd intézni, hanem a kormányablakokét is – összesen közel háromszáz félét. Az EU-s pályázat a közszolgáltatásokhoz történő egyenlő hozzáférést garantálja – így a csaknem 20 millió forintos beruházási keretből teljes körűen akadály mentesítik a makói Kormányablakot. A Városháza épületében jelenleg azt az épületrészt festik és takarítják, amelyet már lassan két éve raktárként használtak. Közel két hetes munkával teszik alkalmassá a leromlott állapotú helyiségeket az ügyfélfogadásra, a mindennapi munkavégzésre. Ezt követi majd az informatikai rendszer áttelepítésére, tehát november közepére várható a hivatalos munkakezdés az új helyszínen.