"Az igazságot sok hazugsággal kell őrizni" - politika, propaganda, manipuláció

Walter Lippmann-tól Adolf Hitleren és William Wallace-on keresztül Milosevicsig és Putyinig jutott el a politikai kommunikációt, tömegpszichológiát és a propaganda gépezetét elemző előadásában Kiss Paszkál, aki érintette a magyar példákat és az aktualitásokat is.

"Az objektivitást hirdető közvélemény-kutatás tudománya a propaganda és a politikai manipuláció hatékonyságának fokozásából indult ki" - fejtette ki az igazságot

Kiss Paszkál

, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának munkatársa a Szegedi Pszichológiai Napok egyik előadásán, melyet "Politika, propaganda, manipuláció" címre keresztelt. "A velünk ellentétes oldal mindig propagandista, amíg mi mindig a valóságot képviseljük" - idézte

Walter Lippmann

publicistát, a közvélemény-kutatás korai éllovasát Kiss Paszkál, majd

Winston Churchill

szavaival folytatta: az igazságot sok hazugsággal kell őrizni. A pszichológus elmondta, hogy a politikai kommunikáció kutatásának gyökerei a XX. század elejére nyúlnak vissza, Walter Lippmann és Harold Lasswell nevéhez, ekkor még a politikusokat és a kutatókat is jellemezte az a naiv szemlélet, melynek nyomai ma is felfedezhetőek, miszerint a politikai kommunikáció igen hatékony, szinte mindent el lehet érni vele, a média pedig majdnem mindenható. "A politikai kommunikáció valóban erős eszköz a tömegek befolyásolására, azonban nem mindenható" - emelte ki Kiss.

Rally for war

A propaganda legerőteljesebb megjelenése a Harmadik Birodalomhoz köthető, a náci kommunikáció

Joseph Goebbels

propagandaminiszter irányítása alatt sosem látott szinteket ért el a nép harci szellemének feltüzelésében és az ellenség elbizonytalanításában filmek, beszédek, általában a média által. "A tömegkommunikáció előkészíti a háborút, felépíti és igazolja a harci tevékenységet, ezt az angol nyelvben rally for war-nak nevezik, utalva a közvélemény felhúzására, tuningolására" - ismertette Kiss Paszkál, utalva arra, hogy ez nem egy új keletű dolog, elég a

Mel Gibson

által A rettenthetetlenben megformált skót történelmi figura,

William Wallace

harcra lelkesítő beszédeire gondolni. A propaganda először bemutat egy feloldhatatlan konfliktust, amelynek nem létezik békés megoldása, a kiútnak csak erőszakos módja létezik, erre példaként említhető az iraki háborút megelőző Egyesült Államokbeli kommunikáció, amely a terrorizmus miatti sértettséget kihasználva tüzelte fel a közvéleményt.

A háborús kommunikáció gépezetének egy másik lényeges eleme a démonizálás, vagyis az ellenség szörnyként való megjelenítése, emberi mivoltától való megfosztása, hogy senkiben se merülhessen az, hogy valójában emberek megölésére buzdítanak. "A demokratikus kommunikáció sajátossága, hogy nem népek ellen vezet háborúba, hanem ördögi, megtévesztett vezetők ellen, vagyis gyakorlatilag a demokratikus értékek jegyében felszabadítanak egy népet az elnyomás alól, szó sincs területfoglalásról vagy akaratérvényesítésről" - mondta el Kiss Paszkál. Az USA nyelvhasználatának része továbbá a Hitler-analógia, vagyis az ördögi vezető azonosítása minden szörnyűség alfájával és ómegájával. A háborús tüzelés sarokköve az atrocitások felfestése, az utalás a súlyos következményekre, a jogtalanul elszenvedett, indokolatlan veszteségekre és az agresszióra.

A modern agora

Kiss Paszkál felhívta a figyelmet a társadalmi nyilvánosság fontosságára, amelyet egy olyan fórumként definiált, ami a tervek megvitatására, közös cselekvést érintő döntések meghozására szolgál széles körben. "A nyilvánosság ideálja, hogy kijelöli a társadalmi cselekvés és felelősség körét, fő szerepe, hogy a politikai cselekvések társadalmi kontrolljaként funkcionál" - mondta el Kiss Paszkál. A nyilvánosságra térként hivatkozott, a nyílt vita tereként, amely olyan, mint az agora az ókori görög poliszokban, csak ma egy mesterségesen megteremtett virtuális társadalmi térként működik. Kiemelte, hogy a kommunikáció a cselekvés eszköze, de oly módon, hogy nem csak leírja, hanem alakítja is a valóságot. A valóság nem kis mértékben torzul, a diskurzusokból hiányzik az egyenlőség és a kölcsönösség, valamint a nyíltság, aszimmetrikusak a kommunikációs kapcsolatok, nem egyenlőek a befolyás és a tudás feltételei. A politikai kommunikációt jellemzi az elitizmus, amely szerint a nép nem képes, nem akar, de nem is tud közakaratot formálni, közösség helyett közönségről beszél, a tömeget teljes mértékben passzívnak tartja, és így is alakítja a tömegkommunikációt: egyenes, közvetlen úton, logikus érvekkel állítaná maga mellé a tömeget, vagy egy másik modell szerint az érzelmekre hatva, közösség érzésének teremtésével.

Magyar helyzet és külpolitika

Az előadó részletezte a politikai kommunikáció szerepét a magyar rendszerváltás folyamatában: A Kádár-korszakra a közügyek nyilvánosságtól való elzárása volt a jellemző, és ennek jegyében, a nemzetközi eseményektől eltekintve a változás a hatalom belső berkeiből érkezett, pontosabban kettős irányból: a torzult nyilvánosság kitermelt egy párton belüli kezelhető, és a külső, radikális, belterjes ellenzék, az illegális szamizdat-kiadványok szerző által. Erre a helyzetre a korábban meghatározott modellek nem érvényesek, és egy különleges politikusi réteget termelt ki.

Kiss Paszkál kitért a külpolitikai és a közvélemény kapcsolatára, amely azért említésre méltó, mert a külpolitikát mozgató távoli, bonyolult összefüggések képesek a legkevésbé magukra irányítani a közvélemény figyelmét, maximum egy-egy pillanat erejéig, ezért a politikusok, akik folyamatosan igyekeznek "megszökni" a közvélemény elől (gondoljunk a riporterek elől menekülő politikusokra) a külpolitika terén élvezik a legnagyobb mértékű szabadságot. A külpolitikai meghatározó elem a másik országról kialakított kép, amely többféle is lehet, azonban a legérdekesebb az ellenségkép, amelynek kialakulásának folyamatát a tükörkép fogalmával lehet a legjobban leírni, ugyanis két ellenségeskedő ország kölcsönösen démonizálja egymást, itt ismét kiemelkedik az ördögi immorális vezetők sárral való dobálása, ezek az elemek ugyanúgy megjelennek a hidegháború bipoláris világnézetében, mint a magyar-román ellentétben vagy az ukrajnai konfliktusban. Befejezésül Kiss Paszkál kiemelte, hogy a politikai manipulációt nem lehet elkerülni, nem érdemes megpróbálni kihúzni magunkat belőle, hanem a saját pozíciónk meghatározása a fontos, a részvétel felvállalása, ami azonban nem csak követést, hanem beleszólást is jelent.