Száz év után - Dombay Péter gondolatai Isonzóról és Doberdóról

A tárogató keserédes hangjától visszhangzik Mrzli Vrh oldala. A magyar Himnuszt éneklő megemlékezőkre ágyúhüvelyre feszített Krisztus tekint le a Diendorfer kaverna bejárata fölül. Az isonzói fronton járunk, száz évvel a Nagy Háború kitörése után. 2014 augusztus 16-ot írunk.

A tolmeini hídfő stratégiai pontját, az Isonzó fölé magasodó 1359 méter magas Mrzli Vrh-t védte nagyapám,

Diendorfer Miksa

őrnagy vezetésével a szegedi 46-os gyalogezred (lásd Váci Polgár, 2014. szeptember). A hegy oldalába vájt kaverna és az ott álló oltár ma zarándokhely, ahol évről-évre növekvő számú megemlékező rója le tiszteletét a háború hősi halottjai előtt, minden év augusztusában, Mária-napot követően.

A Krn oldalából, az azonos nevet viselő falu fölül indul az ösvény. Kopár mészkőcsúcsok alatt, számos vízesést keresztezve, kétórás kapaszkodás után lehet elérni a kavernát. Nem vagyunk egyedül, szlovén és magyar hagyományőrzők menetelnek velünk a hegyen. A háború még mindig jelen van, a betemetett lövészárkok jól kivehetők a csúcs környékén, az útmenti kalyibák tetői a hajdani lövészárkokat fedő hullámlemezekkel vannak borítva. Az acéllemezek olyan vastagok, hogy egy évszázadnyi rozsdásodás sem ártott nekik. Különös hangulat lesz úrrá rajtunk, talán meg sem lepődnénk, ha katonák bukkannának elő a fák mögül. Erre van is esély: a megemlékezés katonai tiszteletadással folyik, és a kaverna előtt korabeli öltözetben felsorakozik egy tucat hagyományőrző is. De a kaverna még messze van, az utolsó százmétereket meredek kaptatón kell megtenni, erős szél fúj – itt védtelen terepen kell haladni. Fedezék nélküli, belőhető terepen, ahol az eső a mai napig repeszdarabokat és srapneleket mos elő a talajból, mérhetetlen mennyiségben. Két éven keresztül lőtte az olasz tüzérség a hegyet, a vas mélyen beleette magát a földbe. A Diendorfer kaverna alulról nem látható, csak a közvetlen közelébe érve tárul fel a bejárata. A Mrzli Vrh védettebb oldalán, az Isonzóval és a mögötte húzódó, az olasz tüzérség által megszállt Kolovrat gerincével átellenben mélyítették a sziklába a monarchia katonái. De olaszok voltak a Krn vonulatán is: ésszel fel nem fogható erőfeszítés árán egy üteget állítottak fel a Krn 2254 m magas csúcsán is – a Mrzli Vrh-t minden oldalról lőtték. A kaverna előtti tisztáson a szlovén hagyományőrzők, a Peski Szövetség elnöke,

Stanko Jermol

vár minket. Idén a 14. alkalommal rendezték meg a megemlékezést. A szlovén hadsereg tábornoki szinten képviseli magát, itt van a szegedi Meritum Egyesület, magyar hagyományőrzők a határ mindkét oldaláról, de itt vannak az olaszok képviselő is, a doberdói hadszíntérről, San Martino del Carso-ból. Az ünnepség hátteréül a hegyek szolgálnak, hegyek, amelyekben ma gyönyörködik az erre járó, de amelyek a mérhetetlen szenvedést jelentették a frontkatonáknak száz évvel ezelőtt. A Peski szövetség kitünteti

Négyesi Lajos

nyugalmazott alezredest, hadtörténészt, aki a hadszíntér feltárásában meghatározó munkát végzett. Ő kutatta fel nagyapám földi maradványait is a jászapáti temetőben, tavaly szeptemberben. Az ünnepséget tábori lelkészek vezette ökomenikus istentisztelet zárja. Beletelik egy órába is, mire a megemlékezők serege elvonul a Diendorfer kaverna elől. Az oltárt nemzetiszínű gyertya fénye világítja be, miközben rázárul a bejárati ajtó.

Számunkra nem ér véget a megemlékezés: másnap a magyar hagyományőrzők Doberdó felé veszik az irányt. Nagyapám a doberdói hadszíntéren harcolt a szegedi 46-osokkal a Mrzli Vrh-re történő áthelyezést megelőzően. San Martino Del Carso-ban magyar nyelvű tábla irányít a helyi hagyományőrzők által létrehozott múzeum felé. A múzeum a Diendorfer kaverna mellé épült – itt is nagyapám nevét viseli a kaverna. De ez itt egy merőben más hadszíntér. Drámai hegycsúcsok és völgyek helyett síkvidéken vagyunk, ami fölé 300 méterrel magasodik a San Michele dombja. Az egykori, földig letarolt hadszíntéren a háború óta kedves falvak épültek, nehezebb elképzelni a harcokat, mint a Mrzli Vrh-ön járva, itt a háború rejtve van jelen. A lövészárkok, kavernák egy része még megvan, de csak alapos utánjárással találhatók meg, a bozót mélyén, növényzettel borítva. Az itteni Diendorfer kaverna sokkal nagyobb kiterjedésű építmény, több bejárattal és kamrával. Jelenlegi állapotában nem látogatható, de – ahogy

Gianfranco Simonit

, a hagyományőrzők elnöke meséli – tervbe van véve a helyreállítása. Doberdón szép számban található magyar emlék, magyar kápolnát és 46-os emlékművet is láthat a látogató. A doberdói hadszíntér szimbóluma a szegedi 46-osok számára egy facsonk volt, a 46-osok fája. A teljesen tarrá lőtt hadszíntéren árván megmaradt fatörzs a katonáknak tájékozódási pontként és az életben maradás reményeként is szolgált. Az érzelmi kötődés olyan erős volt, hogy a fát a 46-osok hazahozták Szegedre, ahol a Móra Ferenc múzeumban ma is megtekinthető. Doberdó és Isonzó, a magyarok számára a mai napig érzelmeket kavaró nevek, a háború és a szenvedés szinonimái. Családi szálakkal kötődve, személyesen látni a hadszíntereket felkavaró élmény, amely után átértékelünk egyes dolgokat saját életünkben. A Nagy Háború nyomai száz év után is velünk élnek.

Dombay Péter