Közélet

Harmadszor rendeznek EcoCamp-tábort az SZTE GTK-n

Harmadszor rendeznek EcoCamp-tábort az SZTE GTK-n

2014. július 28., hétfő
Harmadszor rendeznek EcoCamp-tábort az SZTE GTK-n
SZS20140728_szte_gtk_kozepiskolas_tabor_007

A gazdasági témájú tehetséggondozó tábor programjaiban 28 középiskolás fiatal vesz részt öt napon át.

Az SZTE Gazdaságtudományi Kar, az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület és a NAV Regionális Adó Főigazgatósága 2014. július 28. és augusztus 1. között harmadik alkalommal rendezi meg az EcoCamp nevű, középiskolásoknak szóló tehetséggondozó táborát. Összesen 28 fiatal vesz részt a rendezvényen, többen már harmadszor táboroznak a szegedi gazdaságtudományi fakultás égisze alatt. A tábor megnyitóját 2014. július 28-án tartották az SZTE GTK Aulájában.

Kovács Péter

tanszékvezető egyetemi docens, a tábor szervezője úgy fogalmazott, az előttük álló napokban a céljuk a részt vevő fiatalok játékos pénzügyi-gazdasági fejlesztése, természetesen nem a szokványos iskolai keretek között. Arra törekednek, hogy a táborozók összerázódjanak, egy csapattá kovácsolódjanak, interaktív, érdekes foglalkozások keretében bővítsék szakmai ismereteiket, emellett természetesen a kikapcsolódásra is jut majd idő. Lesz olyan nap, amikor a marketing és a menedzsment kerül a középpontba, más alkalommal családi költségvetést terveznek a résztvevők, de megismerkednek a Prezi szoftverrel, illetve speciális pénzügyi napon is fejleszthetik tudásukat. A tábort a NAV munkatársai, köztük pénzügyi nyomozók is ellepik majd, de ezúttal senkinek sem kell tőül tartania, sőt, sokat lehet majd tanulni az érintett szakemberektől. A hetet speciális játékos pénzügyi akadályverseny zárja majd Szeged városában. A megnyitón

Sápi Ákos

, az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület elnöke több ismert személyiség példáját bemutatva arról beszélt a megjelent ifjaknak, miben rejlik a siker, a sikeresség titka, milyen teendők várnak arra, aki az élet bármilyen területén eredményeket, sikert akar elérni. A nagy sikerű középiskolás tehetséggondozó tábor, az EcoCamp komplex programjának megvalósításában a Gazdaságtudományi Kar kiemelt partnerei, az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület és a NAV Regionális Adó Főigazgatósága is szerepet vállalnak. Az ismeretterjesztést és tehetséggondozást szolgáló, gyakorlatorientált szakmai programokat, tréningeket és szórakozást egyaránt kínáló eseménysorozat küldetése, hogy a középiskolások gazdasági ismereteit, pénzügyi intelligenciáját, kommunikációs és prezentációs készségét fejlessze játékos feladatok során. A tábor programja a tízezernél több középiskolás részvételével megvalósult Econventio Teszt segítségével szerzett tapasztalatokon alapul. A harmadik EcoCamp megvalósításában közreműködnek a Fundamenta ZRt. és az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium munkatársai mellett a foglalkozások vezetőiként a GTK oktatói, valamint mentorként a fakultás hallgatói is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.