Bálint Sándorra emlékeznek a dómban

Gyulay Endre nyugalmazott püspök megemlékezésre hívja paptestvéreit és a híveket Bálint Sándor születésének 110. évfordulóján.

A szegedi dómban július 31-én az este 6 órakor kezdődő szentmisén emlékeznek

Bálint Sándorra

, és kérik az Urat, hogy minél előbb a boldogok között tisztelhessük őt. A nyugalmazott főpásztor hívja paptestvéreit, hogy híveikkel vegyenek részt a szentmisén, illetve szervezzenek megemlékezést templomaikban, kérjék Bálint Sándor közbenjárását, az imameghallgatásokat pedig jelentsék az Egyházmegyei Hivatalban (6720 Szeged Pf.: 178.)

Gyulay Endre

paptestvéreinek írt levelében - melyet a

Magyar Kurír

tett közzé - felidézte Bálint Sándor életének főbb eseményeit: A neves néprajzkutató, a vallási néprajz megalapozója 1904. augusztus 1-jén született Szegeden. Az alsóvárosi ferences templomban keresztelték. A piaristáknál tanult, egyetemi tanár korában a rend confraterré fogadta, amire mindig büszke volt. Tanulmányait befejezve, mint annyian abban az időben, ő sem kapott állást, így az Újszegedi Tanítóképzőben vállalt önkéntes tanítási munkát. Növendékei arról tanúskodtak, hogy mélyen vallásos embernek ismerték meg, óráira tökéletesen felkészülve érkezett, értékeléseiben igazságos és mindig segítőkész volt. Az egyetemre kerülve néprajzzal foglalkozott. A vallási néprajz megalapozója, a 20. századi magyar néprajzi, folklorisztikai kutatások kiemelkedő alakja volt, gyűjtötte és tanulmányozta a vallásos hagyományokat. Legismertebb művei a Karácsony, Húsvét, Pünkösd és az kétkötetes Ünnepi kalendárium. Növendékei közül többen már életében szentnek tartották. Házassága nem sikerült, az illetékes egyházmegyei bíróság az egyházi törvénykönyv alapján semmissé nyilvánította. Ennek ellenére megbocsátó szeretettel segítette feleségét, amikor súlyos beteg lett, lakásába fogadta, és saját maga ápolta őt. „Szeretete nem engedett meg nem bocsátást vagy nem segítést” – olvasható Gyulay Endre püspök Bálint Sándorról írott soraiban. Rövid ideig a parlamentnek is tagja volt. 1947 március 13-án felszólalt a fakultatív hitoktatás bevezetése ellen. „A szülők szabad akaratú elhatározással, minden kényszer nélkül kereszteltették meg gyermekeiket, abban a világos tudatban, hogy e tény következménye gyermekük kötelező hitoktatása. A megkeresztelt gyermek esetében a kötelező hitoktatás tehát a szülőknek oly kötelessége, amelyet egy szabad akaratú cselekvésük konzekvenciájaképpen önként magukra vállaltak” – hangzott el a felszólalásban. Később a sokszoros eredménytelen küzdelem következtében visszaadta mandátumát. Egyetemi munkája során nem nézték jó szemmel vallásosságát és fiatalokra gyakorolt hatását. 1947-től kezdve körülbelül 18 fedőnév ismert, akikre lehallgatását rábízták. Egyik házkutatás alkalmával ezt mondta házvezetőnőjének: „Adjál nekik kávét, meg éhesek lehetnek, ebédet is készíts nekik!” Végül koncepciós pert indítottak ellene. 1965. október 21-én tartották meg a tárgyalást. Pálfy-Budinszky Endre kihallgatásakor ezt mondta: „Szégyölje magát a város, hogy egy ilyen tiszta embört ültettek a vádlottak padjára.” Ezt követően meghajtotta magát Bálint Sándor előtt, és kiment a teremből. Az ítélet hat hónap felfüggesztett szabadságvesztés lett. Az utolsó szó jogán Sándor bácsi ezt mondta: „Csak arra kéröm az én Uramat, Istenömet, hogy soha né tudjam mög, ki juttatott engöm ide. Nem akarom, hogy ellene a lelkemben bármikor is harag keletközzön.” Természetesen egyetemi tanszékéről is elmozdították. Később egy pesti útja alkalmával a vonat mellett egy házaspár állt két gyermekkel és sok csomaggal. Felajánlotta nekik segítségét, mire a férj így szólt: „A Professzor úr akar segíteni?” Bálint Sándor megkérdezte: „Ismer engem? Tanítványom volt?” „A házkutatáskor voltam ott” – hangzott a válasz. Sándor bácsi pedig, akinek élete tele volt segítő szeretettel, fogta a bőröndöt, és segített a családnak. 1980 májusában a fővárosba utazott. Budára érve sietett, és nagyot hallása miatt nem észlelte, hogy autó közeledik, lelépett a járdáról, a közeledő jármű nem tudott megállni, elütötte őt. A János Kórházban az orvosok nem tudták megmenteni földi életét. Budapestre utazása előtt meglátogatta egyik kedves papját, és életgyónást végzett. Ez a pap Bálint Sándor halála után azt mondta, ilyen tiszta szívű embert még nem látott. Boldoggá avatását tanítványai, barátai és munkatársai kérésére a Szeged-Csanádi Egyházmegye indította el, a Szentté Avatási Ügyek Kongregációja pedig az iratokat elfogadva engedélyezte az „Isten szolgája” elnevezés használatát.