Sansz-nap: Vakon is látni lehet a világot + FOTÓK

Vakon botorkálunk az egyetemen - gyakran használtuk gólyaként ezt a kifejezést, pedig vannak diáktársak, akik mindennapjaikat élik így. Tanul, szórakozni jár, bevásárol a szegedi szociálpedagógus hallgató is, aki habár maga is segítségre szorul, elsősorban másokon kíván segíteni.

"Én is álmodok. Olyankor látom a színeket, az emberek arcát, a tárgyak formáját. Valószínűleg a gyermekkori emlékek, tapasztalatok hozzák elő."

Sipos Bettina

egészen kicsi kora óta látássérült, szülei akkor kezdtek el gyanakodni, hogy nincs minden rendben, amikor Betti szaladgálás közben nekiment dolgoknak, járókelőknek az utcán. Orvosok próbálták diagnosztizálni a bajt, természetgyógyászok igyekeztek segíteni, de mindhiába. Betti látása az évek előremenetelével egyre csak romlott: "nem tudták, hogy mi bajom lehet pontosan, csak találgattak és vírusos fertőzést sejtettek a háttérben. Már 18 éves voltam, mikor kiderült, hogy a dolgok hátterében fejlődési rendellenesség áll" - mesélt a fiatal egyetemista lány, akivel a keddi Sansz-napon találkoztunk. Látássérült, nem vak. Azt mondja, fényeket lát, s ez alapján próbálja megkülönböztetni az embereket. Megérinteni viszont nem szereti őket, a tapintásos-arcleolvasást pedig elítéli, úgy véli ez már egy sokkal intimebb kapcsolat, mint amit ő egy idegennel szemben megengedhet magának. A közlekedésben is csak akkor kér segítséget, ha ismeretlen terepen, vagy kevésbé ismerős környéken jár. De azt mondta, szegediként ez nem jelent neki különösebb nehézséget, ha mégis eltévedne, akkor nem fél útmutatást kérni másoktól. Elárulta, vegyes érzelmekkel gondol gyermekkorára: "az első általános iskolámban - ami sajnos megszűnt - sosem közösítettek ki, viszont amint a Rókusi II számúba kerültem, már nem ugyan ez volt a helyzet". Két nagyothalló osztálytársát sem tudta befogadni a csoport, viszont a kis hármas szoros barátságot kötött. Habár Betti is olykor segítségre szorul, ő mások megsegítésére szeretné áldozni életét. Jelenleg végzős egyetemista az SZTE-JGYPK szociálpedagógus szakán, s nagy vágya, hogy idősekkel foglalkozhasson.

Szemléletformálás, empátiafejlesztés az egyetem fogyatékkal élő diákjainak szemüvegén keresztül a tágabb értelemben vett világra. Ezt a célt tűzte ki maga elő az SZTE Életvezetési Tanácsadó Központ rendezvénye, immáron ötödik alkalommal. Aki mindig is kíváncsi volt rá hogy kell elvezetni egy kerekesszéket, vagy milyen érzés teljesen vakon botorkálni az akadályokkal tarkított sötétben, kipróbálhatta magát a Dugonics téri szökőkút környékén berendezett pályákon. "Ezen fel sem tudom gurítani magam" - hüledezett az egyik fiú, aki barátnőjével érkezett a kerekesszékes rámpához, végül aztán mégis megpróbálkoztak vele. Mások látszólag könnyedén vették a feladatot, s szívesen elbeszélgettek az alapítványok munkatársaival is. "Hazánkban óriási baj, hogy nincs rendes akadálymentesítés, amit nem csak fizikai értelemben értek, hanem a kommunikációban is. Ami számunkra ismeretlen, amiről nem tudunk semmit, attól tartunk. Ezért jók a már második napja futó esélyegyenlőségi programok, így a mini láthatatlan kiállítás, hiszen a tapasztalások útján indulnak be az empátiafejlesztő folyamatok. Apró dolgok ezek, viszont nagyon sokat jelentenek" - világított rá

Vukovich Katica

, a Szegedi Tudományegyetem esélyegyenlőségi referense.