A Lány a szekrényből lett a legjobb játékfilm


A lengyel Bodo Kox Lány a szekrényből című alkotása nyerte el legjobb játékfilmnek járó díját a 24. Mediawave fesztiválon, a legjobb kisjátékfilmért járó díjat Nagy Dénes vehette át Lágy eső című munkájáért, a legjobb kísérleti film pedig a svájci Peter Volkart 606-os szoba című munkája lett.
A díjkiosztót szombaton tartották a komáromi Monostori Erődben.
Halász János
kultúráért felelős államtitkár beszédében méltatta, hogy az eredetileg film- és zenei fesztiválnak indult Médiawave az időközben köré szerveződött népművészeti, népzenei és gasztronómiai programokkal közösségszervező erővé vált. Az államtitkár bejelentette, hogy a filmszakmai támogatási keretből tízmillió forinttal támogatják a 2015-ös fesztivál filmes programjait. Az ünnepségen további kategóriákban is osztottak ki díjakat, valamint átadták a Párhuzamos Kultúráért elismeréseket. A legjobb dokumentumfilm díját
Sós Ágnes
Szerelempatak című alkotása nyerte el, ebben egy székely falu öreglegénye és a falu néhány asszonya meséli el szerelmi életük titkait. A fesztiválon a filmvetítés után a nézők a szereplőkkel személyesen is találkozhattak. A táncfilmek kategóriájában Szűcs Réka Isten báránya című alkotása végzett az élen. A magyar dokumentumfilmek közül
Nagy Dénes
Másik Magyarország című filmje kapott első díjat. Az alkotásokat nemzetközi zsűri értékelte: a játék- és kisjátékfilmeket
Mira Sztaleva
, a Szófia Filmfesztivál igazgatóhelyettese,
Vivi Dragan Vasile
operatőr és
Prikler Mátyás
rendező, a dokumentumfilmeket
Norah McGettigan
és
Boris Mitic
filmrendező, valamint
Beniamino Saibene
, a Milánói Filmfesztivál igazgatója, az animációs és kísérleti filmeket
Ivan Makszimov
, Radu Igazság és
Patrovits Tamás
animációs rendező. A magyar filmek zsűrijét
Phil Mulloy
animációs rendező,
Kafka Jaworska
, a Tofifest Fesztivál igazgatója, illetve
Montserrat Guiu
, a Huesca Filmfesztivál igazgatója alkotta. A Párhuzamos Kultúráért elismerést
Bari Károly
néprajzkutató,
Geröly Tamás
muzsikus,
Kátai Zoltán
énekmondó,
Kovács Norbert
néptáncos,
Lábass Endre
festőművész és
Müller Péter
Sziámi költő, énekes kapta meg.