Közélet

A BDTSZ nem tett SZKT-ügyben bejelentést

A BDTSZ nem tett SZKT-ügyben bejelentést

2014. május 6., kedd
A BDTSZ nem tett SZKT-ügyben bejelentést

A tömegközlekedési szakszervezet nem tett bejelentést a munkaügy felügyelet felé, és visszautasítják azt a kijelentést, hogy az SZKT és a szakszervezet között létrejött volna megállapodás.

Még

március végén írta

azt a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének (BDTSZ) elnöke, Szabó István, hogy az SZKT dolgozóinak ragadtak benn szabadságaik, amit nem rendeztek kellőképpen. Az ügyvezető, Tóth István Tibor közleményében elmondta, hogy a jogszabályoknak megfelelően jártak el. Szabó István egy újabb közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe az ügyben, amit alább közlünk: „Dr Tóth István Tibor ügyvezető igazgató 2014. március 28-i közleményében az alábbiakat írja, idézem: ’Ezen a napon kapott a Szegedi Közlekedési Kft. a BTDSZ érintett kérdése kérése nyomán annak bejelentés miatt vizsgálatot a munkaügyi felügyelet részéről.’ Ezen kijelentést, állítást a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezet visszautasítja, mivel annak tartalma, nem a valós tényeket tartalmazza, és azt sugallja, hogy érdekképviseletünk bejelentést tett. Mellékeltünk egy levelet (a dokumentum a szerkesztőségben – a szerk.), melyben a Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve is kijelenti, hogy a BTDSZ „bejelentést nem tett a szakigazgatási szerv” felé. Így azon kijelenése sem felel meg a valós tényeknek, hogy az ügyvezető igazgató és a BTDSZ között megállapodás jött létre. Nem is jöhetne létre, mert a törvénytelenséget szakszervezetünk nem támogatja most sem és a közeljövőben sem. Ugyan csak visszautasítjuk azon állítását az ügyvezető igazgatónak, idézem: „a ki nem vett, fel nem használt szabadságaikat a munkavállalók ledolgozták, melyért munkabérüket megkapták.” Szabadságot ledolgozni nem lehet. Így ez a mondat jogilag értelmezhetetlen és félrevezető. Információnk szerint a hivatal elmarasztalta a Szegedi Tömegközlekedési Kft.-t, a 2013- évi szabadságok nem megfelelő kiadása miatt” – olvasható a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.