Király Júlia: Nincs felelőtlen eladósodás felelőtlen hitelezés nélkül

A neves közgazdász szerint a magyar magánszektor devizahitelezésben csúcsosodó túladósodása többek között arra figyelmeztet: mindig figyelni kell rá, hogy a kormányzat az ország lehetőségeihez képest növekedjen, fogyasszon és költekezzen.

Csütörtökön a Szegedi Tudományegyetemen, majd az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság székházában adott elő

Király Júlia

, a Budapesti Corvinus Egyetem címzetes egyetemi tanára, a Magyar Nemzeti Bank 2007–2013 közötti alelnöke. Központi témája a hazai devizahitelezés kérdésköre volt: miért jutottunk oda, hogy magyarok milliói kerültek adósságcsapdába a törlesztőrészletek megemelkedése miatt, mik a kialakult helyzet tanulságai, és milyen mozgástere marad(t) a kormányzatnak az érintettek megsegítésére? Erről beszélgettünk.

– A válság és tanulságai különös tekintettel a hazai lakosság devizahitelezésére – ezzel a címmel tartott előadást a szegedi SZAB-székházban. Milyen főbb tanulságokat lehet levonni ezen a területen a világgazdaságot sújtó válság után?

– Számunkra mint magyar döntéshozó gazdaságpolitikusok számára az egyik legfőbb tanulság mindenképpen az, hogy amikor a fiskális politika fegyelmezetlen, amikor –

Kopits György

közgazdász, a Költségvetési Tanács korábbi elnöke kifejezésével élve – fiskális alkoholizmus van, az olyan sérülékenységet jelent az országnak, olyan útra tereli a gazdaságot, amit nagyon nehéz megfordítani. De ehhez kapcsolódik rögtön a második tanulság is, vagyis amikor ennek a konszolidációja elkezdődött – és ez még 2006-ban a Gyurcsány-csomaggal vette kezdetét –, akkor sem lélegezhetett fel a gazdaságpolitikus, hiszen szinte a szemünk előtt észrevétlenül történt meg a magánszektor eladósodása, vagy ahogyan én hívom: túladósodása, aminek formája Magyarországon a devizahitelezés volt. A tanulságunk tehát: mindig figyelni kell arra, hogy a kormányzat az ország lehetőségeihez képest növekedjen, fogyasszon és költekezzen. Továbbá ennek fordítottja is tanulságul szolgált – ez már a válság alatt –, amikor az adósságokat építettük le, vagyis: tőkeáttétel csökkentés, adósságcsökkentés és mérlegalkalmazkodás történt, ami nagyon súlyos terheket rótt a gazdaság növekedésére. A jelenben, amikor is azt látjuk, hogy az ország külföldi fizető finanszírozási képessége egyre javul, még közel sem biztos, hogy ez a hosszú távú növekedésünkre jó hatással lesz, ugyanis mi olyan nyitott ország vagyunk, amelynek minimális tőkebevonásra szüksége van a felzárkózáshoz. Pontosabban ez kellene, hogy lenne a feladat.

– Maradjunk a devizahitelek, a devizahitelesek problémakörénél, ami súlyos gondot jelentett Magyarország számára az elmúlt esztendők során! Járai Zsigmond korábbi pénzügyminiszter, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke február elején városunkban járt, és akkori előadásában hangsúlyozta: nem lehetett volna megengedni, hogy fogadásalapú, kiszámíthatatlan, hosszú távú hitelezésbe kezdjenek tömegével az emberek. Hozzátette: konkrét felelősöket lehet ugyan keresni ebben az ügyben, de ilyen jogi értelemben nem lesz, maximum politikai felelősségről beszélhetünk... Önnek mi erről a véleménye?

– Bevallom, én az összeesküvés-elméleteket nagyon nem szeretem. Mindig az látszik, hogy több döntésnek a koalíciójából jön létre a végeredmény, sosem egy rosszindulatú valakinek a gonoszsága az, ami meghatároz egy végső gazdasági kimenetelt. Általában jószándékú emberek látszólag racionális döntéseinek az együttese szül nagyon rossz végeredményeket, ami nem jelenti azt, hogy föl kéne menteni bárkit is.

Lámfalussy Sándor

híres tőkepiaci szakértő mondatát idézném: nincs felelőtlen eladósodás felelőtlen hitelezés nélkül. Tehát abban, hogy hova jutottunk, a bankrendszernek ugyanúgy felelősséget kell vállalnia és tanulnia kell belőle, mint ahogy az egyedi hitelfelvevőnek. Tudatosítania kell, hogy mit jelent a pénzügyi kultúra, és milyen bajjal jár, hogy ez nem szerves része mindennapi életünknek. És megvan a felelősségük a gazdaságpolitikusoknak – beleértve Járai urat és magunkat is –, akik bár küldtünk figyelmeztetéseket, de nem elég hangosan.

– Többen is megfogalmazták már azt a kritikát, hogy a társadalom eladósodása a pénzügyi kultúra hiányosságára vezethető vissza. Tényleg ennyire hiányosak lennének a magyarok pénzügyi ismeretei?

– A pénzügyi kultúra alatt nagyon sok mindent szoktak érteni, ez nem a pénzügyi olvasottságot vagy a pénzügyekben való jártasságot jelenti. Nagyon tájékozott ember is tud nagyon rossz döntést hozni, mert a mindennapokban nem kap hangsúlyos szerepet a döntési kultúra. Van, amikor felelőtlen döntést hoz az ember, és tény, hogy sokaknál dominál az az elképzelés is, hogy majd a végén úgyis megsegítenek. Az a probléma, ami Magyarországon kialakult a devizahitelezésből, mára egy olyan gazdasági és társadalmi problémává nőtte ki magát, aminek a gyökereit nagyon pontosan kell látnunk ahhoz, hogy meg tudjuk mondani, mekkora a mérete, és mik a jó gyógymódok.

– Március közepén az Alkotmánybíróság döntött a kormány tavaly novemberben beadott devizahiteles kérdéséről. A határozat szerint kivételes helyzetben törvénnyel módosíthatók korábban megkötött szerződések, ám ebben az esetben is figyelembe kell venni minden fél méltányos érdekeit, azaz az állam átírhatja a szerződéseket, ha a hitelfelvevő és a bankok érdekét is figyelembe veszi. A lépés egyelőre Európai Bírósági döntésre vár. Mit várhatnak a hitelesek ettől az intézkedéstől?

– A múlt heti Magyar Narancsban

Gárdosi Istvánnak

jelent meg egy kiváló írása az alibi alkotmánybírósági döntésről. Ennek az Alkotmánybírósághoz való fordulásnak abszolút semmi jelentősége nem volt, a döntésnek úgyszintén. Ezt előtte is mindenki tudta. Nyilvánvalóan egy választások előtti, politikai marketinglépés van szó. Jelentősége a zérussal egyenértékű.

– Rogán Antal, a nagyobbik kormánypárt, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a minap a hvg.hu-nak adott interjújában úgy fogalmazott: „Lehetőleg még 2014-ben lehetősége lesz arra a kormánynak, hogy döntést hozzon a devizahitelek kivezetéséről, illetve 2015-tel végleg megszűnik az ügyfelek árfolyamkockázata”. Milyen mozgástere van ebben a kormánynak?

– Ebben a tekintetben tulajdonképpen mindenkor van a kormánynak mozgástere, a kérdés az, hogy mik ennek a terhei, mik ennek a költségei, és ezeket ki viseli. Egyetlen, minden problémára választ adó lépés nincs – az ilyen elképzelések gyakran több kárt okoznak, mint hasznot hajtanak, elég a végtörlesztésre gondolnunk. Izgatottan várjuk újonnan megalakuló kormány döntését, legyen az bármilyen kormány!