Közélet

Szeged anno a Somogyi-könyvtárban

Szeged anno a Somogyi-könyvtárban

2014. március 11., kedd
Szeged anno a Somogyi-könyvtárban

Felolvasóüléssel és tárlatvezetéssel várja az érdeklődőket a Somogyi-könyvtár március 13-án.

Nőnevelés Szegeden, Somogyi Károly levelezése – felolvasó ülés

A Somogyi-könyvtár alapításának tiszteletére a Somogyi-könyvtár Dóm téri, központi épületében rendezett hagyományos, tavaszi felolvasó ülésen

Horniczky Anikó

A nőnevelés története Szegeden – a magániskoláktól az állami intézetekig címmel március 13-án, csütörtökön délelőtt 10 órától tart előadást a könyvtár gyűjteményében található, egykori iskolai értesítők dokumentumai alapján. Ezt követően

Szőkefalvi-Nagy Erzsébet

’A teljesség felé’ – Somogyi Károly kitartása címmel a könyvtáralapító esztergomi kanonok és Windprecht, augsburgi könyvkereskedő levelezésének tanulságairól beszél. Az ünnepi rendezvény nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel vár a Somogyi-könyvtár.

A Nagyvíz napjai – tárlatvezetés

A Nagyvíz napjai című kamaratárlat rendezője a Somogyi-könyvtár földszinti kiállítóterében tárlatvezetésre várja az érdeklődőket március 13-án csütörtökön délután 16 órától. A kiállítással a Somogyi-könyvtár a Szegedet romba döntő, nagy árvíz 135. évfordulójára emlékezik. A válogatásban látható, egykorú fényképeket, rajzokat, tudósításokat Jókai Mór írásaiból vett idézetek, költemények kötik össze. A Hon 1879. március 13-i

, reggeli kiadásának vezércikkében így ír Jókai a katasztrófáról: „… s most zúdul a védtelenül hagyott városra a Tisza; nem a Tisza, hanem egy tenger…”. Majd azonnali segítségre buzdít, hogy legalább az emberéleteket menteni lehessen: „Segítsünk, siessünk menteni: adjuk a kezére a mentő eszközöket annak, a ki legközelebb éri a vész szinhelyét! Kössünk legalább erre a rövid időre egymás között békét, (adja isten, hogy rövid legyen) s tegyük a jót a jótett ösztönéből.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.