Közélet

Naponta lesz zászlófelvonás és díszőrség a Parlament előtt

Naponta lesz zászlófelvonás és díszőrség a Parlament előtt

2014. március 16., vasárnap
Naponta lesz zászlófelvonás és díszőrség a Parlament előtt

Zászlófelvonás és díszőrség lesz minden nap vasárnaptól a Parlament előtt, a feladatot a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegysége látja el - közölte a Honvédelmi Minisztérium közleményben az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a nemzeti lobogó felvonása reggel 8.30 órakor kezdődik, amelyben a Díszegységhez tartozó Honvéd Koronaőrség és Honvéd Palotaőrség állományából kilenc zászlófelvonó és díszőr, valamint egy kisdobos vesz részt. A lobogót 17.30 órakor (nyári időszámítás szerint 18.30 órakor) vonják le. Napközben 9 órától 17 óráig (nyári időszámítás szerint 18 óráig) a Díszegységhez tartozó Honvéd Díszzászlóalj óránkénti őrségváltással katonai díszőrséget ad a téren. A 32. Nemzeti Honvéd Díszegység alegységei új megbízásuk mellett továbbra is ellátják a Köztársasági Elnöki Hivatal protokolláris jellegű őrzését, az állami rendezvényekhez kötődő protokolláris díszelgési feladatokat, valamint a Szent Korona protokolláris és biztonsági őrzését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.