Kövér László: Ne bízzuk azokra az országot, akik egyszer már tönkretették



A baloldali képviselők morális érzékével továbbra is komoly problémák vannak, legalábbis erre utal az ellenzéki pártok összefogása Kövér László szerint. Az Országgyűlés fideszes elnöke a SZEGEDma.hu-nak az önkormányzatok jövőképével kapcsolatban kifejtette, ahol jó gazdája van a városnak, ott a kormány adósságátvállalása felér egy lottónyereménnyel.
- Úgy fogalmazott nemrég, hogy nagyjából a rendszerváltozással összemérhető jelentőségű és mennyiségű törvényhozási munka zajlott az elmúlt négy évben. Ha április hatodikán ismét bizalmat kap a Fidesz és a KDNP, akkor miként folytatódik ez a munka?
- Nagyon bízom abban, hogy a nemzetközi gazdasági és pénzügyi helyzet nem lesz rosszabb, mint most, inkább tartós javulásra számítok. Ha ez így alakul, akkor nem lesz olyan rendkívüli helyzet, ami rákényszerítene bennünket valamiféle válságkezelésre. A Fidesz-KDNP kormánya négy éve egyrészt a tűzoltó jellegű válságkezeléssel telt el, másrészt pedig próbáltunk előkészíteni a törvényhozás által is egy új, fölfelé ívelő szakaszt. Az emberek többsége már 2010-ben belátta, hogy több területet alapvetően meg kell változtatni, ezért is volt szükség ennyi új törvényre. Alapvető életviszonyaink megreformálásával ezt a munkát elvégeztünk, a következő négy évben ezeknek a jogszabályoknak a szükségszerű korrekciója vár ránk. Azt várom, hogy a korábbi ciklusoknak a kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb törvényhozási tempójához tudunk visszatérni.

- Ha már a korrigálást említette, látható, hogy mely jogszabályok esetében lesz erre szükség?
- Természetes, hogy az élet folyamatosan új kihívásokat támaszt, ha nem így lenne, akkor a parlamentek nem működnének, hanem úgy mennének a dolgok, mint a szocializmusban, amikor is évente kétszer összeültek néhány napra, és akkor mindazt, amit mások megfogalmaztak, legitimálták. Nem lehet előre megmondani, hogy milyen törvényeket kell módosítani, hiszen nem látjuk, miként alakul a világ és benne Magyarország sorsa, másrészt a most elfogadott törvényekről is bizonyára ki fog derülni, hogy imitt-amott bizonyos részletkérdésekben nem jól mértük fel a lehetőségeinket, vagy épp nem gondoltunk mindenre, s akkor igazítanunk kell rajtuk. Az oktatási rendszer és az államigazgatás mostanra jutott olyan fázisba, hogy az átszervezést értékelnünk kell. Legkorábban egy év elteltével érdemes ezeket felülvizsgálni, és a finomhangolásokat elvégezni.
- A kormányzat döntött az önkormányzatok adósságátvállalásáról is. Szeged szocialista polgármestere, Botka László ugyanakkor azt hangoztatja, hogy az önkormányzatoktól folyamatosan forrásokat vonnak el, ellehetetlenítik működésüket: állítása szerint 2014-et tekintve 4,2 milliárd forinttal vettek el több forrást, mint feladatot, még úgy is, hogy a kormány egyébként átvállalta 28 milliárdra rúgó adósságállományát. Az országot járva mit tapasztal, mekkora segítség az önkormányzatok adósságának az átvállalása, egy-egy település hétköznapjaiban mindez miként jelenik meg?

- Szegednek magának kell eldöntenie, mit jelent a város életében az adósságátvállalás, és az itt élőknek megtapasztalniuk. Több településen jártam az elmúlt időszakban, és azt láttam, hogy a kormány programja révén – mely kimentette az önkormányzatokat az adósságcsapdából – fellélegeztek, hiszen nem kell kamattörlesztésre fordítaniuk jelentős összegeket. Van, ahol utakat javítottak, Nyíregyházán például 730 millió forinttal több jut a szociális szférára, mint az előző esztendőkben, és működési hitelek nélkül tudják a városok életét szervezni. Korábban számtalan településen nem jutott pénz beruházásokra, mert egyre mélyebbre süllyedt az önkormányzati szféra az MSZP-SZDSZ eladósító politikájának köszönhetően. Több helyen az is kérdéses volt, hogy egyáltalán a működésüket tudják-e finanszírozni. Ahol jó gazdája van a városnak, ott olyan ez az adósságkiváltás, mint egy lottónyeremény.
- Ejtsünk néhány szót a kampányról is, hiszen ellenzéki oldalon most olyan pártok, illetve olyan személyek - Mesterházy Attila, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc - léptek szövetségre a Fidesz és a KDNP ellenében, akik az elmúlt években kizárólag támadták egymást. Egy szegedi kiadványból például még 2009-ben Botka László MSZP-s polgármester kivetette azt a fotót, melyen Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnökkel közösen szerepelt, 2011-ben pedig azt mondta Gyurcsányról, hogy "híveivel maga a két lábon járó, egoista küldetéstudat"...
- Szerintem minden baloldali politikusnak, aki az ép eszét és az ép lelkét még nyomokban megőrizte, szégyellnie kell azt, hogy valaha is köze volt
Gyurcsány Ferenchez
, és egyáltalán, hogy egy pártban voltak. Innen nézve érthetetlen számomra az, hogy most ismét egymás nyakába borultak, ugyanakkor aggasztó is, hiszen ez azt mutatja, hogy a morális érzékükkel továbbra is komoly problémái vannak a baloldali képviselőtársainknak. A választóknak nagyon vigyázniuk kell, hogy még egyszer azokra bízzák-e az országot, akik egyszer már együtt tönkretették. Ne felejtsük el, 2010-ben reménytelen helyzetet hagyott itt örökül a
Bajnai Gordon
vezette kormány és az MSZP-SZDSZ koalíció, 500 milliárd forintos hiánnyal a folyó évi költségvetésben az is kérdéses volt, hogy egyáltalán az adott év végéig működni tud-e a magyar állam. A Fidesz-KDNP-nek innen kellett talpra állítania az országot, mely mára még az ellenséges megközelítést használó brüsszeli elemzők szerint is sikerült, Magyarország pénzügyileg stabil, és a gazdasági növekedése is megalapozott.