Közélet

Fidesz: a Gyurcsány-koalíció újra kitenné a magyar föld eladó táblát

Fidesz: a Gyurcsány-koalíció újra kitenné a magyar föld eladó táblát

2014. március 25., kedd
Fidesz: a Gyurcsány-koalíció újra kitenné a magyar föld eladó táblát

A Fidesz szóvivője szerint "a Gyurcsány-koalíció" kormányra kerülése esetén újra kitenné az országhatárra a magyar föld eladó táblát.

Zsigó Róbert

keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a mostani választások tétje, hagyják-e, hogy visszatérjen a Gyurcsány-korszak, amikor kiárusították a magyar termőföldet. Szavai szerint az akkori vidékromboló politika miatt egész térségek néptelenedtek el, és szűnt meg a mezőgazdaságban számos munkahely. A "Gyurcsány-koalíció" programjában feketén-fehéren most is ott áll: hatályon kívül helyeznék a földtörvényt és lehetővé tennék a külföldi társaságok földszerzését - emelte ki a Fidesz szóvivője, aki szerint 2014. május 1-jével csak az új földtörvény és az ugyanilyen erős parlament védheti meg a magyar termőföldet. Zsigó Róbert emlékeztetett: ettől az időponttól az uniós szabályok miatt lejár a külföldiek földvásárlási moratóriuma, és további hosszabbításra nincs lehetőség. Ennek mi sem örülünk, de az unió tagjaként elkerülni sem tudjuk - fogalmazott a kormánypárti politikus. Kijelentette: a Gyurcsány-korszakban a kisujjukat sem mozdították azért, hogy a 2014. május 1-jét ne feltartott kezekkel, és a külföldiek földvásárlásának teljesen kiszolgáltatva várja az ország. A szóvivő hangsúlyozta, az

Orbán Viktor

mögött álló stabil társadalmi és parlamenti többség nélkül a magyar termőföldet nem tudták volna megvédeni. Ezt rögzíteni kellett az alaptörvényben és új földtörvényt kellett elfogadni, amely garantálja, hogy a moratórium után is a helyben gazdálkodó magyar gazdáké, vagy a családi gazdaságoké lesz a föld és nem kerül zöldbárók kezébe - közölte. Kitért arra, hogy ma már nem juthatnak magyar földhöz az átláthatatlan tulajdonosi szerkezetű gazdasági társaságok, és nem léphetnek életbe a spekulánsok érdekeit szolgáló zsebszerződések sem. Ma már egytől öt évig terjedő börtön jár annak, aki zsebszerződést köt, és három évig terjedő szabadságvesztés annak, aki megállapodással leplezi a korábbi zsebszerződést. Az a cél, hogy megváltoztassák a kis- és nagybirtokok 50-50 százalékos arányát, a kis- és közepes gazdaságok arányát 80 százalékra szeretnék növelni - fejtette ki. Szólt arról is: a családi gazdaságok soha nem jutottak hozzá akkora földterülethez, mint ebben a négy esztendőben, a korábbi 600 bérlő helyett 6000 helyben lakó, állattartást vállaló családi gazdaság kezébe került föld. A fiatal gazdákat kiemelten támogatják, és az eddigi erőfeszítések már a gazdaságban is érzékelhetők - emelte ki Zsigó Róbert, hozzátéve: a mezőgazdasági termelés 30 százalékkal bővült, az agrárexport történelmi rekordra, 8 milliárd euróra nőtt, 340 ezer ember megélhetését teszi könnyebbé, hogy egyszerűsítették az őstermelői igazolványok kiváltását. A kistermelők száma 5 ezerről 11 ezerre nőtt és közel 120 termelői piac működik - sorolta az eredményeket a szóvivő. Megemlítette azt is, hogy következő hét évben 500 milliárd forinttal több uniós támogatás érkezik a mezőgazdaságba. Zsigó Róbert az autóhasználatára vonatkozó kérdésre azt mondta: irigykedve olvasta, milyen sokat utazott az elmúlt négy évben, de sok szocialista képviselővel ellentétben mégsem jutott el afrikai országokba. Az is meglepő, hogy a szocialista

Szanyi Tibor

őt üldözi az ilyen ügyekkel, miközben azt szorgalmazza, hogy Simon Gábor kerüljön szabadlábra - mondta. Rögzítette: az autó a bajai önkormányzaté, nemcsak ő, hanem az önkormányzat is használja, számos esetben külföldi delegációkat, díszpolgárokat visznek vele. Az az állítás, hogy csak őt hordozza az autó, nem igaz - közölte. Arra a kérdésre, hogy most milyen autóval érkezett, azt mondta: most is Skodával jött, mert önkormányzati ügyeket is intéz, nem csak parlamentieket.

Teket Melindának

, az ötpárti ellenzéki együttműködés bajai országgyűlési képviselőjelöltjének, aki visszalépésre szólította fel, azt üzente: bár könnyebb lenne a helyzete, ezt a szívességet nem teszi meg neki. További kérdésre elmondta még: a Fidesz valóban sms-t küld a szimpatizánsainak, hogy a Békemenetre is várják őket, ahogy más rendezvényeikre is. A Hősök terei lesz a Fidesz legnagyobb gyűlése a kampányban - jelezte Zsigó Róbert.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.