Közélet

Bitay: a kormány megtízszerezte az állami földet bérlők számát

Bitay: a kormány megtízszerezte az állami földet bérlők számát

2014. február 7., péntek
Bitay: a kormány megtízszerezte az állami földet bérlők számát

Amíg 2010-ben 600 ezer hektár állami földre 600 szerződést vettek számba, addig mostanra 221 ezer hektárra 6 ezer győztest hirdetett a kormány - mondta Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium földprogramért felelős államtitkár pénteken Győrben tartott sajtótájékoztatóján, amelyet követően földhaszonbérleti szerződéseket is átadott.

A kormány honlapján szereplő felvételen az államtitkár kifejtette, a kormány földprogramja három lábon áll: a földtörvényen, a földet a gazdáknak programon, valamint a zsebszerződések elleni fellépésen. A földtörvény a valódi termelés feltételeit teremti meg, a földet a gazdáknak program ehhez állami földet ad bérbe, míg a zsebszerződésekkel birtokolt földeket visszaveszik. Eddig 276 ezer hektár állami termőföldet hirdettek meg, ebből 55 ezer hektárra lett érvénytelen a pályázat. A 221 ezer hektár pályázaton elnyert föld 28 százaléka jutott jogi személyeknek (társaságoknak), míg 72 százalék magánszemélyeknek. Az utóbbiak 23,6 százaléka - 38 ezer hektárral - fiatal gazda. A nyertes pályázatok száma alapján az arány 18:82 százalék, a magánszemélyek javára. Az államtitkár kifejtette: a kormány célja az, hogy az állami földek 80 százaléka családi gazdálkodókhoz kerüljön.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.