Szemle Szegeden a téli felkészülésről


A téli felkészülés jegyében került sor szerda délelőtt a Magyar Közút Zrt. szegedi, Dorozsmai úti üzemmérnökségén a gépszemlére, amely során a téli időjárás esetén a megye útjainak megfelelő járhatóságát biztosító berendezéseket tekintették át.
A szemlét
Szatmári Imre
ezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója vezette, és bevonásra került a megyei igazgatóság műszaki osztálya is. A szemle során
Bálint Ákos
, az üzemmérnökség vezetője ismertette az igazgatóval a téli felkészülés során elvégzett feladataikat. A szemlén sorra vették a tolólappal szerelt kombinált gépeket, hóekét, rakodógépeket, glédereket és hómarókat is - közölte
Arany-Tóth Attila
szóvivő. A Csongrád Megyei Védelmi Bizottság november 14-i ülésén előterjesztésként szerepelt a téli időjárásra való felkészülés, amely során elhangzott: a megyében működő hivatásos tűzoltó-parancsnokságon 25 járművel és 333 fővel állnak készen mentésre, míg az önkéntes tűzoltószervezetek 17 járműve és 310 fős személyzete is riasztható szükség esetén. További erőket jelenthet a polgári védelmi szervezetek mozgósítása – ez több mint négyezer főt jelent -, továbbá az önkéntes mentőcsapatok közel 250 fős állománya is rendelkezésre áll Csongrád megyében. Az Országos Mentőszolgálat több mint 300 fős létszámmal és 37 járművel rendelkezik a megyében, és az autók mind téli gumival kerültek felszerelésre, továbbá a Magyar Közút Zrt. 24 kombinált-, egy hóekés-, négy hómaró- és 9 rakodógéppel készült fel az utak járhatóságának biztosítására, amelyhez további négy földgyalujuk rendelkezésre áll. A megyei védelmi bizottság ülésén elhangzott az is, hogy az M5-ös autópálya üzemmérnökségén és 19 jármű és 43 fős személyzet, míg az M43 autópálya üzemmérnökségén 9 jármű áll készen a beavatkozásra. A közutak megfelelő állapotának biztosítása érdekében az ügyeleti rendszer kidolgozásra került valamennyi szervezetnél, és az értesítési rendszert is pontosították – minderről a megyei katasztrófavédelmi igazgató,
Székely Tamás
, Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád megyei igazgatóságának igazgatója számolt be a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságon tartott megbeszélésen.