Sárkányok és varázslók nyomába eredt a volt SZTE-s hallgató

Egy művészeti ösztöndíjnak köszönhetően hét hónapot töltött Indonéziában Décsy Eszter, aki a tetoválóművészet gyökereit kutatta volna fel, de kalandos utazásai során sokkal többre bukkant a varázslatos szigetvilágban. Az SZTE-n végzett diák helyi legendák nyomába eredt, élményeit egy könyvben foglalta össze.

Úgy ugrott fejest egy féléves indonéziai ösztöndíjba

Décsy Eszter

, hogy tulajdonképpen semmit nem tudott az országról: a szigetvilágba közel nyolcszázan látogathatnak ki ilyen módon, hogy elmélyedjenek egy-egy művészeti ágban. Eredetileg a tetoválás ősi módszerét sajátította volna el a volt SZTE-s hallgató, az út azonban ennél sokkal többet tartogatott számára. A világ másik felén Eszter varázslókkal találkozott, szellemek nyomába eredt, komodói sárkányokat kapott lencsevégre, és egy lakatlan szigeten is kikötött néhány napra.

A halott is csak "nagyon beteg", míg el nem temetik

Sok faluban jártak csodájára a magyar lánynak, aki az első fehér ember volt közöttük. "Különös átmenet van az országban a régi hagyományok és a modern kor között: hűtőszekrényük még nincsen, de televíziójuk már van az itt élőknek, levelek helyett pedig műanyagba csomagolnak mindent, amit eldobálnak, mert fogalmuk sincs róla, hogy nem bomlik le. Két dolgot tudtak angolul: Hello, mister és I love you, ezt ismételgették nekem mindenütt" - mesélte a Rongy Kocsmában rendezett könyvbemutatóján Décsy Eszter, aki e két mondattal fémjelezett kötetében foglalta össze a bő fél év ismereteit. Volt miről írnia, hisz érkezése után gyorsan eldöntötte: nem a tetoválóművészetnek szenteli minden idejét, hanem minél többet igyekszik felfedezni ebből a mesebeli vidékből. Havi kétmillió rúpiát biztosított számukra az állam, ami talán soknak tűnik, de a brutálisan gyenge valutából ez éppen elégnek bizonyult a megélhetéshez. A tér és az idő észlelése egészen más az ott élő emberek számára - ha valaki azt mondja, hogy öt perc múlva visszajön, akkor egy perctől öt napig bármikor számíthatunk rá. Ráérősen fogják fel az életet, úgy vannak vele, hogy minden messze van, majd odaérnek, ha odaérnek. Emiatt a stoppolás sem volt egyszerű feladat, Eszter néha motoron, néha egy banánt szállító teherautó tetején utazott, sokszor pedig nem is ott kötött ki, ahol szeretett volna.

A portugál uralom az európai kultúrkört is elhozta a szigetvilág lakosaira, az ősi természetvallások azonban hétköznapi szokásaikba ágyazódtak. Úgy tartják például, hogy az a halott, aki nincs eltemetve, nem is halt meg, csak nagyon beteg. Utolsó útjára egy vízibölény is elkíséri az embert, az áldozati állat azonban rendkívül drága, sokáig spórolnak rá. Az is előfordult, hogy temetése előtt egy évig "nagyon beteg" állapotban marad az elhunyt, mielőtt megadták neki a végtisztességet.

Varázsló buktatta le a zsebest

Indonéziában a varázslók sem ritkák, az egyik Eszter ellopott pénztárcáját kutatta volna fel. A mágus kérte, hogy vigyenek neki egy doboz cigarettát és egy tyúktojást - előbbi csupán szenvedélyének csillapításához, utóbbi azonban a varázslathoz kellett. A tojást egy lámpával világította meg, mire egy jól felismerhető arc rajzolódott ki rajta, a varázsló szerint nála volt a lány ellopott tárcája. Egy rítus segítségével szerinte könnyen vissza is szerezhette volna, ehhez a földhöz kellett vágni a tojást, átlépni rajta és elmondani egy varázsszöveget. Utóbbi sajnos a fordítás miatt elmaradt, így nem derült ki, hogy a hókuszpókusz eredményre vezette volna Esztert. Egy temető mellett lakó gyógyító mindenesetre sikeresen kezelte a magyar lány feldagadt szúnyogcsípését levelekből és gombákból készített csodaszerével, melyet összerágott, majd kiköpve a lábára kent.

A szigetvilág csodái között megtekintette Flores szigetének színváltó tavait, melyekbe a hagyományok szerint az elhunytak lelkei távoztak. Komodo szigetén a világ legnagyobb gyíkjait, a komodói sárkányokat is megcsodálhatták - persze csak tisztes távolból, hiszen a harapásuk rendkívül veszélyes, legközelebb orvosi segítség pedig 1500 kilométerre volt tőlük. Egy portugál lánnyal szerettek volna három napot teljesen egymagukban eltölteni egy lakatlan szigeten - romantikus elképzelésüket azonban meghiúsították a halászok, akik partra tették őket, és szinte óránként visszatértek hozzájuk ellenőrizni, hogy rendben vannak-e. "Rendkívül különleges világban tölthettem ezt a bő fél évet, de ennyi idő után sem tudom azt mondani, hogy értem ezt a kultúrát, értem ezeket az embereket. A könyv sem útikönyv, hanem egy személyes leírása annak, ahogy ezt a hét hónapot megéltem" - mondta a könyv írója. További legendákról, izgalmas kalandokról a Helló Miszter, áj láv jú! nyomtatott vagy elektronikus példányában olvashatunk!