Közélet

Rövidesen a parlament elé kerülhet az új házszabály tervezete

Rövidesen a parlament elé kerülhet az új házszabály tervezete

2013. november 16., szombat
Rövidesen a parlament elé kerülhet az új házszabály tervezete

Kövér László szerint a jövő héten, de legkésőbb az azt követő héten az Országgyűlés asztalára kerülhet az új házszabály tervezete.

Az Országgyűlés elnöke ezt szombaton Békéscsabán, a Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetségpárt országos gyűlésének sajtótájékoztatóján közölte. A házelnök azt mondta: a törvényjavaslat lezárja a törvényhozás felkészülését arra, hogy a következő ciklusban a parlament a jelenleginél jóval kisebb létszámmal működik majd. Véleménye szerint az új házszabály megalkotásával a következő Országgyűlés munkája sokkal hatékonyabb lesz.

Kövér László

a Fidesz országos választmányának elnökeként szólt arról is, hogy a választmány december 9-én dönt a 2014-es országgyűlési választások egyéni jelöltjeinek személyéről, az országos lista pedig a jövő év elején válhat véglegessé. A házelnök a Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetség (KPE-KPSZ) országos gyűlésén vett részt.

Turi-Kovács Béla

, a Fidesz szövetségi rendszeréhez tartozó kisgazdák elnöke azt hangsúlyozta a sajtótájékoztatón, hogy a Fidesz és a kisgazdák stratégiai együttműködésében továbbra is kiemelt cél a vidék felemelkedésének középpontba helyezése. Mint fogalmazott, a falvak megtartó képessége "legyen a jövőben is központi akarat". Az elnök reményei szerint a következő parlamenti ciklusban az erősödő gazdaság mellett lehetőség lesz arra, hogy a kormányzat forrásokat csoportosítson át az agráriumba.

Hanó Miklós

, Békéscsaba kisgazda alpolgármestere, országgyűlési képviselő azt emelte ki, hogy a hazai élelmiszeripar megmentésének jó példája a Gyulai Húskombinátban vállalt állami szerep. Az alpolgármester azt reméli, hogy a kormányzat rövidesen hasonló módon segít a már bezárt békéscsabai hűtőház esetében is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.