Füstmentes nap a Móravárosiban

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve a Szegedi Móravárosi Ipari, Szakképző és Általános Iskolával együttműködésben közös rendezvényt szervezett a „Ne gyújts rá” illetve „Füstmentes Világnap” alkalmából.
Az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére november harmadik csütörtökét nemzetközi szinten FÜSTMENTES NAP -pá nyilvánították. Ennek a világnapnak a jegyében dohányzás prevenciós pályázat kiírását kezdeményeztük - „A dohányzás többe kerül, mint gondolnád”- címmel 1100 diák részére. A pályamunkákat - irodalmi (vers, esszé) és képzőművészeti alkotás (fotó, rajz, festmény, plakát, szobor) formájában vártuk a fenti mottó figyelembe vételével. A pedagógusok a pályázatot plakátokkal és az osztályfőnöki órák keretében ismertették a diákokkal, valamint meghirdették az iskolai facebook oldalon is, ahol szavazni lehetett a legjobb pályamunkát beküldőkre (like-kal). A diákok 24 db fotót, 18 db plakátot, 8 db rajzot és 3 verset nyújtottak be. A pályamunkákból egy kiállítást rendeztünk az iskola aulájában, mely egy héten keresztül volt megtekinthető. A pályamunkákat szakmai zsűri véleményezte és figyelembe vették a diákok szavazatait is.
Miskolczi János
intézményvezető helyettes, a zsűri elnöke, a munkák hatékonyságát és eredetiségét, kreativitását pontozta,
Körmendi József
, jogász és nyomdász oktató a kifejezőkészséget értékelte,
László Anna
volt iskolai tanár és grafikusművész a művészeti értéket kereste a pályamunkákban, míg
Kardosné Baumann Laura
védőnő szakmai szemmel bírálta a tartalmat. 2013. november 21-én a CSMKH NSZSZ Egészségfejlesztési Osztályának munkatársa három ismeretterjesztő, interaktív előadást tart diákoknak a dohányzás egészségkárosító hatásairól. Az ünnepélyes eredmény hirdetésre ugyanezen a napon kerül sor 11.30-kor az iskola aulájában, ahol
Tombácz Zsuzsanna
megyei tisztifőorvos adja át a CSMKH által biztosított díjakat az első három helyezett részére.