Közélet

Az LMP törvénymódosítást nyújt be a bevásárlóközpontokban dolgozók vasárnapi bérpótléka ügyében

Az LMP törvénymódosítást nyújt be a bevásárlóközpontokban dolgozók vasárnapi bérpótléka ügyében

2013. november 24., vasárnap
Az LMP törvénymódosítást nyújt be a bevásárlóközpontokban dolgozók vasárnapi bérpótléka ügyében

Az LMP törvénymódosítást kezdeményez az Országgyűlésben a bevásárlóközpontokban dolgozók vasárnapi bérpótlékának fenntartásáért - közölte Schiffer András vasárnap Budapesten, a WestEnd bevásárlóközpont előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Az LMP társelnöke emlékeztetett, a Kúria arról döntött, hogy a plázákban dolgozóknak nem jár a vasárnapi pótlék, mert a bevásárlóközpontok társadalmi igényt, bevett társadalmi szokást elégítenek ki. Ebben a helyzetben a törvényhozás térfelén "pattog a labda", vagyis meg kell változtatni az erre lehetőséget nyújtó jogszabályt - tette hozzá. Az ellenzéki politikus azt mondta, amennyiben a Kúria a hatályos rendelkezések alapján arra a következtetésre jut, hogy bevásárlóközpontban dolgozni ugyanolyan, mint mentősként, rendőrként vagy tűzoltóként, akkor szükséges a munka törvénykönyve 102-es paragrafusának kiegészítése azzal: a bevásárlóközpontokban található üzletek munkaszüneti napon történő működése nem minősíthető általánosan elfogadott társadalmi szokásnak. A bérpótlék megvonása azért is igazságtalan - folytatta -, mert ez további versenyelőnyt ad a bevásárlóközpontoknak, a multinacionális nagykereskedelmi láncoknak a kiskereskedőkkel szemben. Ugyanis utóbbiaknak ki kell fizetniük a bérpótlékot. Azt látjuk, hogy

Orbán Viktor

egy olyan Magyarországot akar, ahol a nagy multinacionális kereskedelmi hálózatok olcsón, ázsiai bérekért ki tudják zsákmányolni a magyar munkavállalókat - fogalmazott

Schiffer András

.

Szél Bernadett

, ugyancsak az LMP társelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a kereskedelemben dolgozók az egyik leginkább kizsákmányolt réteg. Ezek az emberek ugyanis naponta átlagosan 9 órát dolgoznak, havi nettó 75 ezer forintért. Ugyanakkor az új munka törvénykönyve szerint már a délutáni műszakért korábban járó bérpótlékot sem kapják meg - tette hozzá. Ebben a helyzetben nem csak a törvény módosítását kezdeményezi az LMP, hanem a munkaügyi ellenőrzések szigorítását is. Ugyanis egy friss kutatás szerint a munkáltatók 75 százaléka követ el különböző jogsértéseket a kereskedelmi dolgozókkal szemben - mondta Szél Bernadett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.