Fogyasztóbarát Város címet kap Hódmezővásárhely

Október 11-én Fogyasztóbarát Város címet kap Hódmezővásárhely. Az elismerés mindazokat a törekvéseket és megvalósult programokat értékeli, amelyeket a város vezetése a településen élő fogyasztók elégedettségének növeléséért és a helyben működő vállalkozások jogkövető magatartásának előmozdításért az elmúlt időszakban tett.
A Baja Város által létrehozott Fogyasztóbarát Város címet
Pintér István
, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója adja át
Almási István
polgármesternek, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város képviselőtestületi ülésén 8 óra 30 perckor. Az eseményen rész vesz
Zsigó Róbert
, Baja Város polgármestere, országgyűlési képviselő és
B. Nagy László
, a Csongrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, országgyűlési képviselő. A kormány fogyasztóvédelmi törekvéseiben fontos elemként jelenik meg az olyan ösztönző eszközök rendszerének a kialakítása, amelynek célja a vállalkozók jogkövetésének előmozdítása, valamint a fogyasztói tudatosság és érdekérvényesítési képesség javítása. A Fogyasztóbarát Város cím része ennek a programnak, előzménye pedig Baja Város kezdeményezése volt: az országban elsőként Baja vállalta fel, hogy fogyasztóbarát várossá váljon. A város – Zsigó Róbert polgármester kezdeményezésére – a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közreműködésével valósítja meg a „Baja Fogyasztóbarát Város” programot. A kezdeményezés működőképessége és példaértékű volta okán a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége azzal fordult az eredeti program megvalósítóihoz, elsőként Pintér Istvánhoz, az NFH főigazgatójához, hogy megfelelő kritériumrendszernek való megfelelés esetén – felügyelőség-vezetői felterjesztésre – az NFH adományozzon Fogyasztóbarát Város címet, együttműködve az ötletgazda Bajai Önkormányzattal. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége a kidolgozott kritériumrendszer alapján Hódmezővásárhely Megyei Jogú Várost terjesztette fel Fogyasztóbarát Város címre. Hódmezővásárhely önkormányzata, valamint a településen működő vállalkozók tevékenységét vizsgálva a hatóság megállapította, hogy 1. Jellemző a városban működő vállalkozások önkéntes jogkövetése, amit a területi Fogyasztóvédelmi Felügyelőség legutóbbi, idegenforgalmi témavizsgálatának ellenőrzései is igazolnak. 2. A polgármesteri hivatal kérésére a hatóság részt vesz a városi gasztronómiai és egyéb rendezvényein. 3. A hódmezővásárhelyi televízióban és rádióban rendszeresen kap felkérést a felügyelőség az aktuális fogyasztóvédelmi témákkal kapcsolatos beszélgetésre. 4. A város vezetésének kezdeményezésére a Hódmezővásárhelyi Városi Rendőrkapitányság és a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége rendszeresen, közös ellenőrzésekkel biztosítja a fiatalkorúak védelmét az éjszakai szórakozó helyeken, vendéglátó egységekben. Ezen felül szintén közös ellenőrzések során vizsgálja a fiatalkorúak dohánytermékkel, vagy alkoholtartalmú itallal történő kiszolgálásának tilalmát. 5. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Hódmezővásárhelyi Városi szervezetével több évre visszanyúló kapcsolatot ápol, amelynek keretében a város lehetőségeihez képest nyújt megfelelő támogatást a civil szervezet hatékony működéséhez. Ennek keretében rendszeres műsoridőt biztosít az egyesület részére a Városi Televízióban; helyet biztosít a városi nyugdíjas otthonban az Egyesület által szervezett fogyasztói fórumoknak; az Egyesület részt vesz a város középiskoláinak oktatási munkájában. A civil szervezet és az önkormányzat között meglévő és működő kapcsolat továbbfejlesztése érdekében benyújtott ÁROP-1.A.6-2013 pályázat segítségével Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város, a Csongrád Megyei Kormányhivatal és az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület konzorciuma a már meglévő együttműködéseket szorosabbá fűzi, intézményesíti, továbbá elősegíti az államigazgatás egyszerűbb, hatékonyabb, átláthatóbb működésének megteremtését. A pályázat többek között tartalmaz egy hódmezővásárhelyi Fogyasztóvédelmi Tájékoztató Iroda megnyitására és működtetésére vonatkozó tervet, illetve előirányozza az általános iskolai tanárok akkreditált fogyasztóvédelmi továbbképzésének megvalósítását is.