Közélet

A médiabiztos is támogatja a megfélemlítés elleni iskolai programot

A médiabiztos is támogatja a megfélemlítés elleni iskolai programot

2013. október 25., péntek
A médiabiztos is támogatja a megfélemlítés elleni iskolai programot

Az egész társadalmat, különösen a fiatalokat érinti a megfélemlítés problémája, ezért a média- és hírközlési biztos is támogatja a Felelős Társadalomért Közhasznú Alapítvány által indított megelőzési programot, amelyet a tanév végéig két fővárosi iskolában próbálnak ki – hangzott el a résztvevők csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Bodonovich Jenő

médiabiztos elmondta, fontosnak tartja, hogy a társadalom felfigyeljen és foglalkozzon a megfélemlítésekkel, amelyek lehetnek akár fizikaiak vagy pszichikaiak, és azok közvetítésére olyan eszközök is lehetőséget adnak, mint az internet vagy a telefon, hatásuk pedig egy életen át jelentkezhet. Megalázó képek közzététele, álprofilok létrehozása közösségi oldalakon, de akár egy diáktárs uzsonnájának elvétele is lehet a megfélemlítés eszköze. Az érkezhet e-mailben, chaten vagy mobilalkalmazáson is – tette hozzá a biztos. A Felelős Társadalomért Közhasznú Alapítvány január óta dolgozik a külföldi példákat is felhasználó programján – mondta

Huber Károly

kuratóriumi tag. Elsőként az iskolai és az interneten vagy más modern eszközökön keresztül végrehajtott, úgynevezett kibe-megfélemlítés ellen kívánnak fellépni – fűzte hozzá. Ehhez nélkülözhetetlennek nevezte az iskolavezetők és a tanárok bevonását, de azt is, hogy a fiatalok merjenek segítséget kérni. Ezt segíti a megfelemlites.hu internetes oldal, amelyen hasznos információkat kaphatnak az érintettek, és az is kiderül, kik és hogyan csatlakozhatnak a programhoz. Hamarosan egy mobilalkalmazás is segítséget nyújt, amelyen keresztül a gyerekek akár anonim módon is jelenthetik, ha valaki megfélemlítette őket. Iskolai előadások, a tanároknak szóló tréningek alkotják a programot, amely mellé az iskolákban egy koordinátor pedagógus és a diákkövet is állhat. A programot, szakértőként a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya is támogatja – mondta

Oláh László

osztályvezető, rendőr alezredes. Mint mondta, az esetek általában semmilyen büntetőjogi kategóriába nem illeszthetők be, érintettjei pedig gyerekek, így kezelése főleg a civil társadalom erejében rejlik.

Muhari László

, a békásmegyeri Bárczi Géza Általános Iskola Igazgatója szerint a fiatalok a felső tagozatba lépéskor élik meg elsőként a megfélemlítés érzését. Fontos, hogy ekkor bizalommal fordulhassanak olyan emberekhez, akik segíthetnek nekik.

Honti Andrásné

, a másik résztvevő iskola, a Dobos C. József Vendéglátó-ipari Szakképző Iskola igazgatója elmondta: a középiskolások gyakran nem érzik cselekedeteik következményeit, az elszenvedők viszont már elég önállónak érzik magukat ahhoz, hogy a problémát magukba fojtsák, ahelyett, hogy segítséget kérnének. A pedagógusok sincsenek felkészítve a problémára – tette hozzá. Hangsúlyozta: a megfélemlítés jelensége akkor számolható fel, ha minden eset felszínre kerül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.