Közélet

Idén is lehet pályázni az ország legzöldebb óvodája címre

Idén is lehet pályázni az ország legzöldebb óvodája címre

2013. augusztus 22., csütörtök
Idén is lehet pályázni az ország legzöldebb óvodája címre

Ebben az évben is várja az ország legzöldebb óvodája címre pályázók jelentkezését szeptember 30-án éjfélig a Magyar Mezőgazdasági Múzeum a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) megbízásából.

A Zöld Óvoda 2013 nyílt pályázat célja, hogy az intézményekben elősegítse az óvodás korosztály sajátos, korcsoportjának megfelelő élményekre és tapasztalatra építő környezeti nevelését. A kiírók fontosnak tartják, hogy a fenntarthatóságra nevelés gyakorlati megvalósításának legjobb példáit elterjesszék, ezért írják ki évek óta a pályázatot - közölte az MTI-vel szerdán a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. A kiírásra a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 7.§ (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott, belföldi székhelyű óvodák nevezhetnek, fenntartótól függetlenül. A díjazottak oklevelet kapnak, amelyet a környezetvédelemért és az oktatásért felelős tárcák államtitkárai közösen adnak ki. A teljes pályázati dokumentáció a www.mezogazdasagimuzeum.hu oldalról tölthető le.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.