Közélet

Solymos szerint végkiárusít a Fidesz-Jobbik, Botka felfüggesztett

Solymos szerint végkiárusít a Fidesz-Jobbik, Botka felfüggesztett

2013. július 23., kedd
Solymos szerint végkiárusít a Fidesz-Jobbik, Botka felfüggesztett
solymoslaszlo_sajtotajekoztato05_gs

Az önkormányzat érdeke, hogy ligetben lévő Vigadó kapcsán éljen elővásárlási jogával – közölte Solymos László sajtótájékoztatóján. A Fidesz-KDNP szerint viszont 35 millió forintért vásárolni egy romhalmazt nem városi érdek.

A látszatra sem ügyelve saját holdudvaruknak igyekeznek kijátszani az önkormányzati vagyont vagy lemondani az önkormányzatnak biztosított elővásárlási jogról saját emberei javára a Fidesz-KDNP és a Jobbik – közölte

Solymos László

MSZP-s alpolgármester sajtótájékoztatóján. A magántulajdonban lévő Vigadót már többször kínálta tulajdonosa megvételre a városnak, ám 50-100 millió forintot kért volna az újszegedi ligetben lévő területért. Solymos László elmondta, a tulajdonos a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nemrég lemondott elnökével kötött adásvételi szerződést, mely kapcsán az önkormányzatnak elővásárlási jogot biztosítanak a jogszabályok. „A mostani 35 milliós ajánlat kedvező, hiszen az IKV friss értékbecslését is figyelembe véve az önkormányzat számára jó lehetőség lenne a vásárlás” – jelentette ki az alpolgármester. A pénzügyi bizottság július 22-i ülésén mégsem szavazta meg az előterjesztést, az MSZP-s alpolgármester elmondása szerint

Póda Jenő

(Fidesz) napirendre sem akarta venni az előterjesztést, s Solymos szerint a bizottsági ülés összehívását is „szabotálták” a fideszes képviselők. „

Botka László

polgármester a pénzügyi bizottság döntésének végrehajtását felfüggesztette, az ügyet a soron következő, szeptemberi közgyűlésre előterjeszti” – közölte a szocialista politikus. Hozzátette, a tulajdonost tájékoztatták a döntésről. Kérdésünkre, hogy mit kezdenének a Vigadó mintegy ötezer négyzetméteres területével, Solymos László elmondta, mivel ez része a város védett parkjának, ezt a területet meg kellene nyitni a köz számára, s a liget szerves része lehetne.

sajtotajekoztato04_gs

A vagyongazdálkodási bizottság munkáját is kritizálta Solymos, szerinte egy Széchenyi téri palota szisztematikus átjátszásában vállal szerepet. Közlése szerint az IKV-s palotát a cég ügyvédjének közeli hozzátartozóinak akarják kijátszani, a házban található 5-ből 4 lakást már megvettek, a három üzlethelyiségből pedig egyet, kettő kiürítése pedig a vásárlás előkészítését jelzi Solymos László szerint.

Fidesz-KDNP: Az MSZP privatizál, külföldön nyaral és kétszer tömne tele magánzsebeket

A Fidesz-KDNP frakció közleményében leszögezi, nem városi érdek, hogy a „Vigadó” az Önkormányzat tulajdonában álljon. „Álságos az MSZP-s nyilatkozat, ami szerint jó üzlettől esik el a város azzal, hogy nem kerül a tulajdonába az ingatlan. 35 millió forintért vásárolni egy romhalmazt nem városi érdek. A város érdeke az, hogy a Liget területén található egykor szebb napokat megélt szórakozóhely ne a jelenlegi romos állapotában létezzen, így az ingatlan megvásárlását követően százmilliókat kellene költeni annak felújítására. Szegedet a csődtől mentette meg néhány hónappal ezelőtt a Kormány a városi adósság felének átvállalásával. A katasztrofális MSZP-s városvezetés miatt, így nem áll rendelkezésre forrás ilyen célokra Szeged költségvetésében. 1995-ben MSZP kormány idején, az MSZP-s irányítású szegedi önkormányzat privatizálta a Vigadót. Az MSZP most újra hülyének nézi az embereket, hiszen a szóban forgó mostani döntés meghozatalakor nem voltak jelen az MSZP-s képviselők, mert külföldön nyaraltak. Ez is igazolja, hogy az MSZP-nek a magánérdek mindig előbbre való a közérdeknél” – olvasható a Fidesz-KDNP frakció szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.