Gyulay Endre: Isten hívott erre az útra

Gyémántmiséjén úgy fogalmazott Gyulay Endre, hogy életének minden eseménye és fordulata a rá váró következő feladatokra készítette fel. A nyugalmazott szeged-csanádi megyés püspököt hatvan éve szentelték pappá.

„Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé. Legszívesebben tehát gyöngeségeimmel dicsekszem… mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős” –

Pál

apostol korintusiakhoz írt második levelének szavai álltak azon az emléklapon, amelyet

Gyulay Endre

pappá szentelésének

készítettek. A nyugalmazott szeged-csanádi megyés püspökkel az egyház megújulásáról is beszélgettünk.

- Hat évtizedes papi hivatást nehéz áttekinteni, mégis, milyen meghatározó esemény jut eszébe?

- Kilencéves voltam, amikor az édesanyám meghalt. Nagyon beteg volt, el volt már látva szentségekkel, de megvárta, míg

Klivinyi Lajos

prépost úr, Battonya akkori lelki vezetője hazatér szabadságáról. Vele beszélt édesanyám, pár óra múlva már meg sem szólalt, s talán egy napot élt még. Papszentelésem után tudtam meg, arról beszélgettek akkor, hogy édesanyám azt szerette volna, hogy én pap legyek.

- 1953-ban szentelték pappá. Ez az időszak azonban messze nem volt a legnyugodtabb korszaka hazánknak…

- A tanáraink jezsuiták voltak, elvitték őket, nem maradt, aki vizsgáztasson, így a püspök jött, nála feleltünk. Mi 1953-ban végeztünk, s akkorra már nagyon érződtek a társadalmi és politikai feszültségek, mi pedig akkor mondtunk igent. Ez nem bátorság vagy okosság kérdése, hanem az Isten kegyelme: ha ő erre az útra hívott, akkor erre megyek. Roppant egyszerű ez.

- Felszentelt papként számtalan helyen szolgált. Miként élte meg az állandó változásokat?

- Hurcolkodtam két-három évenként Csongrád megyéből Békésbe, majd ismét el. Mezőhegyesen voltam hét évig, ez volt hosszabb időszak, de az ottaniak 60%-a piroskönyves volt, vagyis el lehet képzelni, milyen volt ott a lelki élet. Megéltem házkutatást, figyelték, hogy mit prédikálok a templomba, de ha ezt elmesélem a mai kispapoknak, el sem tudják képzelni, hogy milyen világ volt akkoriban. Ezeket az éveket egyfajta felkészülésnek tekintem utólag, hiszen az áthelyezések révén például megismertem az egyházmegye minden részét. Mindig újra kellett kezdeni, új ismeretségek kellett kötni. Később jött a püspökség, a kinevezés is érdekesen alakult. A másik két kinevezett püspök egy hetet kapott arra, hogy elgondolkozzon, én pedig három percet. Nem én irányítottam az életemet, az aktuális körülmények mindig vittek előre.

- Ha a rendszerváltás utáni időszakot nézzük, akkor hogyan látja, mennyit változott az egyház, meg tudott-e valóban újulni?

- Még 1975-ben írtam egy imádságot, talán ez volt az első cikkem, ami az Új Emberben jelent meg, amikor

Magyar Ferenc

volt a lap felelős szerkesztője. A zsinati dokumentumokból vettem ki idézeteket, és azokat magyaráztam az írásban. Benne volt, hogy ne zárkózzanak be a palotákba, legyen élő kapcsolat a hívekkel, ne csak a nagy ünnepeken találkozzanak egy-egy misén, ezen kívül legyen egy csoport is, akivel foglalkoznak. Amikor ezeket papírra vetettem, fel sem merült bennem, hogy püspök leszek. Ezek egytől egyig zsinati idézetek, és ma valósult meg először, mert a mai napig nem találtam mást, aki eszerint csinálta volna. Ferenc pápa ezt képviseli. Ez egy jó példa az egyház változására, igaz ötven esztendő kellett ahhoz, hogy valaki megvalósítsa ezt. A magam módján – igaz én sem valósítottam meg teljesen – de erre törekedtem munkám során. Ugyanaz a Szentlélek vezeti a pápát, mint az egyszerű papokat és hívőket, vagy hallgatnak rá, vagy nem. Két dolgon múlik mindez: az Isten kegyelmén és az ember szabad akaratán.