Török Ádám: Mi már örök életünkben ordibálni fogunk + VIDEÓ

Hatvanöt évesen, negyvenöt évi zenéléssel a háta mögött lépett a szegedi színpadra Török Ádám. A legendás Mini zenekar frontembere mesélt nekünk arról, miért nem lehettek olyan sikeresek, mint a velük játszó LGT és Illés, miként játszott félmillió ember előtt az amerikaiak legnagyobb ünnepén és hogyan kerültek Hawaii-ra a szegedi hippik.

Galyas László

zenei vezetése alatt Mini Big Band név alatt idézi fel a nagy múltú Mini zenekar slágereit Török Ádám. Az idén indult turné egyik állomásán, Szegeden adott interjút portálunknak a két zenész.

- Úgy tudom személyes kötődésük is van Szegedhez. Mit jelent itt játszani?

- Galyas László:

Közeli kötődésű vagyok, hiszen Orosházán születtem, ott is érettségiztem. Sokat jártam az itteni konzervatúriumba trombitásként, majd a későbbi zenekari formációnkkal - a Besenyő Blues Banddel és a Budapest Ragtime Banddel is - számos alkalommal játszottunk a Dóm téren. Elég régen volt már, de nagy élmény, hogy újra itt lehetünk.

- Török Ádám:

Félig-meddig szegedinek tartom magam, hiszen édesapám itt született. Nagy szerelme volt ez a város, sokszor hozott le engem is kisfiúként, így én is a szívembe zártam Szegedet. Elsősorban a lányokat!

- Ezek szerint tartja ön is azt a mondást, hogy a magyarok között is a szegedi lányok a legszebbek.

- Török Ádám:

Aláírom, nagyon pöpecek voltak a szegedi csajok - persze erről nem beszélhetek így négy feleség után (

nevet

). De való igaz, daliás legénykoromban - amikor még ennél is jobban néztem ki - vonattal jártam le csajozni, majd a hajnali járattal mentem haza. Most így nyugdíjasan már nem megy úgy a dolog, de legalább ingyen utazhatok. Félretéve a viccet, a lányok mellett a Kiszöv Klub is fontos szereplője az életemnek, ami a progresszív rockzene szegedi fellegvárának számított a hetvenes évek elején. Mi is játszottunk itt anno a Syrius zenekarral, 72-ben volt utoljára itt nagyobb buli. Egészen elképesztő helyen, a Hawaii-szigeteken is találkoztam szegedi hippikkel, akik még a hetvenes években csusszantak át a határon. Itthon mindig zargatták őket a rendőrök, kimentek hát a szép új világba a vízesések közé, sokan máig ott élnek közülük. Voltam kint nyaralni, ahol többen is megismertek, kiderült, hogy régebben jártak a Kiszöv Klubos bulikra, jót beszélgettünk.

- Pár szót a Mini zenekarról is: a hatvanas években a rock gyökeréből fejlődött a progresszív dzsessz irányába. A tagok hozták a változást, vagy a korhoz simult a stílus?

- Török Ádám:

Én mindig rockzenész voltam, de már a hetvenes évektől dzsesszhez kötődő emberekkel dolgoztam együtt. A Mininek óriási hosszúságú sztorija van, 45 év alatt számos stílusba belekóstoltunk, de nagyrészt ez utóbbiak adták a gerincét az egésznek. Két éve Galyas László zenei vezetése alatt alakítottuk meg a progresszív rockot játszó Mini Big Bandet, majd Zakar Zoltán hangszerelte újra a régi dalokat. Nagyon ígéretes próbálkozás, egészen elképesztően szólnak az újragondolt nóták. Ezzel, és még két másik formációval: a Mini Big Band "kistestvérének" számító Mini Corporation-nel és a Mini Blues Fesztivállal járjuk az országot, igyekszünk kiszolgálni a régi rajongók és az új arcok igényeit is.

- Hogyan alakultak ki ezek az új formációk?

- Galyas László:

Ádámmal a kilencvenes évek elején találkoztunk először, ekkor kezdtünk el együtt zenélni közös bandánkban, a Besenyő Blues Band-ben. Egy hosszabb szünet után 2008-ban folytattuk a közös munkát, így jött, hogy egy kicsit felélesszük a régi hangzást. Ismertem tehetséges alföldi gyerekeket, akiket be lehetett vonni ebbe a vállalkozásba, feldobtam a labdát, mi lenne, ha... Igazából egyikünk sem tudta, hogy végül mi fog kisülni belőle, de Békéscsabán lenyomtunk 8-10 próbát csak a zenekarral, majd Ádámmal, és láttuk, hogy jól összeállt a dolog. Felvettem a kapcsolatot a Jókai színház igazgatójával, egy méltó helyet kerestünk a fellépéshez, nem akartunk egy sarki kocsmában cimbalmozni. Persze az sem rossz, de ezen már túl voltunk (

nevet

). A direktor rábólintott, kaptunk is egy időpontot, lett utána infrastruktúra, reklám és molinó is, minden ami kellett az induláshoz. Azóta Tabánban harmincezer ember előtt adtunk koncertet, a Bem rakparton és Békéscsabán is népes közönség előtt léptünk a színpadra.

- Egy hatalmas időszakot ölelt át a zenekar, nem kis zenei munkásságból lehetett válogatni. Mi alapján lettek szortírozva a dalok?

- Galyas László:

Kaptam egy étlapot tele íncsiklandozó fogásokkal - ez volt Ádám életműve. A nótánk keretei - a ritmus, az ütemszám - nem változott, a hangszerelő a harmóniavilágba nyúlt bele, hogy több fúvóst is elbírjon a dal. Így a régi Mini-rajongók is ugyanazt kapják vissza, vastagabb, teltebb hangzásban.

- Nem sok zenekar képes több tízezer embert a színpad elé vonzani, ez azt jelenti, hogy a Mininek még most is van neve.

- Török Ádám:

Az új formációkba már fiatal előadók muzsikálnak, nem csak ilyen öreg aggastyánokat látsz a színpadon, mint mi. Engem is zavar, ha látom az ilyet, elég csak Jimmy Smithet említeni, aki a kedvenc zongoristám volt: a halálos ágyáról berakták a koncertre, csak hogy megkapják érte a lét. Már csak a bal kezével tudott játszani, rá három héttel meg is halt. Ezek zavaróak, hiába a legnagyobb zenészek, ha semmilyen módon nem tudják frissíteni őket. A vérfrissítés szerintem nagyon jót tett nekünk, ezt mutatják a visszajelzések is hál'istennek.

- Galyas László:

Az életkorhoz még annyit: itt 30-35 évesnél fiatalabb zenészek játszanak, akik névről ismerték a Minit, de a zenéjüket sosem hallották. Erről a mai hazai zeneipar is tehet, amely mindent megtesz azért, hogy a minőségi dalokat távol tartsa a fiataloktól. Mindenesetre a koncert alatt ismerkedtek meg ezekkel a nótákkal és egyik ámulatból estek a másikba. A próbák alatt ismerték és szerették meg azokat a dalokat, melyeket eljátszanak.

- Pedig Török Ádám neve külföldön sem cseng ismeretlenül.

- Török Ádám:

Progresszív körökben a munkásságomat világszerte ismerik. Ez egy kis szekta - nem olyan népes, mint Madonna rajongótábora, pár tízezer ember csupán Amerikától Japánig, szerte a világon. Itthon annyira nem vagyunk ismertek, ami persze a mi hibánk is, amiért nem tudtuk olyan mélyen beágyazni a magyar kultúrába. Persze a zenei vezetőség felelőssége is ez, hiszen Bartók-feldolgozásokat játszunk, kulturális értéket mentünk, ami érdemes lenne a továbbterjesztésre.

- Nagyon más most színpadra állni, mint negyven évvel ezelőtt?

- Török Ádám:

Negyven éve élte fénykorát az egyik legjobb zenekarom, a híres nótáim közül a legtöbbet akkor írtam

Papp Gyula

orgonistával. Akkor az LGT-vel és az Illés zenekarral turnéztunk együtt, de nem lehetett nagylemezem, mert - mint később megtudtam - a magyar állambiztonsági szervek évekig megfigyeltek, mert "népi vezérnek" tartottak. Ha nincs ez, akkor valószínűleg ugyanazt a pályát járjuk be, mint az előbb említett zenekarok, hisz a szakma sok helyütt minden idők egyik legjobb együttesének tartja a 71-73-as Minit. http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=AtbM5joO5mg

- Dolgoztak a "rehabilitációért" a rendszerváltás után?

- Török Ádám:

Nem mondok neveket,de 90 után a politikai vezetés csak legyintett: mit ugrálnak ezek, amikor olyan jól megéltek eddig is? Ezek azt hiszik milliomosok vagyunk, alig van valami nyugdíjam, ha nem zenélnék, éhen halnék. Nem voltunk olyan elnyomottak nyilván, mint egy 56-osok, de iratok is igazolják, hogy megfigyeltek minket és megtették, amit tudtak, hogy nekünk ne lehessen nagy sikerünk. Ami volt, megtörtént, én azért így sem vagyok elégedetlen a pályafutásommal: bejártam az egész világot, szinte mindenhol felléptem. Nem lettünk gazdag emberek, de kiharcoltunk magunknak egy kis szabadságot, és zenéltünk.

- Hosszú évek vannak a Mini történetében, melyekről hivatalosan semmilyen felvétel nem készült. Vissza lesz még mentve ez az időszak?

- Török Ádám:

Igazán jó dalom talán nincsen, amit ne vettem volna fel valamilyen formációban. A legendás, hetvenes évek eleji banda dalaiból válogatunk össze egy lemezre, a Bartók-feldolgozásokkal együtt, amelyekre egy-két éven belül lejár a moratórium, és ki lehet majd adni. Van három új nóta is, amelyet egy ragyogó gitárossal vettünk fel. A régi arcom is szerepel majd rajta, és az új is.

- Melyik a legemlékezetesebb koncert?

- Török Ádám:

Ha külföldet kérdezel, akkor 1990. július 4-e, az Amerikai Egyesült Államok. Philadelphiában, a legnagyobb amerikai ünnepen az Art Museum lépcsőjén egy svájci zenekarral koncerteztünk, én képviseltem Kelet-Európát, ők a nyugati oldalt. A "Fal leomlik" bulin félmillió ember előtt léptünk fel, a volt elnök,

Jimmy Carter

konferált be minket. Magyarországon nem is tudnám kiemelni, hogy mi a legemlékezetesebb: a tabáni bulik az én ötletem alapján indultak el, de a Bem rakpart is számtalan felejthetetlen koncertélménnyel gazdagított.

- Többször is szóba került az LGT, amely hasonló módon a Minihez valahogy mindig létezett - Presser a nyolcvanas évek elején azt mondta: a zenekar felfüggeszti magát, de nem oszlik fel. Hogyan lehet közel fél évszázadig fenntartani egy zenekart?

- Török Ádám:

Sok munkával, és nem kevés akaraterővel. Én sosem estem ki a ritmusból, valamilyen módon mindig is zenéltem, akár duóba, vagy trióba. Körülbelül száztíz dalom van, azokat igyekszem hozzáigazítani az újabb dolgokhoz, megbecsülöm őket, és a mostani koncertek is igazolják, hogy azért van rá igény.

- Soha nem is tervezte, hogy a fuvolát lerakva valami másba kezd bele?

- Török Ádám:

Nekem világéletemben ez volt a hobbim, a szerelmem, a mindenem. Nem is tudom mit kezdtem volna, ha teljesen ellehetetlenítenek és másba kell belefognom. Mi már örök életünkben ordibálni fogunk.

- Meddig tervezi még a zenélést?

- Török Ádám:

Csak amíg jól tudom csinálni. Abban a percben, hogy már úgy érzem, egészségtelen vagyok, vagy egészségtelen, amit csinálok, dobom is el a fuvolát, beülök a feleségem mellé pizsamába és várom az esti híradót.