Futóverseny, megemlékezések és előléptetések a tűzoltók napján



Május 4. Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének napja. Csongrád megyében már pénteken számos helyszínen köszöntötték a lánglovagokat.
Előléptetések a tűzoltók napja alkalmából
A III. század második felében született Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje, aki
Diocletianus
császár katonájaként társait szinte reménytelen helyzetben vezette ki az égő erdőből. Védőszent élettörténetét is felidézték a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltó napi ünnepségén, a Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltségen. A hivatástudat, az áldozatvállalás olyan tulajdonsága volt Szent Flóriánnak, amelyet mai utódai is magukénak tudnak – mondta el ünnepi beszédévben
Dudás László
tűzoltó őrnagy, a Szegedi katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltósági felügyelője, hozzátéve, ilyenkor nemcsak a jeles elődökre emlékeznek a tűzoltók, de köszönetet mondanak családjuknak is, akik biztos hátteret jelentenek áldozatos munkájukhoz. Az ünnepségen a Rókusi Általános Iskola 2/a osztályos kisdiákjai adtak versekből és dalokból összeállított műsort, amelyben elhangzott az „Ég a város, ég a ház is” című kánon is. Az előléptetéskről szóló parancsok között elhangzott:
Pintér Sándor
, Magyarország belügyminisztere, a Katasztrófavédelem hivatásos állományában töltött 20 éves szolgálata és eredményes munkája elismeréséül szolgálati jelet adományozott
Nagy Róbert
tűzoltó alezredes részére, a Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnokának, a Katasztrófavédelem hivatásos állományában töltött tíz éves szolgálata és eredményes munkája elismeréséül szolgálati jelet adományozott
Patai Péter
tűzoltó zászlós részére, a Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelőjének,
Szabados Péter
tűzoltó zászlós részére, a Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelőjének, valamint
Dunai Zsolt
tűzoltó zászlós részére, a Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelőjének. A Tűzoltóság Napja alkalmából Pintér Sándor belügyminiszter eredményes szakmai tevékenysége elismeréséül előléptette soron kívül tűzoltó őrnaggyá léptette elő
Tóth Emília
tűzoltó századost, a humán szolgálat vezetőjét, valamint
Bakondi György
tűzoltó altábornagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója eredményes szakmai tevékenysége elismeréséül előléptette soron kívül tűzoltó századossá
Bali Adrienn
tűzoltó főhadnagyot, a hivatal kiemelt főelőadóját, valamint főigazgatói ajándéktárgyat adományozott
Nyerges Róbert
tűzoltó főtörzsőrmesternek, a Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltójának. Bakondi György tűzoltó altábornagy május 1-jei hatállyal előléptette sorosan tűzoltó alezredessé
Meleg Károly
tűzoltó őrnagyot, a megyei védelmi bizottság titkárát. Bakondi György kinevezte május 1-jei hatállyal a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományába tűzoltóparancsnokká, és egyben soron kívül előléptette tűzoltó főhadnaggyá
Galiba Gábor
tűzoltó hadnagyot.
Szatmári Imre
tűzoltó ezredes, megyei igazgató május 1-jei hatállyal előléptette sorosan tűzoltó alezredessé
Rókus Imre
tűzoltó őrnagyot, a katasztrófavédelmi hatósági osztály osztályvezetőjét. Szatmári Imre tűzoltó ezredes, megyei igazgató megbízta május 1-jei hatállyal a Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában a parancsnok-helyettesi feladatok ellátására
Virágh András
tűzoltó törzszászlóst, megbízta továbbá május 1-jei hatállyal a Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában szolgálatparancsnoki feladatok ellátására – és egyben eredményes szakmai tevékenysége elismeréséül előléptette soron kívül tűzoltó főtörzs-zászlóssá -
Bodó Mihály
tűzoltó törzs-zászlóst. Szatmári Imre tűzoltó ezredes, megyei igazgató május 1-jei hatállyal eredményes szakmai tevékenysége elismeréséül előléptette soron kívül tűzoltó főtörzs-zászlóssá
Posta Péter Róbert
tűzoltó törzs-zászlóst, a Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnokát,
Rigó József
tűzoltó törzs-zászlóst, a Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnokát, előléptette soron kívül tűzoltó törzs-zászlóssá
Berkes Krisztián
tűzoltó zászlóst, a Csongrádi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnokát,
Köteles Zsolt
tűzoltó zászlóst, a Szentesi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnokát,
Nagy Zoltán
tűzoltó zászlóst, a Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnokát és
Szabados Zoltán
tűzoltó zászlóst, a Makói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különleges szerkezelőjét. Szatmári Imre tűzoltó ezredes, megyei előléptette soron kívül tűzoltó főtörzs-őrmesterré Fehér Endre tűzoltó törzs-őrmestert, a Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetőjét, Pete Imre tűzoltó törzs-őrmestert, a Szentesi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetőjét és Szabó Endre tűzoltó törzs-őrmestert, a Makói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetőjét. Szatmári Imre tűzoltó ezredes, megyei igazgató oklevéllel ismerte el a tűzmegelőzés ügyének támogatását
Pálmai Antalnak
, a Medikémia Zrt. vezérigazgatójának,
Juhász Sándornak
, a Délút Kft. Ügyvezető igazgatójának,
Czellár Lajosnak
, a Czell-Gép Kft. ügyvezető igazgatójának, továbbá
Szeri Istvánnak
, a Tisza Volán Zrt. igazgatójának.
Futóverseny Szegeden Szent Flórián tiszteletére
Hagyományosan futóversennyel tisztelegtek a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapatai a tűzoltók napján Szent Flórián előtt. A Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltségen megrendezett sporteseményen a hivatásos tűzoltó parancsnokságok és a szegedi kirendeltség csapatai mérték össze erejüket.

A verseny fekvenyomással vette kezdetét: a hatvan kilós súlyzót harminc másodperc alatt kellett minél többször kinyomni, majd a futóverseny következett. A távnak a csapatok induló párosai a hátukon légzőkészülékkel, valamint tömlővel és osztóval a kézben vágtak neki, mivel a futás mellett még sugarat is kellett szerelniük. A második körben induló csapattársaknak teherautó abroncsokat kellett tömővel vontatniuk, majd a táv utolsó egyeneséből az egyik versenyzőnek a másikat felemelve kellett átfutnia a célvonalon. Az utolsó körre induló csapattagnak a medencéből kellett egy lábszelepes szűrőkosarat kiemelnie, és azzal lefutni a táv hátra lévő részét. A versenyben a legjobb eredményt a Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata érte el, a második helyen a Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség együttese végzett, míg a harmadik helyet a Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Nagy Róbert tű. alezredes, a verseny fő szervezőjének vezetésével indult csoportja szerezte meg.
Szent Flóriánra emlékeztek Csongrádon és Hódmezővásárhelyen is
A Csongrádi és a Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság is ünnepi szolgálatváltás keretében tartotta meg Flórián-napi megemlékezését. A csongrádi ünnepségen
Bertus Ferenc
tűzoltó őrmester és
Badar Ádám
tűzoltó őrmester átvették a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának, Szatmári Imre tűzoltó ezredes parancsait, melyben az igazgató az eddigi közalkalmazotti jogviszonyból hivatásos jogviszonyba helyezte át a két tűzoltót, akik jelenleg a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ hallgatói, és a tűzoltó II. szakképesítés megszerzésén fáradoznak. Hódmezővásárhelyen a védőszent életét
Krám István
tűzoltó őrnagy, parancsnokhelyettes ismertette, és szólt a tűzoltók munkájához szükséges elhivatottság fontosságáról, míg az állomány eddigi tevékenységét
Csuka Attila
tűzoltó őrnagy, a HTP parancsnoka köszönte meg.