BOR-line – Lippai Pál és a rendszerváltás Szegeden háromnapos közgyűlésekkel + FOTÓK, VIDEÓ
2013. május 21., kedd
Városunk első, rendszerváltás utáni polgármestere, Lippai Pál beszélt jégkorongról, vízilabdáról és a kilencvenes évek demokratikus átalakulásának szegedi nehézségeiről.
- Kapcsolódván a beszélgetésünknek helyet adó Szegedi Borfesztiválhoz hagyományainkhoz híven a borfogyasztási szokásairól faggatnánk először: milyen borokat fogyaszt szívesen?
- A fiammal ellentétben - aki a borokat évjárat szerint ismeri - jómagam egyáltalán nem vagyok borszakértő, de nem vetem meg a nemes nedűt. Elsősorban a fehérbort szeretem, az alföldi borokat, a száraz rozét. Nem tisztán, hanem fröccsnek fogyasztom evés, beszélgetés közben.
- Milyen a viszonya a borfesztiválhoz? Szívesen fordul meg itt a Széchenyi téren évről évre?
- Nem merném azt mondani, hogy minden alkalommal kint vagyok, de általában kilátogatok. Tavaly itt volt a lányom is az amerikai barátjával, kijöttünk, és megmutattuk neki a fesztivált. Inkább a társaság kedvéért járok ki.
- Előző vendégünk, Szurdi Zsolt, a szegedi rockélet emblematikus alakja kérdést intézett önhöz, mégpedig a sporttal kapcsolatban. Arról érdeklődött, hogyan értékeli a szegedi vízipólósok idei szereplését. Mit szól hozzá, hogy az A-Híd Szeged együttese nem jutott be az OB I döntőjébe?
- Örömmel hallom, hogy
Zsolt
volt az előző vendég, sok szép közös élményünk van. Amikor fiatal srác volt, idősebb vízipólós játékosként sok tornatermi edzést tartottam nekik, vért verítékeztek, de ő mindent zokszó nélkül hajtott végre. Végigkísértem a fejlődését, a további pályáját, és örömmel hallom, hogy ő is ugyanúgy figyelemmel kíséri a vízilabdát, mint én. Kint voltam az előző mérkőzéseken is a Szolnok és a Vasas ellen, nem lettem teljesen hűtlen a jégkorong kedvéért a vízilabdához. Véleményem szerint sose volt ilyen jó csapatunk, amit bizonyít, hogy toronymagasan nyertük az alapszakaszt. A rájátszáson sok múlik, az egy teljesen külön műfaj. Néhány éve a hokisokkal a negyedik helyről nyertünk a play offban aranyat, úgy, hogy a végén vertük azokat, akiktől az alapszakaszban kikaptunk... Úgy gondolom, a Szeged vízilabdacsapata erős, ráadásul remek edzője van. Nem sikerült beverekedni magunkat a döntőbe - ilyen a sport, egyszer fent egyszer lent. Sokan csalódásként könyvelik el a szereplést, akár a város, a támogatók, a szurkolók is, de hadd emeljem ki: a magyar bajnokságban szerzett bronzérem szinte minden más országban aranyat jelentene. http://youtu.be/ezJan9_zDbc
- A Tisza Volán SC jégkorong-szakosztályának az elnöke, a csapat idén az OB II-ben második lett, ezrek járnak a meccsekre. Mi kellene az előrelépéshez, ahhoz, hogy újra OB I-es együttesnek szurkolhassunk?
- Amikor a Szolnok elleni pólómeccsen jártam, megdöbbenve láttam, a nyitott uszoda ellenére is kevesebben voltak, mint nálunk a fedett műjégpályán, pedig Magyarországon és városunkban is jóval előrébb tart a vízilabda, mint a hoki. Ebben a szezonban három fradista kölcsönjátékos szerepelt nálunk, s az első találkozó után azt mondták, elájultak a szegedi hangulattól, ilyet még nem tapasztaltak Budapesten. Kicsit mintha hájjal kenegetnének, amikor látom, hogy fantasztikus törzsközönségünk alakult ki, egyetemistákkal, fiatal fiúkkal, lányokkal, akik örömmel járnak ki, buzdítják a csapatot. Az első osztály természetesen minőségi pluszt jelentene. Ehhez leginkább arra lenne szükség, hogy ne csak októbertől márciusig legyen jég. Hiába megyünk különböző korosztályokkal Budapestre kéthetente, hiába tartunk folyamatosan edzőtáborokat, az nem ugyanaz, mintha 10 hónapig helyi jégfelületen gyakorolhatnánk. Áprilistól szeptemberig nagyon nehéz összetartani a társaságot. A megoldást az jelentené, ha a 30 éves kompresszorokat egy modern, energiatakarékos rendszerre cserélnék le, így nem kerülne többe a fenntartása az önkormányzatnak, és mégis lenne 10 hónapig jég. Akkor lehetne igazi jégkorongot csinálni, s elérhetnénk, hogy a szegedi gyerekek első osztályú játékosokká válhassanak.
- Van esély egy ilyen beruházásra a közeljövőben mondjuk annak révén, hogy a jégkorong is kiemelten támogatott látványsportágnak számít hazánkban?
- Nem titok: a Tisza Volán is a TAO-kedvezményezettek között szerepel, négyéves fejlesztési programunkat fogadta el a jégkorong-szövetség. 36 millió forintot szedhetünk így összes, amiből az éves működést, a fejlesztést, a tárgyieszköz-beruházást és utánpótlás felkészítését is fedeznie kell. Tavaly sikerült rendbe tennünk a műjégpálya üvegburkolatát. Az említett kompresszorrendszer azonban durván 100 milliós beruházás, melyből 30 százalék önerő, ráadásul a projekt utófinanszírozott. Erre nem látok esélyt. Ezért aztán egyetlen mód van: ha a tulajdonos önkormányzat vagy a működtető Szegedi Sport és Fürdők Kft. talál olyan uniós energiatakarékossági pályázatot, aminek célja a jelenlegi fogyasztás 55-60 százalékra csökkentése...
- Az elmúlt években mindkét fél számára gyümölcsöző együttműködés valósult meg a szabadkai és a szegedi jégkorongklub között. Mit tudott, illetve mit tud a jövőben a két fél profitálni a kapcsolatból? - Az uniós és unión kívüli állampolgárok közötti kapcsolatok javítása az Európai Unió követelménye. Ennek jegyében pályázatot írtak ki az emberek közötti viszonyok előremozdítására például Magyarország és Szerbia kapcsolatában. Határon átnyúló szerb-magyar együttműködésre nyertünk 18+18 hónapos támogatást a szabadkai Szpartakkal, melynek lényege az volt, hogy a jégkorong által javítsuk a fiatalok kapcsolatát. Közös edzőtáborokon vesznek részt, közösen mennek a meccsekre, illetve közös szegedi gárdában szerepeltek a szabadkaiak egy ideig a felnőtt magyar OB II-ben. A második pályázat 18. hónapja most júniusban fejeződik be. A projekt elsősorban a szabadkaiaknak jelentett nagy előrelépést, akiknek nincs fedett jégpályájuk, így még kevesebb idejük, lehetőségük nyílik a gyakorlásra. Olyan mértékben összehozta az együttműködés a feleket, hogy a Sárgán is tartottunk közös évzárót gyerekekkel, szülőkkel. Az emberi kapcsolatok fejlesztése terén komoly sikereket értünk el, úgy érzem. - Nemrégiben zárult két nagy világesemény is a jégkorongban. A divízió-1-es világbajnokságról a magyarok nem kerültek fel az „A” csoportba, épphogy lemaradtunk a sikerről. Az elitben pedig Svájc kis híján új aranyérmest adott a sportágnak. Melyek voltak ön számára a két torna legfontosabb tapasztalatai, merre tart a nemzetközi elit, és hol jár Magyarország? - Azért, ha nem is vagyok laikus ebben a témában, szakértőnek sem mondanám magam... Úgy sikerült kiharcolnunk egyszer a kijutást a legnagyobbak közé, hogy az mindenkinek meglepetést jelentett. Ott szoros meccseket játszottunk a szlovákokkal, fehéroroszokkal, majdnem sikerült a bennmaradás. Sajnos a visszakerülést azóta sem tudtuk elérni, pedig két hazai vb-n is 8-10 ezer ember hajtotta a válogatottat. Bár idén is az olaszok ellen buktuk el a sorsdöntő derbit, úgy érzem, magunk vesztettük el a feljutás lehetőségét: az a játék, amit Dél-Korea ellen produkáltunk - mindenféle alázat nélkül -, visszaütött. Senki se gondolta 4-1 után, hogy ezt a meccset el lehet veszteni... A véleményem szerint ha a vezetés azt mondja, hogy "hoztuk az eredményt", nem mondanak igazat, hiszen elvárás volt, hogy kerüljünk fel az "A" csoportba. Ahogy olvasom, a következő évi divízió-1 még erősebb lesz, nehezebb feladat vár a mieinkre. Ami a nagyokat illeti: Svájc produkciója előtt le a kalappal. Évek múlva is őket fogjuk emlegetni. Bár Svédország meggyőző fölénnyel győzött a döntőben, a világbajnokság erkölcsi nyertesei mégis a helvétek! - Térjünk át a sportról a közéletre! Ön Szeged első szabadon választott polgármestere a rendszerváltás után, hogyan találta meg annak idején ez a feladat? - Húsz év után vettem a fáradtságot, hogy a halomba lévő képeket összerendezzem nemrég: ennek kapcsán ez az időszak is felelevenedett. A rendszerváltás utáni első polgármester lehettem, ami úgy indult, hogy az én Pali fiam, aki 1988-ban az érettségi után felkerült Pestre, és belezuhant az akkori Fideszbe, a párt első elnökségében is szerepelt 1992-ig. Az a 88-89-es év valami fantasztikus volt, elmondhatatlan, ahogyan az emberek próbálták feszegetni a pártállami béklyókat. Megalakult az MDF, újratemették Nagy Imrét, eljutottunk odáig, hogy először az ellenzéki, majd a nemzeti kerekasztal egyeztetéseit követően az ország áttér a többpártrendszerre, a piacgazdaságra. Megállapodás született, hogy 1990 tavaszán többpárti választást tartanak. A Fidesz akkor még nagyon kis párt volt, itt Szegeden a Berzsenyi utcában egy pincében béreltük itt ki helyet az ügyvédi fizetésemből. A Soros Alapítványtól kapott támogatást a párt, amiből másológépet vettünk Szegeden is, és nyomtattuk a plakátokat. A választások közeledtével nem volt képviselőjelöltünk, hát rám mutattak: legyél az egyik. A másik egy szegedi színész volt, így két körzetben állíthattunk jelöltet a városban. Ugyan egyikünk sem lett képviselő Szájer Józsefen kívül, a többiek (Ungár Klára, Orbán Viktor, Áder János) a maradék szavazatokból szedtek össze annyit, hogy a kompenzációs listáról beülhettek az 1990 áprilisában megalakult parlamentbe. Kemények voltunk a végtelenségig, és elvhűek! Ősszel aztán következtek a helyhatósági választások. Ezt megelőzően a nyár folyamán elfoglaltuk a Victor Hugo utcában az MSZMP-pártirodát - egyszerűen feltörtük az ajtót, és bementünk, ez akkor így ment az interregnum idején. A helyhatósági választás innen indult ki, a feladat adott volt: polgármestert kellett jelölni. Akkoriban két párt határozta meg magát liberálisként: az SZDSZ és a Fidesz. Az előbbi természetesnek vette, hogy ők adnak polgármestert... Végül sikerült elfogadtatni, hogy közösen állítunk jelölteket, ám külön versenyeztettük a listáinkat. Érdekes módon a mi listánk szerepelt jobban. Az 53 fős testületbe végül 22 liberális jutott be és 24 fő a koalíciós pártok, az MDF, a kereszténydemokraták és a kisgazdák színeiben. A többiek függetlenek voltak, pontosabban közöttük is akadt két szocialista. Az akkori jogszabályok alapján a testület szavazott a polgármesterre. Október 23-án végül engem választottak meg az MDF jelöltjével, Borvendég Bélával szemben, így kerültem ebbe a pozícióba. - Hogyan lehetett egy ilyen közegben, ilyen közgyűlési megosztottság mellett, lényegi többség hiányában dolgozni, a testületet, a várost irányítani? - Rendkívül nehezen. Ahogy megalakult a közgyűlés, a két szocialista átállt a konzervatívakhoz, s kierőszakoltak egy olyan szabályt, hogy minden jelentősebb döntést kétharmados többséggel lehet csak meghozni. Így a közgyűlések éjszakába nyúltak, napokig tartottak, egy-két órát aludtunk, majd visszatértünk; de olyan is előfordult, hogy bombariadó miatt a Fidesz-székházban folytattuk. Meg kellett győzni a másikat, néha engedni kellett, folyamatos kompromisszumokkal lehetett csak előre haladni. - Az átalakulásnak melyek voltak a legnehezebb lépései, mik voltak fő kihívások a város számára akkoriban? - Az első legfontosabb feladat az volt, hogy egy előzőleg ismeretlen rendszert kellett elindítani a városi tanács évtizedeit követően. A nézeteltérés, vita ismeretlen volt: korábban azt mondták, hogy elvtársak: így, és úgy lett. A jogi hátterem, az államigazgatási, államjogi gyakorlatom sok segítséget nyújtott ebben az időszakban a munkában. A másik nehézség egy teljesen új államigazgatás kialakítása volt: Szeged akkor három nagy kerületből állt saját, önálló igazgatással. Ezekhez viszonyítva a városháza másodfokú hatóság volt, ezt változtattuk meg, a városháza lett az első fok. Összevontuk a három kerületet, el kellett fogadtatni a testülettel, hogy milyen osztályok lesznek a városházán, és ki kellett írni a pályázatot a vezetőkre. Minden egyes pozíciókért iszonyú harc ment! Ameddig 1990-ig a város költségvetése úgy működött, hogy az összköltség 25-30 százaléka fejlesztésre ment, addig a rendszerváltást követő gazdasági összeroppanás következtében ha fejleszteni, beruházni akarunk, azt saját erőből kellett megtennünk. Az állami pályázati rendszer csak 1993-ban indult el, akkor nyertünk 30 százalékos önerővel nyolc iskolai tornatermet, ami óriási fejlesztésnek számított. A minisztériumnak is könyörögtünk, hadd cseréljük a szabadtéri rusnya vasmonstrumát egy mobil nézőtérre. Egy vasat sem kaptunk rá, így össze kellett spórolnunk, de sikerült, mindenki húzott a nadrágszíjon, s büszkén mondhatom: megcsináltuk. A Douwe Egberts - akit mindenki kávécégnek ismer - nyerte a pályázatot, de ebből is komoly vita alakult ki, sokan támadták őket. Úgy írtuk alá velük a szerződést, hogy 15 évre jelzálogot tettünk az ügyvezető budapesti villájára, hogy ha összeomlik, akkor annak a terhére végzik el a munkát... Ilyen időket éltünk akkoriban! Azt kellett megtapasztalnunk a saját bőrünkön, hogy a demokrácia működése rendkívül vitás, fáradtságos, nehéz eredményeket elérni. Ugyanakkor rendkívüli mértékben átlátható volt akkor az önkormányzat működése, nem kellett félni a simlis dolgoktól. Akkor az összes közgyűlést élőben közvetítette például a televízió az első perctől az utolsóig, így a lakosság egy jelentős része élvezte ezt, hiszen ilyen előtte nem volt. Élőben követték, ahogy a politikusok odamondogattak egymásnak. - Polgármesterként minden bizonnyal felvázolt egyfajta víziót azzal kapcsolatban, hogy Szegedet milyen pályán szeretné látni. Oda jutott a város? - Nem azon mozog a pályán mozog, de lehet hogy én képzeltem rosszul. Hadd mondjak példát! A mi feladatunk az volt, hogy elvigyük a két szovjet obeliszket a Széchenyi térről, az országban először itt Szegeden történt ez meg! Eljött a szovjet nagykövet, volt díszlövés, balhé nélkül ment mindent. Szobrokat nem volt erőnk készíteni, ebben utódom, Szalay István volt erősebb. Úgy gondolom, hogy akkor építsen egy társadalom szobrot, amikor nem a melós, hanem a gazdag időszakot él. Szerintem pedig a város nem volt olyan anyagi helyzetben a következő 4-8-12 évben, hogy ezt megengedhette volna magának... A másik fontos: az én időmben is lehetett olyan rendezvény, mint a borfesztivál, de nem öt egy évben! Úgy érzem, most mindent a panem et circenses elvének rendelnek alá! Polgármesterként ehelyett én azon dolgoztam, hogy minden erővel ipart telepítsek a városba. Éreztük, hogy az olaj visszaesőben van, irányt kell váltani. Az erős gyógyszeriparral bíró Darmstadtban lobbiztam például a szegedi gyógyszerészeti kar kapcsolatainak erősítéséért. Meggyőződésem, hogy először utakat kell csinálni, közlekedést javítani, munkahelyeket teremteni, és csak szabad a szórakozásra költeni. De most hogy elmegyek a pavilonok mellett itt a zsúfolt Széchenyi téren, úgy látom, hogy erre van szükségük az embereknek, így lehet, hogy én tévedek.... - Össze lehet-e hasonlítani az akkori és a mostani önkormányzatot, illetve önkormányzatiságot? - Óriási a különbség! Talán azzal kezdeném, hogy nem csak az önkormányzatiságban. Akkoriban a képviselőket nem a pénzszerzés, hanem az erkölcsi kötelesség hajtotta. A polgármester nagyobb hatalommal bírt, később egyre inkább politikai tényezővé vált. Magamat sosem politikusnak tekintettem, hanem jogász szakembernek, azzal a feladattal, hogy felmérjem, mire van szüksége a városnak, mire jut keret, hol lehet és kell fejleszteni. Ezzel kapcsolatban igyekeztem konszenzust teremteni. Utódaim inkább politikai polgármesterek, és sokkal ügyesebben csinálták nálam, hisz olyan biztos politikai többséget sorakoztattak maguk mögé, amivel sokkal könnyebb volt keresztülvinni az elképzeléseiket. Nagyon nehéz összehasonlítani az akkori és a mostani időszakot, a jogszabályi háttér is más. A kommunizmus szigorú centralizáltsága után az önkormányzatok szabadságot élveztek, ám nem minden esetben tudtak ezzel élni, ez vezetett az eladósodásukhoz. Sok felelőtlen hitelfelvétel történt, nem úgy működött a rendszer, mint a nyugati országokban, több száz éves háttérrel. Büszkén mondhatom viszont, mi Szegeden 1994-ben 15 milliárdos éves költségvetés mellett 1 milliárdos plusszal adtuk át utódainknak a kasszakulcsot. - Szerdai vendégünk Mózes Ervin, Szeged város jelenlegi címzetes főjegyzője lesz. Dobjuk tovább ismét a labdát. Ön mit kérdezne tőle? - Nagyon érdekes feladat! Mózes Ervint 1991/1992-ben szívesen láttuk volna már jegyzőként, de a konzervatívok megakadályozták ezt. Talán arról érdeklődnék: a vagyonátadás során (amikor a korábbi egységes vagyont az önkormányzat tulajdonába adták) állami tulajdonba került a múzeum, melyet a város építtetett egykoron. Hogyan éli meg főjegyző úr, hogy az a múzeum, amit a város építtetett, most egy jogszabályváltozás során visszakerült jogos tulajdonosához, Szeged városához? Mai borunk: Egy 2011-es Kadarkát fogyasztunk el beszélgetésünk alatt, melyet a Lantos pincészet (a borfesztiválon a 40-es pavilonnál) bocsátott a rendelkezésünkre. Borászunk, Csiszér László a fajtáról azt mondta: nem magyar származású, de hungarikumként kezeljük. A mostani konszenzus szerint Albániából származik, valamikor a legelterjedtebb kék szőlő volt az országban, majd az államosítással és a nagyüzemi termeléssel együtt visszaszorult a termelésben. Sok a kézimunka vele, és az ezerjóhoz hasonlóan rothadékony is. Könnyed, fűszeres és egészen vastag kadarkát is készítenek belőle. A Lantos borászatnak ez egy fiatal ültetvénye, a borász nagymamája műveli, ő hajolgat le a gyümölcsért. Egy komplex, gazdag ízvilágú bort kóstolhatunk meg, nem szükséges sokáig érnie, de fontos, hogy megőrizze "kedvességét". Világos színű, kicsit barna árnyalattal, rengeteg változata van, ezért az országban nincs már egységes kadarka-kép, mindegyik más világ. Talán épp ezért olyan népszerű itt a Kárpát-medencében, hisz itt is sok különböző nép fér meg egymás mellett. 17.50: Kissé borús időben, ám annál derűsebb hangulatban fogadjuk a bortér helyszínén felállított sátrunkban Lippai Pált. Interjúnk hamarosan kezdődik!
Korábban írtuk:
Ismét illusztris vendéget fogad portálunk a borfesztivál helyszínén: Vásárhelyi Pál szobrának árnyékában ezúttal Szeged első szabadon választott polgármesterével, Lippai Pállal beszélgetünk este hat órától. Téma lesz bőven, hiszen nem csak a rendszerváltás utáni város helyzetéről tud mesélni, de a Tisza Volán SC Jégkorong Szakosztályának elnökeként a sport sem idegen tőle. Standunknál az All In Party Rádió és a Telin TV munkatársai is elcsípik egy kérdésre vendégünket. Ön mit kérdezne Lippai Páltól? Kérdéseiket elküldhetik nekünk a szegedma@gmail.com címre, vagy a cikk alatti hozzászólásokban. A borfesztivál kezdetétől jelentkezünk BOR-line interjúinkkal is: első vendégünk egy igazán érdekes házaspárral, a füvészkert igazgatóhelyettesével, Németh Anikóval és a vadaspark vezetőjével, Veprik Róberttelbeszélgettünk. Pünkösd hétfőn pedig a Rock Klub atyja, a Szegedi Ifjúsági Napok megálmodója, Szurdi Zsolttette tiszteletét sátrunkban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
