Közélet

24 órás vetélkedőt indít a SZISZSZI József Attila Tagintézmény

2013. május 22., szerda
24 órás vetélkedőt indít a SZISZSZI József Attila Tagintézmény

Szeged nevezetességeit, érdekességeit bemutató, 24 órás vetélkedőt rendez május 24-25-én a SZISZSZI József Attila Tagintézmény.

Szegeden elsőként és hagyományteremtő jelleggel 24 órás vetélkedőt szervez a Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola József Attila Tagintézménye május 24-25-én. A Szeged Napjára eső hétvégén ügyességi vetélkedőkkel, játékos feladatokkal várják az általános és középiskolás csapatokat, akik megismerkedhetnek a város nevezetességeivel és próbára tehetik tudásukat, műveltségüket. Az elméleti feladatok témái között szerepel többek között Szeged, Magyarország, hungarikumok, történelem és honismeret, EU, kultúrák, film-zene-színház is. Emellett ügyességi és logikai feladatokkal, interaktív táblás és GPS-alapú játékokkal is készülnek a szervezők. A versenyen szegedi általános és középiskolák 8., 9. és 10. évfolyamos tanulói közül 10 diák és két felnőtt kísérőből álló csapatatok vehetnek majd részt. A tervek szerint minimum 15, de igény szerint 20 csapat is részt vehet a megmérettetésen, a segítőkkel együtt körülbelül 220 – 230 fős versenyre számítanak a szervezők. A részletekért tekintse meg

a rendezvény plakátját!

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.