Közélet

Libával fogadták Bajnait Szegeden: a "Remény Koalícióját" hozza létre az Együtt 2014 (FRISSÍTVE!) + FOTÓK

Libával fogadták Bajnait Szegeden: a "Remény Koalícióját" hozza létre az Együtt 2014 (FRISSÍTVE!) + FOTÓK

2013. március 1., péntek
Libával fogadták Bajnait Szegeden: a "Remény Koalícióját" hozza létre az Együtt 2014 (FRISSÍTVE!) + FOTÓK

A fórumot megelőzően a Tisza Szállóban kötött megállapodást a Haza és Haladás Egyesület elnöke, Bajnai Gordon és a Nagy Sándor vezette Szabad Város Egyesület. A kampánykezdetnek is tekinthető rendezvény idejére a Jobbik tüntetést szervezett az épület elé.

Hazugságokkal vádolja őket a Fidesz – jelentette ki Bajnai Gordon a Szabad Város Egyesülettel kötött megállapodást követően politikai fórumon a Tisza Szállóban. A Haza és Haladás Egyesület elnöke, egyben a március közepén párttá alakuló Együtt 2014 társalapítója közölte, nem akarnak például 48%-os személyi jövedelemadót bevezetni, a kormánypárt célja, hogy megossza az embereket. „Haza, haladás, szolidaritás és Európa – ez a négy kérdés, amiben megosztották az országot” – hangsúlyozta a volt miniszterelnök, aki szerint ezekben a kérdésekben meg kell állapodnia a mérsékelt bal- és jobboldallal. A politikus úgy látja, amikor megalapították a „remény koalícióját, akkor megtették az első lépést a korszakváltás felé”. A Botka László polgármesterrel folytatott megbeszéléssel kapcsolatban elmondta, az önkormányzatok helyzetét elemezték. Megítélése szerint súlyos káros következményekkel jár, ami az önkormányzatokkal történik. Kijelentette, akkor járnak jól az önkormányzatok, ha helyi kérdésekben ők maguk dönthetnek, például abban, hogy ki vezessen egy iskolát. Megjegyezte, lehet, hogy mást és máshogy kell tanítani Szegeden, mint egy borsodi faluban, hiszen máshonnan indulnak a gyerekek. Az MSZP-s polgármesterrel egyetértettek abban is, hogy fordulatra van szükség, ennek minden más kérdést alá kell rendelni. Bajnai Gordon szerint nem szokványos választás lesz 2014-ben, egy egész generáció sorsa függhet ettől.

„Azért vagyunk itt, mert egy normális országban akarunk élni” – hangsúlyozta. A közigazgatással kapcsolatban kifejtette, mindenki, aki a közt szolgálja, attól három dolgot kell elvárni: legyen tisztességes, értsen ahhoz, amivel foglalkozik, illetve, hogy legyen hűséges az alkotmányhoz és az abból rá háruló feladathoz. Ebben úgy látja, hogy a pártoknak is meg kell állapodniuk. Gazdasági programjukkal kapcsolatban kifejtette, igazságos adórendszerre van szükség. Ezen felül a munkahelyteremtést hangsúlyozta. A korszakváltás után nem az a kérdés, hogy az állam nagy vagy kicsi, erőszakos-e vagy sem, hanem az a lényeg, hogy a kormány mindenkinek a saját problémáján segítsen. Bajnai elmondta, egy jó kormány a társadalom felső rétegével liberális, a középréteggel konzervatív, míg az alsó osztályokkal szociáldemokrata. A közeljövő feladatival kapcsolatban a Szeged 2014 párttá alakulásának fontosságát hangsúlyozta Bajnai Gordon, a fórumon elmondta, az elbizonytalanított embereknek szeretnének alternatívát mutatni. Két tucat jobbikos tüntető várta a Tisza Szálló előtt a korábbi miniszterelnököt. Tóth Péter, a párt megyei elnöke egy plüsslibát is vitt magával, a közel húsz rendőr biztosította helyszínre. "Szeretnénk mindenkit figyelmeztetni, milyen ember is Bajnai Gordon" - indokolta Tóth a tüntetés okát. A Jobbik megyei elnöke köztörvényes bűnözőnek, és rabszolgatartónak titulálta a volt miniszterelnököt. Az Együtt 2014-et létrehozó szervezetek célja, hogy létrehozzák a "Remény Koalícióját", közölte Bajnai Gordon. A Haza és Haladás Egyesület olyan, helyi politikában jártas szervezetekkel kíván együttműködni, akik már bizonyítottak a helyi közéletben, ezért is kötöttek most együttműködési megállapodást a Szabad Város Egyesülettel. Ettől Bajnai azt várja, hogy Szegeden is - amit ugyancsak sújtanak a kormányzati megszorítások - elhiggyék az emberek, van remény a változásra. Újságírói kérdésre A volt miniszterelnök elmondta, hamisak a pletykák, nem indul Szegeden országgyűlési képviselőként jövőre. A hamarosan párttá alakuló Együtt 2014-gyel kapcsolatban - célozva a pártok népszerűségi indexére - kifejtette, egyelőre nincs értelme foglalkozni a közvélemény kutatásokkal. A politikus hozzátette: rekordszámú bizonytalan választó van, azért is alakul párttá a mozgalom, hogy valódi alternatívák legyenek a jövő évi választásokkor. Nagy Sándor a most megkötött megállapodás kapcsán annyit tett hozzá, hogy az SZVE és a helyi MSZP eddig is jól együttműködött.

Korábban:

Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke, egyben a március közepén párttá alakuló Együtt 2014 társalapítója Szegeden tart fórumot, amit előtt együttműködési megállapodást kötnek a Szabad Város Egyesülettel. Információink szerint pénteken délután Botka László polgármesterrel, az MSZP választmányi elnökével is tárgyalóasztalhoz ült Bajnai. A kiszivárgott hírek szerint az önkormányzat helyzete mellett a jövő évi választásokról is szót ejtettek. Ahogy megírtuk, a megállapodás értelmében közös rendezvényeket fog tartani a két egyesület, ezen felül a Haza és Haladás szakpolitikai kérdések megalkotásába vonja be az SZVE-t. Nagy Sándor elmondta, a megállapodás azt is tartalmazza, hogy Szegeden a Szabad Város képviselni fogja a Haza és Haladás Egyesület politikai programját. Az MTI arról számolt be, hogy március 15-éig párttá alakul az Együtt 2014 választói mozgalom, melynek társalapítója Bajnai Gordon. A volt miniszterelnök közölte, az MSZP-n belül szavazatból, hitelességből és szakértelemből egyaránt van, de egyikből sincs elég ahhoz, hogy a szocialisták egyedül megnyerjék a választásokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.