Tőkés: Együvé tartozásunk nem merülhet ki a külsőségekben

Fiataljaink szerteszóródnak a nagyvilágban, és mintegy megunt ruhát, vetik le a szülőföldhöz, a hazához való tartozás szent érzését és kötődését. Nem csak számunkra tragikus ez, hanem a gyökértelen emberek millió számára is szomorú következményekkel jár, mondta az ópusztaszeri Magyarok Karácsonya ünnepségen készített interjúban Tőkés László, EP- képviselő.

– Van-e annak különös jelentősége, hogy karácsony idején gondolunk a világ magyarságára?

– Krisztus urunk arra tanít, mielőtt Isten elé vinnénk áldozatunkat az oltárra, előbb menjünk el, béküljünk meg a felebarátainkkal, és csak azután áldozzunk az Úr oltárán. Vagyis, ne álmodjunk emberiségről, mennyek országáról, Európáról, amíg a mi, saját szénánk, a magyarok szénája rosszul áll. A Magyarok Karácsonya számomra azt az üzenetet hordozza, hogy nem valamilyen tudatos vagy stratégiai típusú politikai meggondolásból van szükség a magyarok közeledésére – noha az sem elhanyagolható –, nagyon fontos megteremtenünk a magyarok összetartozásának közjogi kereteit is, hogy a határon túli leszakadt nemzetrészeket visszakapcsoljuk a nemzet vérkeringésébe. Ha ezt nem itatja át az ünnep érzése, a hit szeretete, akkor üres formák maradnak. Egy újrahonosított magyarnak esetleg ott lapul a zsebében az állampolgársági igazolvány, s legfeljebb munkavállalási célokra fogja használni. Valamilyen praktikus meggondolásból van szüksége az okmányra, de itt, ezen karácsonyfa alatt, ha szám szerint kevesen is voltunk, de a médiának hála, mégis csak sokan gyűltünk össze, hogy lélekben megéljük együvé tartozásunkat, az egymáshoz való tartozásban találjunk önmagunkra.

– Mi lehet az a lelki kapocs, ami az ünnepeken kívül a hétköznapokban is segíthetne?

– Önazonosságunknak látható és láthatatlan elemei és tartópillérei vannak. Látható a nemzeti zászló, vagy itt Ópusztaszeren Árpád vezér szobra. Jelvényeket és kitűzőket viselünk alkalomól-alkalomra, amelyek együvé tartozásunkat jelenítik meg, mindazonáltal a szívünkben is léteznie kell az önazonosság azon összetevőinek, amelyek nem merülhetnek ki külsőségekben vagy éppenséggel nemes jelképekben. Ez a belső együvé tarozás nyilvánul meg a közös ünnepekben, a közös hitben, a közös anyanyelvünkben és a kultúránkban. Összetartozásunk láthatatlan hajszálrendszere az, ami tartósan összekapcsol bennünket, ezért tartom jó kezdeményezésnek a Magyarok Karácsonyának megünneplését – sok más hasonló kezdeményezéssel együtt.

– Milyen üzenetet, karácsonyi és újévi jókívánságot intézne a világ magyarságához?

– Mind az adventi időszak, mind a rosszemlékű 2004. december 5-ei népszavazás, mind Temesvár szabadító karácsonyának emléke arra késztet, hogy a krisztusi befogadást állítsam figyelmünk középpontjába. Nem csak a berlini fal omlott le kelet és nyugat között, hanem egy másik fal is a csonka Magyarország és a leszakított országrészek között. Feledhetetlen annak emléke és élménye, ahogyan egymásra találtunk 1989 decemberében, ahogy ugyanakkor fájdalmas annak emléke, ahogyan a népszavazáskor inkább elutasító volt az anyanemzet, mintsem befogadó. E kettő hadd béküljön ki a karácsonyi befogadás örömével, felemelő érzésével, tettre váltható szellemével. Fogadjuk be egymást úgy, ahogy nem fogadták be Jézust, a Szent Családot Betlehemben, de ahogy aztán ő befogadott bennünket, és ahogyan befogadtuk Krisztust mint tanítványok, ahogy befogadta Krisztus a gyermekeket.

Böjte

atya is arra buzdít bennünket, hogy a nemzet fogadja be az ágrólszakadt, árva vagy hajléktalan gyermekeket.

– Beszédében arra figyelmeztetett, hogy az elmúlt 25 év alatt 1 millió magyar fogyott el a Kárpát-medencében. A népességfogyás mellett egyre aktuálisabb, szinte stratégiai kérdés Romániában és Magyarországon egyaránt a fiatalok elvándorlása. Hogyan lehetne elejét venni annak, hogy kiürüljön az ország?

– Igen, van egy divatirányzat Európában és egy divatkifejezés, a mobilitás. Értékítélet-mentes módon megvannak a nemzetközi mobilitás, a szabad mozgás újkori apostolai és szónokai mintegy azt sugallván, hogy ahol jobb, ott a hazánk (Ubi bene, ubi Patria). Ez divatként hullámzik végig az ifjúságunkon, és ahelyett, hogy fiataljaink belegyökereznének a nemzedékek múltjának örökségébe, ehelyett szerteszóródnak a nagyvilágban, és mintegy megunt ruhát, vetik le a szülőföldhöz, a hazához való tartozás szent érzését és kötődését. Nem csak számunkra tragikus ez, hanem a gyökértelen emberek millió számára is szomorú következményekkel jár, mert felkerekedett az egész világ, és mintegy újkori népvándorlás, árad be különösképpen a jobb módú nyugati társadalmakba a bevándorlók, a szerencselovagok, a kalandorok, sőt a bűnözők sokasága. Ezzel szemben mi az értékvállalás és -megőrzés szellemében vállaljuk a gyökeres létnek a központi értékét, a helyben maradás, az otthonteremtés, a honra lelni a hazában himnikus elvét, és próbálunk megállni ebben a forgószélben. Különösképpen érvényes ez az elnéptelenedett, határon túli magyar vidékekre, de sajnos immáron Magyarországon is időszerűvé vált ez az üzenet, tanítás. Ne hagyjuk itt azt a hazát, amelyet Árpád fiai (itt van a szobra) több mint ezer éven át megőriztek és átörökítettek a számunkra.