Közélet

Élelmiszer-adományt kaptak a móravárosi romák

Élelmiszer-adományt kaptak a móravárosi romák

2012. december 20., csütörtök
Élelmiszer-adományt kaptak a móravárosi romák

Négy kiló vitaminozott lisztet és három liter tejet kaptak móravárosi roma családok. A több mint százötven csomagot kimondottan nagycsaládosoknak, rászorulóknak adták át csütörtökön délután.

„Százhatvan családot támogattunk ezzel az adománnyal, sokgyermekeseknek segítünk ezúttal. Ezúton is köszönjük az önkormányzati képviselők segítségét, közbenjárását” – nyilatkozta portálunknak

Rácz László

. A Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat alelnöke elmondta, százhatvan móravárosi, hátrányos helyzetű családot vártak az élelmiszerosztásra, „A Magyar Élelmiszerbank Egyesületen keresztül jutottak a liszthez és tejhez” – tájékoztatott

Gyimesi László

. A Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő körzetének egy része Móraváros, idén kimondottan a roma családok karácsonyát szerette volna szebbé tenni képviselőtársával,

Nógrádi Tiborral

közösen. Mint megtudtuk, az Élelmiszerbanknak befizetett összeg sokszorosát kapták vissza adományként, amit karácsony előtt szétosztanak. Gyimesi elmondta, rajta kívül további két Fidesz-KDNP-s politikus,

Hüvös László

és

Mihálffy Béla

is felvette a kapcsolatot az élelmiszerbankkal. Rácz Lászlótól megtudtuk, pénteken a Szegedi Roma Tanoda növendékei a Máltai Szeretetszolgálatnál fognak zenés-verses ünnepi műsort adni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.