Pozsgay Imre: Bajnai nem fog visszatérni, a millások pedig reménytelenek

Az ’56-os megemlékezések szőregi vendége volt Pozsgay Imre politikus, egyetemi tanár, a rendszerváltás egyik legfontosabb személyisége. Ekkor faggattuk forradalomról, az igazságtétel elmaradásának okáról, Bajnai Gordon esélyeiről, a civilek színre lépéséről, és a Matolcsy-féle kiigazító csomagokról.

– Miért maradt el az 1956-os megtorlások szereplőivel szemben a felelősségre vonás?

– Ha nem marad el, akkor a nemzeti megbékélés is előbb jön el.

Antall Józsefnek

azt javasoltam, a kormány nem ítélkezhet, az a bíróság dolga, de kezdeményezhet egy olyan törvényt, amely ezt az egész felelősségre vonást előbbre viszi. Szűkre szabott normát említettem, mégpedig azt, hogy az akkori felelősöket, akiknek vér tapad a kezükhöz, mindenképpen bíróság elé kell állítani, nem akasztani, csak megfosztani őket politikai jogaiktól, méltatlanná váltak és bűnösökké. E bűn alól nem lehet felmentést adni, ez legfeljebb Isten dolga. Ez azt is jelentette volna, hogy elmarad az a fajta lélektani helyzet, amikor valaki kommunistázik, akkor mindenki magára veszi az inget ahelyett, hogy végképp levetette volna. Egy ilyen gesztussal ezt meg lehetett volna tenni. Antall azt válaszolta, a nemzetközi viszonyok nem teszik lehetővé. Azt feleltem erre, teszek én azokra a nemzetközi viszonyokra, amelyek szemrebbenés nélkül tudomásul vették, hogy 40 évig szovjet felügyelet alatt vagyunk. Személyes formában is próbáltam győzködni: jó barátod

Csoóri Sándor

, képzeld el, bemegy a szavazófülkébe, a mellette lévő fülkében pedig az a vérbíró szavaz, aki felakasztotta

Nagy Imrét

. Ezt az abszurd helyzetet fel lehetne oldani. Nem ment. Ugyanez volt a véleményem az államadósságról is.

– Mi az oka annak, hogy az ügy azóta sem került napirendre?

– Egy dologban biztos, hogy érvényes ma is a törvényhozás: akire a háborús bűnök bizonyíthatók, arra vonatkozóan nincs elévülés. Ez már a bíróság dolga, hogy megtalálja, más kérdés, meg akarják-e találni egyáltalán. Elaggott emberekről van szó, ha egy-kettő még él is közülük, de ’89-ben ez egy nemzeti üzenet lehetett volna. Visszatérve az államadósságra, azt mondtam, amit a lengyelek bátran megtettek, azt nekünk is követnünk kellett volna. Igaz, az ő lélekszámuk, meg az amerikai szavazópolgárok közötti arányuk is más, mint a miénk, de meg merték tenni, hogy eltörölték az államadósságot. A világ pénzpiacán az a 24 milliárd dollár krajcáros tétel volt, nekünk meg óriási teher. Ez is elmaradt. Erre mondtam, hogy ’56 újraértelmezése óta esélyeket vesztettünk, ez ment 20 éven keresztül, hiszen most is látjuk.

– A Biszku-üggyel kapcsolatban mi a véleménye?

– Elvileg nincs politikai mérlegelési lehetőség, mert vagy működik a törvény, vagy nem. Viszont egy nagyon konkrét és átgondolt bizonyítási eljárást kell lefolytatni. Nekem azért is nehéz erről beszélnem, mert már

Kádár

idején személyes ellentétem volt

Biszkuval

, én bocsátottam el a minisztériumból a feleségét. Halált megvető bátorsággal megtettem. Továbbra is azt vallom, akire háborús bűn bizonyítható, az bíróság elé állítható, s a bíróság dolga elbírálni, aztán milyen ítéletet hoz.

– Vállalkozna-e a az Orbán-kormány két és féléves teljesítményének rövid értékelésére?

– Az alapkérdésekben igen. Elsősorban a nemzeti egység megteremtésére irányuló igyekezetét emelném ki, meg a gazdaság konszolidációjának szándékát. Nem irigylem a jelenlegi kormányt, amely rákényszerül bizonyos megszorítások megtételére, de ez még mindig jobb, mint egy görögországi vagy portugáliai helyzet vállalása. Remélem, ennek a túlélésére van még türelme az országnak.

– A pártok egymás közötti hadakozásának ’56 is áldozatul esik, rendre megpróbálják különböző politikai erők kisajátítani a forradalom örökségét.

– Az ’56 iránti általános társadalmi tisztelet kívánni valót hagy maga után, hogy szépen fejezzem ki magam. Ez egyébként a forradalmak közös sorsa. Cinikusnak tűnik a mondás, hogy 1848-at is attól fogva kezdték el tisztelni, amikor az utolsó ’48-as honvéd is meghalt. A személyes érintettségek, meg az ezzel járó élmények eléggé differenciálttá teszik a társadalmat ebben az ügyben.

– Lassan minden hazai közgazdász pártállástól függetlenül egyetért azzal, hogy a Matolcsy-féle unortodox gazdaságpolitika elhibázott, és hosszú távon kudarcra van ítélve. Ön hogyan látja ezt?

– Ha meg tudtunk volna szabadulni az adósságteher egy részétől, ha le tudtuk volna rázni az IMF-et, akkor az lett volna az igazán irányítható gazdaságpolitika. Mivel ez a kettő nem sikerült, változtatni kellett.

– Az IMF-et és az Uniót ostorozó, szabadságharcot hirdető módszerek után – úgy tűnik – mégis beadjuk a derekunkat, aláírjuk az egy éve húzódó megbeszélések után a megállapodást, és mindent elfogadunk, amit a tárgyalófelek kérnek tőlünk.

– Mindent azért talán nem.

– Egyes szakemberek kiszámolták, a Matolcsy-féle csomag kétszer akkora elvonásokkal jár, mint a sokat szidott Bokros-csomag annak idején.

– Ne feledjük, hogy ez a kormány legalább kétszer rosszabb helyzetet örökölt. Nyolc év alatt az államadósság olyan mértékben felhalmozódott, hogy túllépi a GDP 50 százalékát, ez azért elég…

– Az államadósság GDP-arányosan még mindig 77 százalék fölött van.

– Erre mondta

Orbán Viktor,

hogy meg lennének elégedve, ha 50 százalék körül lenne.

– Mi a véleménye Bajnai Gordon visszatéréséről, politikai esélyeiről, hogy esetleg egyesítheti az ellenzéket?

– Szerintem nem fog visszatérni. Egyrészt én őt nem tartom alkalmasnak. Neki is lenne leszámolni valója a saját múltjával. Én még ezt nem láttam.

– A közvélemény-kutatások szerint az emberek egyre inkább kiábrándulnak a pártokból, a jelenlegi politikából. Lát-e esélyt arra, hogy egy olyan civil kezdeményezés, mint a Milla, maga mellé állítja az elégedetlenkedőket, és egy újfajta politikai formációba szervezi őket. Jelenthetnek-e alternatívát a mostani pártokkal szemben ilyen és ehhez hasonló civil kezdeményezések?

– Szerintem ez egy zavaros kezdeményezés, amely még az ellenzéki egyetértést sem tudja megteremteni, nemhogy egy általánosabb társadalmi egyetértést. Ez egyfajta értelmiségi kísérlet, nem rosszallom, nem kívánok ítélkezni fölötte, de reménytelennek tekintem.