Matyi bácsi, az élő történelem

Négy évvel ezelőtt írtunk az 1928-ban, a vajdasági Péterrévén született, ma Újszegeden élő Bozsóki Mátyásról, Tolbuhin marsall tolmácsáról. Nem mindennapi kalandokkal tarkított, mozgalmas élete során annyi hazai és külföldi államférfival, politikussal, miniszterrel, történelmi személyiséggel találkozott, hogy a legmerészebb kalandorok is megirigyelhetnék. Olyan 20. századi események részese volt, hogy a történészek, közírók akár több ezer oldalas könyvet is írhatnának visszaemlékezéséből.

Matyi bácsi

, aki titkosszolgálati múltját sem tagadta meg soha, pedig olyan ízesen és lelkesen mesél, csak legyen, aki meghallgatja és lejegyzi történeteit. Ezúttal kalandos ’56 eseményeit elevenítette fel. A forradalom az Öthalmi Kísérleti Intézet üzemegység-vezetőjenek székében érte. Október 26-án megválasztották munkástanács-elnöknek. Az algyői hídon október 24-én egy főhadnagy katonatisztet és 2 katonát elfogtak a kommendánsok, és a statárium értelmében behozták őket a szegedi katonai ügyészségre. Azért tartóztatták le őket, mert ez a szakasz ki volt vezényelve megerősített őrzésre a baktói földalatti lőszerraktárakhoz, ahol óriási mennyiségű fegyvert és lőszert halmoztak fel. A főhadnagy fogta magát és a katonákkal együtt elhagyta az őrséget, majd Hódmezővásárhelyre utazott a menyasszonyához, hogy meglátogassa és kicserélje a tisztasági csomagját. Visszafele jövet beleszaladtak az ellenőrző csoportba, s mivel nem volt menetlevelük, engedélyük arra, hogy elhagyhassák az őrhelyet, letartóztatták őket.

Halál várt a katonákra

Október 27-én a katonai K-vonalon érkezett az utasítás a szegedi ügyészségnek, hogy a statárium értelmében végezzék ki az elfogott katonákat. Ez

Gyurkó Lajos

tábornok utasítása volt. Szegeden akkor már megalakultak a munkástanácsok, s tagjai lehallgatták a K-vonalakat, így a kivégzési parancsról is értesültek. A postai munkástanács elnöke –, akit Matyi bácsi korábbról jól ismert – felhívta telefonon a gazdaságban, s kikérte véleményét. Megbeszélték, a Vörös Csillag Mozi előtt találkoznak, és eldöntik, mit tehetnek annak érdekében, hogy megakadályozzák a kivégzést. „Azt tudtuk” – folytatta Matyi bácsi –, „hogy az előző napokban Kecskeméten már 2 személyt hasonló mondvacsinált bűnök miatt kivégeztek”. A 3 tagból álló csapat tanakodott, ismeretsége senkinek nem volt a katonai ügyészségen. Ekkor kezdődött szerveződni a nemzetőrség, melynek parancsnokává Palotás Józsefet választották. Matyi bácsi elment Palotáshoz, hogy személyesen beszéljen vele, de nem találta őt a Honvéd téri laktanyában. Ahogyan várakozott az udvaron, összefutott a főhadnagyi honvéd egyenruhában feszítő régi ismerőssel, jó baráttal, Maróti Andrással, aki a Kálvária téri iskolában dolgozott tanárként. András elmondta, felkérték, legyen a nemzetőrség parancsnoka, de nem vállalta.

Bozsóki Mátyás

ismertette vele a szituációt, majd megbeszélték a tennivalót. A nemzetőrségben nem volt hiány sem fegyverben, sem emberben, a fogvatartottak kiszabadításához csupán egy szállítóeszköz, egy kamion hiányzott. Matyi bácsi azonnal felhívta telefonon a gazdaságot, s utasította a sofőrt, azonnal jöjjön az öreg Honvéd laktanya elé, ott parkoljon le, s várja a további utasításokat. A sofőr jött is, a tanár úr pedig Matyi bácsi tanácsára összeszedett 30 embert. Elindultak a katonai ügyészség épületébe, hogy kiszabadítsák a nemzetőrség számára a letartóztatott katonákat és megakadályozzák kivégzésüket.

Fegyveresek szállták meg a katonai ügyészséget

Alig 1 óra alatt felállt a 30 fős felfegyverkezett különítmény. Felszálltak a teherautóra, ahol megkapták az utasítást: szépen libasorba bemennek az épületbe, felszólítják a katonai ügyészség 4-5 tagú őrségét, adja át a letartóztatott katonákat és hozzák le őket. Matyi bácsi fegyvertelen volt, ő nem ment be az épületbe. A felfegyverkezett különítményt a parancsnok fogadta, aki azt mondta, minden további nélkül hajlandó kiadni a katonákat. Kihozták a fogdából a 4 embert (a 3 baktói őrt és még egy katonát, akit más ügy miatt vetettek börtönbe) és átadták a különítménynek. A negyedik katona dezertált, s az utcán fogták el, mondták neki, menjen, de nagyon vigyázzon, nehogy még egyszer elkapják. A főhadnagyot a lőszerraktárhoz vezényelték ki erősítésnek, nehogy a lőszert illetéktelenek széthordják, s valóban elment Vásárhelyre katonatársaival. Különben semmit nem csinált, csupán engedély nélkül elhagyta az őrhelyet. Az a döntés született, hogy a sofőr azonnal visszaviszi a katonákat az őrhelyre, s azok ott is maradnak. Bozóki Mátyás megkérte a tehergépkocsi-vezetőt, vigye el a katonákat, s nézzen alaposan szét, mi a helyzet, nincsenek-e kifosztva a raktárak, minden rendben van-e. A sofőr kisvártatva visszajött, és a raktárak környékén mindent rendben talált. „Ezzel a témát befejezettnek tekintettem, nem is foglalkoztam tovább az üggyel” – meséli az idős úr. A főhadnagy november 3-án vagy 4-én kitelefonált a gazdaságba (a főgépésszel beszélt), hogy tartsák készenlétben a tehergépkocsit, hátha szükség lesz rá. A kamion különben mindig készenlétben volt, este feltankolták, reggelre bármikor üzembe lehetett állítani.

Matyi bácsit is letartóztatták

1957. április 1-jén indoklás nélkül elküldték Matyi bácsit a gazdaságból 15 nap felmondással, 17-én éjszaka pedig letartóztatták. Előtte már lekapcsolták a gazdaság kovács mesterét, mert elásott a kovácsműhelyében egy levente céllövő puskát. Bozsóki úr nagy nehezen el tudta intézni az ügyészségen, hogy fegyverrejtegetés miatt a kovácsot ne állítsák hadbíróság elé, hanem tegyék át az ügyét a polgári bírósághoz. Ez sikerült is, ám később begyűjtöttek 4 másik gyanúsítottat, közöttük Matyi bácsit is, majd májusban vagy júniusban közölték vele, hogy Mészáros főhadnagyot (ekkor tudta meg a nevét) a katonai tanácsban valamilyen funkcióba választották, majd letartóztatták. A kihallgatásán kiderült, hogy telefonált a gazdaság főgépészének, ezt tudták bizonyítani is, így az ügyét hozzácsapták Matyi bácsi ügyéhez, hogy áttehessék a katonai bíróságra. Kiderült, hogy Matyi bácsi többször is járt Jugoszláviában és a tárgyalásra a bíró berendelte a határról a parancsnokot, a politikai tisztet és nagyon ledorongolta őket, amiért átengedték Bozsóki Mátyást a határon meg vissza, méghozzá többször – fegyverrel. November elején valóban többször átment civilként a határon. Ismerte ugyanis a jugoszlávok moszkvai nagykövetét,

Veljko Micunovicot

, aki a forradalom előtti napokban többször tárgyalt

Hruscsovval

Magyarország dolgairól. A nagykövet azt el is mondta barátjának, de hogy a magyar állami rendőrség ne tudja lehallgatni telefonbeszélgetésüket, Matyi bácsi Palicsra utazott, és ott élő bátya telefonjáról hívta fel barátját. Micunovic beszámolt a tárgyalások eredményéről, mi az oroszok álláspontja Magyarországgal és a forradalommal kapcsolatban. Kérdezte, igaz-e, hogy ekkora szovjet haderő van Magyarországon.

A jugoszláv kapcsolat

„Mondtam neki, hogy itt Szegeden nem látunk semmit, náluk egy sincs, hogy máshol van-e, nem tudjuk” – emlékezik vissza Matyi bácsi. Október 26-án találkoznia kellett volna Pesten, a repülőtéren Micunoviccal, mert Moszkvából ment haza Belgrádba, s volt 2-3 óra szabad ideje. Bozsóki úr el is ment, de látta, mindenfelé orosz katonák vannak, őrizték az ajtókat, így be sem engedték. Kérdezték tőle, mit akar. Elmondta, hogy a 10 óra 30-kor érkező moszkvai gép egyik utasával szeretne találkozni. Nem lehet, válaszolták, mert ide semmilyen polgári gép nem száll le, a katonaság átvette a repülőteret. Ha akarok vele beszélni, menjek Bukarestbe, ott leszáll a gép. Matyi bácsi dolgavégezetlenül hazajött. Mikor visszaért, akkor tudta meg, délutánra márt kitűzték a munkástanács gyűlésének időpontját, ahol azonnal megválasztották elnöknek. Visszakanyarodva 1957-ben bekövetkezett elfogatásához, szerencséjére akkor sem, meg a későbbi kihallgatások alkalmával sem derült ki Matyi bácsi szerepe a katonák kiszabadításában. Az ellene felhozott vádban a munkástanács elnökség szerepelt, hogy fegyveres őrséget hozott létre a gazdaságban, meg hogy elküldött néhány párttagot az időszakosan alkalmazott munkások közül. Mondvacsinált ürüggyel azt is kitalálták ellene, hogy a munkamorál romlása miatt a gazdaságban keletkezett 80 ezer forint kár. Hogy ezt ki, hogyan számolta ki, s ebben miként érintett Matyi bácsi, az sohasem derült ki. A bíróság sem tudta eldönteni, hogy ez most igaz vagy sem. Saját bevallása szerint a bíró sem hallott még ilyet. A vád szerint Bozsóki úr azért állított fel fegyveres őrséget, hogy azok megtámadhassák a szovjeteket, az 5-ös úton a gazdaság előtt elhaladó páncélosokat.

Nevetséges vádak

„Szégyellem, hogy a rendőrség annak idején ilyen marhaságokkal vádolt, hogy parancsot adtam arra, hogy 2 ember támadja meg az oroszokat. Tanult embernek tartom magam, értek a katonai dolgokhoz, a háborúban komolyan részt vettem, tudom, mit jelent egy haderő, nevetséges” – meséli ma is felháborodva Matyi bácsi. A budapesti katonai bíróság is azt mondta, szégyellje magát a szegedi rendőrség, hogy ilyen gyatra váddal állt elő. A tárgyaláson elkezdődött az ügyészi vádbeszéd, amely arra kéri a tisztelt bíróságot, hogy mentse fel Bozsóki Mátyást, mert olyan tény nincs, amelyre hivatkozva a vádlott büntethető lenne. Matyi bácsi mégis veszélyt szimatolt, ezért kérte, hogy rangban a bírónál magasabb ügyész legyen jelen a tárgyaláson, és ha lehetséges, az eljárás menetét vegyék magnóra. Az ügyész megígérte, felterjeszti a kívánságot, de nagyon bizonytalan, hogy a legfőbb katonai ügyészség ezt teljesíteni tudja vagy akarja. Néhány nap múlva megérkezett a Csillagban fogna tartott vádlotthoz a katonai ügyész, s elmondta, a fővárosi ügyészség elfogadta Bozsóki úr kérését, a tárgyaláson jelen lesz egy rangban megfelelő államügyész. A tárgyaláson Matyi bácsi észrevett a padsorok között egy alezredest, aki kitette maga elé a padra a magnót. A bíró meglátta ezt, felugrott és azonnal szólt, alezredes elvtárs, a magnót kérem ide hozni a bíróság asztalára. Az alezredes nyugodtan fölkelt, s a következőket mondta: „Bíró úr, Ön engem rangomnál fogva ne m utasíthat, a tárgyalást kérem a törvényes keretek között folytatni, a magnót pedig nem viszem oda” – mondta, majd leült. A bíró rettentően dühös lett, de nem tehetett semmit, folytatta a tárgyalást. A másnapi ítélethirdetés előtt a bíró azzal jött be a terembe, hogy a bíróság enyhe ítéletet hozott, nem lesz halálos ítélet. Hajda László főgépész, elsőrendű vádlott 10 évet kapott, Matyi bácsi 8 évet, a harmadrendű vádlott, Gáspár István 6 évet, a katonatiszt, akit Szegeden kiszabadítottak, és akinek az ügyét közösen tárgyalták, 4 évet, az ötödrendű vádlott pedig 10 hónapot. Mindenkit visszaszállítottak a börtönbe, majd néhány nap múlva az elítélteket elvitték Márianosztrára. A tárgyalás 1957 augusztus végén történt, októberben pedig már másodfokon is tárgyalták az ügyet. A bíró az ügyet titkosította, a legfelsőbb katonai bíróság külön kollégiuma elé terjesztette, az ügyvédeknek, ügyészeknek pedig le kellett adniuk a jegyzeteiket. Matyi bácsira vonatkoztatva külön hangsúlyozták, hogy „ezt a gennyes flekket operálják le az állam testéről”.

Józan volt-e a bíró?

A különleges katonai bíróság 10 hadbíróból állt,

Ledényi Ferenc

ezredes vezette a sort, Bozsóki úr mindnek a nevére emlékszik, sőt fel is írta őket, el ne felejtse. A tárgyaláson lepörgették a szalagot is, s Ledényi azt kérdezte, józan volt-e Matyi bácsi szerint a bíró, amikor az első fokú tárgyalást vezette, mert olyan össze-vissza történt minden, hogy neki is szemet szúrt. A bíró végül az ügyet visszadobta, hogy polgári eljárás keretében tárgyalják újra, a katonai vonatkozását (főhadnagy) pedig leválasztotta. Matyi bácsi Jugoszláviával kapcsolatban tett vallomását 2017-ig titkosították. A 8 éves ítéletet megsemmisítették, 1958 februárjában pedig a polgári bíróság tárgyalta újra. A bíró azzal kezdte a tárgyalást, hogy felszólította az ügyészt, nem találja a vádiratot az anyag között. Új nyomozati anyagot a rendőrségtől nem kaptam, válaszolta az ügyész, nem volt miből vádiratot készíteni. A tárgyaláson nem kívánok részt venni, így az ügyész, kérem, ítélethirdetésről értesíteni, majd felkapta a cuccát, és kivonult a teremből. A tárgyalás ügyész nélkül zajlott tovább. A bíró vakarózott, vakarózott, szinte alig kérdezett valamit, majd szólt a hozzátartozóknak, hogy a hozott csomagokat adják oda a vádlottaknak, a kaját egyék meg, a termet nem hagyhatja el senki, délután lesz az ítélethirdetés. Hajda ítéletét 10-ről 3-ra, Matyi bácsiét 2,5 évre, a harmadrendű vádlottét pedig 2 évre csökkentették. Bozsóki úr fellebbezett, meg is lepődött a bíró, ilyen keveset adott, mégsem elégedett a vádlott. A következő tárgyalás volt érdekes, amikor –– mondták – Márianosztráról felhozzák a vádlottat Budapestre, ha kifizeti a szállításának költségét. Matyi bácsi intézkedett, üzent a feleségének, azonnal küldjön 200 forintot a börtön számlájára, mert 170 forint a viteldíj. 1958. június 4-én vitték föl tehergépkocsival a fővárosba. „Álltunk a folyosón, a feleségem, az őr, meg én” –– emlékezik vissza Matyi bácsi. „Kilépett azt egyik irodából Rajnai Sándor őrnagy, leoltotta a fehér lámpákat, kigyulladtak a pirosak, és azt mondta az őrnek, vigyen be bennünket a szobába.” Az ajtók be vannak zárva, válaszolta az őr, akkor a WC-be, szólt az újabb parancs. Matyi bácsi feleségét elvezették, és egy udvari részen található teraszra kicsukták.

Nagy Imréék a szomszédban

Léptek hallatszottak, az őr úgy állt, hogy a vádlott kikandikálhatott az ajtórésen. Bozsóki úr látta, Nagy Imrééket hozzák a tárgyalásra. Elől vezették a miniszterelnököt, nem voltak megvasalva, mindenki civilben, két, fekete ruhába öltözött ávós tiszt fogta oldalt a felső karjánál Nagy Imre kabátját. Második volt Maléter, a többiek sorrendjére Matyi bácsi már nem emlékezett, de azt megjegyezte, az utolsó

Tildy Zoltán

köztársasági elnök volt. „Rajnaival jól ismertük egymást 1945-46-ból, de úgy tett, mintha nem ismerne. Öt lépéssel, katonásan előttük haladt, pisztoly volt a kezében, lengette, az ujja pedig a ravaszon. Ekkor láttam utoljára Nagy Imrét, június 16-án már ki is végezték. A mellettünk lévő teremben tárgyalták ügyüket, elég hangosak voltak, de a hangokat nem lehetett tisztán kivenni. Az ügyvédem szólt a bírónak, figyelmeztesse a szomszédokat, legyenek csendesebbek, de Szokoly István bíró azt válaszolta, ő nagyon kicsike ahhoz, hogy ebbe beleszóljon, inkább mi is maradjunk nyugton” – idézi fel emlékeit Matyi bácsi. A 2,5 év évet a bíró megharmadolta, amiből 20 hónap lett. Azért döntött így, mert novemberben lesznek a választások, ez után pedig valószínű, hogy az új kormány megvonja az internálás jogát a rendőrségtől. Ha Bozsóki úr decemberben hazamegy, a rendőrség már nem tud vele mit kezdeni, így hátha békén hagyják. E tekintetben Matyi bácsi valóban szerencsésnek mondhatja magát az ’56-osok közül. A kilátásba helyezett halálbüntetés helyett 20 hónappal megúszta, méghozzá nem is akárhogy. Akárhol dolgozott, márpedig sok helyen megfordult, büntetett előélete és ’56 bűne egész élete során végigkísérték. Azóta rehabilitálták, megkapta az ’56-os emlékérmet, állami kitüntetésekkel is elhalmozták, kiérdemelte a tiszti kiskeresztet, a hűségéért is kitüntették, mára rendeződtek dolgai, csupán azt sajnálja, hogy az elmúlt 20 évben az államvezetés nem volt képes arra, hogy a véreskezű gyilkosokat felelősségre vonja.

Nem hallgattak rá

Matyi bácsi szinte minden ’56-os szegedi vagy Szeged környéki mártírt ismert vagy legalább is hallott róluk. Kovács Józsefet és Perbíró Józsefet személyesen is. November 3-án délután, amikor Jugoszláviából visszajött, első dolga az volt, hogy fölment a városi forradalmi bizottsághoz. Megpróbálta Perbírót és Kovácsot rábeszélni arra, hagyják el az országot, mert elveszett a forradalom és halál vagy nagyon súlyos börtön vár rájuk. „Kértem őket, még ma éjszaka távozzanak, hagyják el az országot, ha meg akarják menteni az életüket. Nagyon sajnálom, hogy Perbíró rám támadt, ő nem ismert engem, ki vagyok, és milyen jogon mondom neki ezt. Azt válaszoltam, nagyon csodálkozom professzor úr, hogy Ön arra kíváncsi, én ki vagyok, ilyen esetben tudnia kellene, mint jogásznak, az Önnek is jobb, ha nem tudja, én ki vagyok” – eleveníti fel az emlékeket Matyi bácsi.

Kovács Jóska

, akit Bozsóki úr korábbról ismert, azt válaszolta, illegalitásba fog vonulni, és megvárja az ENSZ-csapatokat. Hiába magyarázta neki, semmilyen ENSZ-csapatokra nem lehet számítani, itt van a jaltai megállapodás vonala Jugoszlávia és Magyarország között. Ez a vonal elválasztja a két világot, ezért ide semmilyen csapatok nem fognak jönni. Az amerikaiaknak szintén nem áll szándékukban beavatkozni, más meg nincs, aki szembe tudna szállni ezzel a 30-40 hadosztállyal, amely Magyarországra betódult. „Ha akkor rám hallgatnak, meglehet, még ma is élnek” – zárta gondolatait Bozsóki Mátyás.