Partfal-rekonstrukció– a rakpartot is vissza kell adni a szegedieknek + FOTÓK



A partfal belvárosi szakaszának rekonstrukciójáról, a mobil elemek létesítéséről sok szó esik, ám a rakpart rekonstrukciójáról, Szegedhez valóban méltó kialakításáról annál kevesebb. Ez utóbbi témáról tartott előadást Vesmás Péter építész a Szegedi Közéleti Kávéház estjén a SZAB-székházban.
A Tiszát rendszeresen Szeged főutcájaként emlegetjük, közkedvelt találkahely is, ám ha alaposan megnézzük, egyáltalán nem méltó a városhoz. Egyedül áradáskor nevezhetjük szépnek, amikor is a szőke folyó eltakarja a part menti kőhalmokat, a betont s a lépcsősort. Mint ismeretes, a partfal belvárosi szakaszának megerősítésére másfél milliárd forintot nyert az önkormányzat, amit 300 milliós önrésszel egészítenek ki, ám ez nem tartalmazza a rakpart megszépítését. „Vissza kell adni ezt a gyönyörű Tisza partot az embereknek” – vallja
Vesmás Péter
. Az Ybl-díjas építész a Tér és Forma teamjével évek óta foglalkozik a folyópart megszépítésével, tanulmánytervüket tavaly nyáron adták le. A nyertes pályázatból a partfal-rekonstrukció megvalósítható, ám a rakpartról mintha elfeledkeztek volna. A munkálatok jelentős bontással is járnak majd, hiszen a Stefánián eltűnik a lépcsősor nagy része, illetve a klinikasoron szivárgórendszert építenek ki. Vesmás Péter portálunknak kifejtette, ehhez a jelentős rombolással is járó beruházáshoz logikus lenne illeszteni a rakpart rekonstrukciójának egyes elemeit, ám jelenleg nincs erre nézve elfogadott terve a városnak. Jelenlegi küllemét a hetvenes árvíz után nyerte el a partfal, a régi tégla támfalat házgyári panelokkal erősítették meg. A szakember úgy látja, az ártól való félelem hozta magával ezt a kicsit sem tetszetős mérnöki megoldást, ami mindenképpen javításra szorul, hiszen negyven év elteltével már nem szigetel jól. Ráadásul a mértékadó árvízszinthez képest 60 centivel alacsonyabbra építették, ezt a problémát is megoldja majd az árvízvédelmi partfal megerősítése. A Stefániára tervezett mobil támfal előnyeként az építész kiemelte, hogy azt le lehet bontani, így bárki kedvére csodálhatja a folyót. A lakosoknak és idelátogatóknak ugyanis jelenleg azon a szakaszon egyáltalán nincs közvetlen kapcsolatuk a Tiszával, pedig fontos lenne, hogy az emberek visszakapják a folyópartot.

Teraszokat, rézsűket és rengeteg zöldfelületet álmodtak a rakpartra
A SZAB-székházban rendezett kávéházi esten Szöul és Lyon példáján mutatta be az építész, miként lehet rehabilitálni egy belvárosi vizes szakaszt. Utóbbi helyen egy évig csak a koncepció ismertetése zajlott, Lyonban olyan partot építettek ki, ahol közvetlen kapcsolat van a folyóval, de lehet biciklizni, vagy akár napozni is. Dán és portugál fotókat is mutatott, mindkét országban kávézók települtek a vízhez, kiülős teraszokat alakítottak ki, s szép burkolatokat. Madridban egyenesen a föld alá száműzték az autókat, és legalább hat kilométer hosszan parkok, játszóterek, zöldfelületek váltakoznak.